Szerintetek szemét vagyok, mert utáltam?

Édesapám apjáról van szó.

Nagyon rossz ember volt. Mikor apám kicsi volt nagyon szegények voltak és a szemeláttára verte az anyukáját, mert nem adott neki pénzt borra. Mindig sírt, hogy ne bántsa, de nem hatotta meg. Sokszor menekültek előle. Egyszer aztán úgy ellökte a mamámat (sajnos nem ismerhettem), hogy a mellére esett, mellrákja lett és meghalt. Aztán megszülettünk mi. (Hárman vagyunk testvérek) Apám apja még a nevünket se tudta és anyánkékat sem. Még azt is mondanám, hogy apámét is csak azért tudta, mert úgyanaz volt a nevük. Mikor mi is kicsik voltunk emlékszem, hogy a szüleink nem voltak itthon, részeg volt és mi féltünk tőle, mezítláb futottunk anyuékhoz. Ezek után apám odaköltöztette a szép, új házunkba és nem tetszett neki semmi, külön szobája volt, enni kapott, de az se tetszett neki. Akármit csináltunk semmi nem volt jó és elküldött a pokolba minket. Nagyon utáltam az az embert, ha lehet egyátalán annak nevezni. Apám helyébe nem tettem volna érte semmit, élt volna ahogy akart,egyedül. Soha nem bocsájtottam volna meg apámnak, hogy elvette tőlem anyámat és megkeserítette a gyerekkorom. Mikor meghalt egy könycseppet se hullajtottam érte, még csak szomorú sem voltam. Ha most is eszembe jut csak gyűlöletet érzek.

A barátnőim sajnálták és szerintük szemét vagyok. Tényleg én lennék a sz**r ember, mert utáltam egy ilyen "embert"?