Ti feltetek vagy feltek, hogy valamelyik hozzatartozotok, egyszercsak meghal? Mert en igen, pedig ez az elet rendje. Pedig makk egeszseges,74 eves a mamam es nagyon szeretem.

Én félek. Nem egyfolytában, de sokszor eszembe jut, hogy ez is megtörténhet. 20 éves voltam, mikor édesanyámat reggel holtan találtuk az ágyban...semmi, de semmi elő jele nem volt, szív koszorúér elzáródása lett. Annyira váratlanul ért minket, hogy el sem tudom mondani. Ott és akkor szembesültem azzal, hogy ez bármikor bárkivel megtörténhet. Akkor értettem meg, éreztem át, hogy minden ember halandó, és fogalmunk sincs, kinek mennyi ideje van hátra. Szóval nekem néha eszembe jut, hogy a férjemet kb. bármikor elcsaphatja egy autó, lehet olyan balesetünk, hogy lebénulunk, meghalunk stb. Elég borzasztó gondolatok ezek, de párszor rám törnek. Én éppen ezért igyekszem úgy élni, hogy minden napot kihasználjak. Erre tanítom a gyermekeimet is. Mindent éljünk meg, kérdezzünk, mondjunk ki dolgokat, hogy ne legyen elvarratlan szál, ne legyen "még annyi mindent megkérdeztem volna" gondolat. Érezzék minden nap, hogy szeretem őket, és a férjemet. Sosem fekszünk le haragban, nekem fontos, hogy mindig kibéküljünk, stb. Hogy ha esetleg ez lenne az utolsó nap, csak szép emlékek maradjanak.