Ha meghal egy közeli hozzátartozótok, ti is elgondolkoztok ezen?

Ez nem csak rokonnál jut eszembe, hanem mindenkinél akit ismerek.

Ezért nem húzom fel magam apróságokon, a mi életünk csak egy porszem az egész világegyetemben.

Rásegített erre a pánikbetegségem is, sokan úgy beszélnek erről, hogy blokkolva van az agyuk, mert így tudsz normálisan működni, de ha ez a blokk felszabadul akkor tudatosul a halál és szakaszosan egy nagyon erős halálfélelem tör az emberre amit " normál esetben" csak a halál előtt álló emberek éreznek.

Addig jó, míg nem tudatosul az emberekben , hogy nem léteznek majd egyszer , mert ha ez a blokk nem lenne akkor káosz lenne a világon.

Igen, sokat gondolok erre. De hogy a halála előtt mit érzett, érzékelt apukám és anyukám, nem tudni.Csak egy test volt már, vagy még érzékelő ember? Tény, hogy az orvosok ajánlják, hogy beszéljenek hozzá, ill. olyan dolgokról ne beszéljenek a feje fölött, amit nem volna jó, ha hallana, mert állítólag hall, érzékel, csak visszajelezni nem tud.

Anyósom együtt élt a szingli fiával, s mindig aggódott, mi lesz a fiú sora, ha ő meghal. Anyósom agyvérzést kapott, magatehetetlenül vegetált, látszólag tudomást sem véve a külvilágról. Közben a fia infarktust kapott, meghalt, eltemették. A pap a temetés után elment anyósomhoz, s a fülébe súgta, hogy a fia jó helyen van, nem kell már aggódnia miatta. Másnap hajnalban anyós is eltávozott. Hogy hallotta-e, ki tudja?

Egyébként anyukám is úgy távozott el, hogy egy betegtárs vette észre, hogy ez a néni már nem lélegzik. Előtte ben t voltam nála, ha megéreztem volna, hogy nem sok van hátra az életéből, talán megengedték volna, hogy bent maradjak. De akkor úgy éreztem, hogy még hazajön a kórházból, viszont soha nem mutatta, hogy érzékelné, hogy ott vagyok mellette.

Minden halalnal arra gondolok var rajuk az utolso itelet es ha nem istennek tetszoen eltek lelkuk az orok szenvedesre jut.

Ettol felek is tartok tole a bunok miatt pokolra kerul sok olyan ember akit szerettem.

Belegondolni is rossz hogy nem mindenki kerul a mennyorszagba es szenvedes var a test szenvedese utan a lelkukre is

Az idős rokonoknál, családtagoknál általában nem gondolok bele ilyenekbe, hiszen ők többnyire elfogadják és várják a halált. Persze nehéz belegondolni és beletörődni, de az ő kezüket sokkal könnyebb elengedni.

Ha valakim betegségben hal meg, náluk rendszeresen előjön. Isten adja, hogy soha ne kelljen átélnem azt, amikor szembesítenek a ténnyel, hogy olyan betegségem van, amibe belehalhatok. Elképzelni sem tudom mit érezhetnek akkor, amikor megtudják és akkor, amikor hosszú küzdelem után kilehelik a lelküket. Az ilyen veszteségeket nagyon nehezen dolgozom fel és sokat agyalok hasonlókon azzal együtt, hogy vajon én hogy élném mindezt meg. Sokszor elgondolkodom azon is, hogy mennyire büszkén viselte az illető, mennyire tudott küzdeni, mennyire akart élni... Felnézek ezekre az emberekre. Én sosem lennék ennyire bátor.

A legbrutálisabban azt élem meg, ha valaki egyik pillanatról a másikra hal meg, pl. autóbalesetben. Ilyenkor nem csak az jár a fejemben, hogy vajon milyen lehetett az illető utolsó pillanata, fájt-e valamije, vagy azonnal meghalt, mire gondolhatott, stb... Hanem abba is belegondolok, hogy mennyire brutális, hogy egy pillanaton múlik az élet. Egy pillanat, amikor rosszkor vagy rossz helyen. Elindulsz valahova, ahol szeretettel várnak és soha nem érsz oda. Számomra ez szinte felfoghatatlan.

Szintén azért vagyok képes elengedni a mindennapi apró stresszt, mert sosem tudhatom én mikor ébredek egy átlagosnak ígérkező napra, amikor már nem érek haza többé egy rossz pillanat miatt, amikor nem jókor voltam nem jó helyen.

Hiaba pontoztok le mindig erre gondolok ha valaki meghal mi var ra pokol orok szenvedes vagy mennyorszag .????

Hiszen nem minden lelek jut automatikusan a mennybe hiaba is szeretnenk ezt hinni.

Nem csak azt a pillanatát gondoltam át a férjemnek és az apámnak mikor elmentek.Rák betegek voltak végig néztem a szenvedéseket.félelmeiket elkeseredésüket hogy olyan fiatalon menniük kelett.Apa,51a férjem 42volt Mind kettőt alvás kőzben vagy a morfium áldott kábaságában érte a halál.

A férjem a karomba halt meg

Tudtuk elötte pár nappal hogy most már bármikor vége.

Szépen elköszöntünk egymástól!

Remélem tudta hallotta hogy biztatom hogy neki most már ott jobb lesz és szeretem.Soha nem fogom elfelejteni.

Remélem az utolsó órákban már nem érzett semmít!?Ez a legnagyobb kérdésem magamhoz és ebben bízok.

Remélem vár ránk egyásik világ ahol ismét együtt leszünk!!