Hogyan segitsek a beteg 62 éves édesapámon, hogy ne haljon meg, ha ő ellenáll?

Az előzményekről röviden: Kiskorunkban nagyon jó apa volt, tipikus lányos apuka. Türelmes, jó fej, játékos. Aztán 7-8 éves koromban rákapott az italra és onnan egyre csak süllyedt. 13 évig kőkemény alkoholista volt, a fél gyerek korom ezzel ment el. Viszont később leszokott (ekkor már 20 éves voltam) Az alkoholizmus viszont súlyos személyiségbeli torzulásokat okozott nála, amelyeket kezeltetni kellett volna pszichiáterrel, el is kezdte anno, de ideje korán abba hagyta. Mondván, hogy neki nincs szüksége pszichiáterekre, orvosokra. Pár évvel később édesanyánk meghalt és mi 4-en maradtunk, ő meg a két nővérem. Azóta unokák is vannak, akik imádják őt. Viszont önpusztitó életmódot folytat: dohányzik (napi 1-másfél doboz), rendszeresen stresszel a munkahelyi bizonytalanságok miatt és valamiért kerül minden nemű egészséges táplálékot, vitamint és hiába mondjuk neki, kérleljük, hogy zöldséges ételeket is egyen, max. akkor eszi meg, ha elé tesszük. Ha veszek neki gyümölcsöt, zöldséget, rendszerint ott rohadnak meg, egy darabot se eszik meg belőle. Hiába mondjuk neki! Ugyan ez a vitamin tabletta is. Ha odaadom neki egy pohár vizzel, akkor beveszi, de ha eljövök, ott hagyom neki és a lelkére kötöm, hogy vegye be, mondja, hogy jó, de mikor megint megyek hozzá, ugyanúgy ott van, ahogy hagytam, egy szem se hiányzik belőle. Ha rákérdezek, akkor csak hümmög, vagy meg is sértődik, leráz. Húst eszik hússal és napközben nápolyit nassol, alkohol mentes söröket iszik, meg cukros üditőket és napi 4-5 kávét. Hiába magyarázom neki, hogy a tiszta viz lenne az igazi, legalább egy litert igyon ezek mellé. Orvosnál legalább 20 éve nem járt, kivéve, amikor az elvonón volt, akkor kivizsgálták, de annak már 14 éve. Hiába kérleltem, magyaráztam neki az évek alatt, nem megy. Pár hete 6cm nagyságú rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak a jobb tüdejében, hétfőn műtik. A vizsgálat úgy történt meg, hogy karácsony előtt erős szivfájdalmakkal be kellett vinni a sürgősségire, azt hitte szivrohama van. Aztán kiderült, hogy valami van a tüdejében, az nyomta neki. (mióta lehet már ott, ha ekkorára megnőtt?) A lényeg, hogy mindezek ellenére sem változtat az életmódján. Eleinte amikor megijedt, hirtelen elfogadta a nővéremtől, hogy az elvigye lélekgyógyászhoz, de szerintem csak nem mert neki nemet mondani, mert az tiszta ideg lett volna, ha a daganat ellenére se megy el. Azóta az alól is kibújik. A dohányzásról nem szokott le, azt mondja, hogy majd a műtét után, az egészséges ételeket, vitaminokat ugyanúgy csak akkor eszi meg, ha ott vagyunk és elé tesszük, de nekünk is van családunk, gyerekeink, munkahelyünk, nem tudunk folyamatosan ott lenni. A multkor vettem neki jó pár flakon vizet, hogy igyon meg napi minimum két litert, hogy hidratálódjon a szervezete, ami által ellenállóbb lenne (a műtét idejére erősödjön fel) de azt is csak akkor itta, amikor szóltam neki, magától nem. Második napon már ellenált hogy nem kell annyi vizet inni, mert akkor sűrűn kell tőle kimennie, meg hogy iszik ő sört, abban is van viz stb. De továbbra is eröltettem, nem adtam fel. Erre hallom a szobában, hogy sutyiban kiönti a csapba, a lefolyóba, hogy aztán azt hazudja, megitta. Egyszerűen kibirhatatlan! Olyan dühös vagyok rá! Én magam még messze is lakom és egyedül nevelem a kislányomat. Nem tudok ennél sűrűbben menni. Pedig hétfőn megműtik és nagyon nagyon félek, hogy nem kel fel az altatásból! Legszivesebben leüvölteném a fejét, hogy észhez térjen. De ha nem ébred fel, akkor hogy tudnék azzal együtt élni, hogy halála előtt pár nappal kiabáltam vele? Folyamatosan hazudik önmagának és háritja a felelősséget (igaz, soha nem is volt neki irántunk) Mit lehet tenni, hogyan lehetne rávenni, hogy segitsen önmagán, hogy meggyógyuljon és hogy fogadja is el a segitségünket? Hogy nem akarjuk őt elvesziteni! Segitsetek légyszi!