Meghalt a nagymamám. Tényleg muszáj?

Alig ismertem, de amit ismertem belőle az abban merült ki, hogy nagyon rossz véleménnyel volt a családomról. Senki sem kedvelt őt, anyu sem.

Anyu szerint társadalmi elvárás, hogy elmenjek a temetésére, csakhogy engem a temető légköre kikészít (Halottak Napján se járok ki), a temetés pedig még külön lelki megterhelést jelent attól függően, hogy ki halt meg, amúgy is, én pedig különösen érzékeny vagyok erre.

Ez főképp azért van így, mert fiatalon lett öngyilkos egy barátnőm, aztán fiatalon halt meg egy osztálytársam és 3 éve fiatalon lett öngyilkos egy barátom is, aki ráadásul segítséget is kért tőlem előtte, de nem tudtam neki segíteni. Jó ideig jártam terápiára a veszteségek feldolgozása miatt, sajnos sokszor kerültem pszichiátriára is az elmúlt három évben és gyógyszert is kellett szednem.

Iszonyú erőfeszítésbe került, hogy kilábaljak ebből, ne kelljen pszichiátriára befeküdnöm és gyógyszert szednem, de pszichológushoz még kell járnom.

Csak reggel óta tudom, hogy ott kell lennem, de már most rettentesen feszült vagyok emiatt. A társadalmi elvárásának kell megfelelnem, de közben lelkileg készülök ki, miközben csak arra lenne szükségem, hogy anyu azt mondja, nem kell mennem.

Ehelyett b*nkó lennék, ha nem mennék el és ha nem megyek el, akkor ne menjek el az ő temetésére se.

Persze van, hogy a szembesítés a "fóbiával" a terápia része, de ez nem minden esetben járható út, az elmúlt évek azt mutatják, hogy nálam nem menő, ha bedobnak a mélyvízbe és még időre van szükségem.

Mit tudok tenni? Kompromisszumokra kész vagyok, de nem tudom, hogy mi ilyenkor a helyes. Ti voltatok már hasonló helyzetben?

A Halottak Napja kapcsán egy pszichológus azt írta, el kell fogadni, hogy mindenki másképp gyászol és van, aki nem akar kimenni a temetőbe. De a Halottak Napján nem is kérdés, hogy lehet választani, de a temetés miért kötelező?

25 (L)