Mit lehet kezdeni egy nagymamával, akinek az egészsége már nem bírja a terhelést, de ő azért is mindent maga csinál?

A lányomnak pénteken lesz a diplomaosztója. Úgy volt, hogy utána étterembe megyünk ebédelni, de anyu azt mondta, hogy ő egy falatot sem fog ott enni, minden rohadt drága és ezerszer finomabbak, amiket ő csinál, majd ő főz (mindig mindenre sajnál kiadni 2 forintot is). Azt tudni kell, hogy a főzés nála úgy zajlik, még ha csak néha hétvégén egy ebédre megyünk is át 2-en vagy 3-an, hogy csinál levest, legalább 2-3 féle második félét, és minimum 2 féle süteményt is. Viszont már kétszer műtötték a térdét, időnként fáj is neki, akkor az orvos is megmondta neki, hogy kímélje, meg mi is mondtuk már ezerszer, hogy nem kell ennyi mindent csinálnia, mert egyrészt úgysem eszünk meg ennyit, másrészt meg csak fájni fog tőle a lába. De hiába, azóta is mindig így csinálja, utána meg egy hétig csak sír, hogy ő lábra se tud állni, mert napokig hajnal 5-kor kelt, hogy nekünk kaját csináljon. Mondtuk neki százszor, ezerszer, hogy nem várja el tőle senki, hogy mindenből legyen több féle, bőven elég, ha csinál egy levest meg valami sültet. Nem érti. Most a diplomaosztó utánra is megbeszéltük még a múlt héten, hogy ne csináljon levest, 40 fokban úgysem akar majd senki meleg levest enni, elég pár sülthús, vagy esetleg még egy pörkölt meg egy kis palacsinta és kész, majd viszünk fagyikat, azt úgy is mindenki szereti. Velük (a szüleimmel) együtt is 6-an leszünk összesen. Múlt héten rá is bólintott, furcsa is volt, mert ilyen helyzetekben csak az szokott jó lenni, amit ő kigondol. Ma felhívtam, hogy mi újság, és már teljesen idegbeteg volt, hogy ő hétfő óta készül, milyen meleg van a lakásban az egész napos levesfőzés miatt. De mondom mondtuk, hogy nem kell leves, meg se engedte befejezni a mondatot, csak leordított, hogy hülye vagyok én ehhez, akkor majd én nem eszek. Azt is elmondtam neki én is számtalanszor és a lányom is, hogy csak a túrós és a kakaós palacsintát szereti (és elsősorban neki csinál palacsintát, ő van oda érte legjobban). Erre most közölte, hogy ő vett eperlekvárt és majd megesszük azzal. Erre elkezdtem volna mondani, hogy de nem elmondtuk ezerszer, hogy nem szeret semmilyen lekvárt, már leugatott és megsértődött, hogy jó, akkor majd kidobja. Azért is leordította a fejem, hogy minek költünk szar fagylaltokra, nem kell az ide, mikor az ő palacsintája ezerszer finomabb. Újra elmondtam neki, hogy de ne csináljon 80 féle kaját, mert úgysem eszünk meg annyit és fájni fog a lába, az a válasz, hogy majd tudja ő, hogy mennyit bír. Utána meg mindig jön a szenvedés persze, hogy ő menni se tud.

Mit lehet csinálni az ilyen makacs emberrel, aki nem ért a szép szóból, utána meg panaszkodik, és úgy állítja be az egészet, mintha mi lennénk a hibásak azért, mert neki mindene fáj?