Mit csináljak mama erőszakosságával? Ha nem akarok menni hozzá elkezd átkozni, meg szidni.
olyan önző tud lenni. meg sokszor be akar keverni a családban rosszindulatúan-hazudik.
de mindemellett sokat is segít.
de mostanában, hogy 8 hónapos terhes kismama létemre, egy rakás dolog miatt idegeskedek, pattogok (intézem a gyerekholmikat, ki kell festetni a lakást, meg egy millió egyéb dolog, semmi nem megy simán, mindenből csak gond van, meg idegeskedés) ráadásul autóm nincs, mamához majdhogynem km-ket gyalogolok fel a 4-re, pláne a lelkiállapotom sem olyan, felhívom nagy kedvesen, hogy ma nem tudok menni, várom a festőket, meg pakolok nagy bútorokat már tegnap óta (amit nem is lennem szabad emelni...) mindezt figyelmen kívül hagyva, el kezd szidni, mert nem megyek és erőszakoskodik.
de másik mama meg volt, hogy nem ettem meg az egész kaját nála és erre anyával vállvetve a szó szoros értelmében elkezdtek velem ordítani, szidni. már könnyeztem.
mit tegyek, ha felnőtt létemre így uralkodnak rajtam??
én nem akarom hagyni magam!
világosan megmondom, nem megyek.
de erre jön a szitok, meg minden. totál önzőek. ha azt nézzük még nyugodtan meghalni sem tudnék miattuk.
a babán igen milliót gondolkodom, hogyan szigeteljem majd el.
már most nem akarok látogatókat - mama képes a lakásom állapotáról is rosszindulatúlag pletykálni a hátam mögött, tehát hogy hozzám jöjjön isten ments, és szerintem a kórházi szülésben is titokban fog zajlani ha rajtam múlik - tudom drasztikusan hangzik, de én már végképp itt tartok.
de ha nem veszem fel a telefont, akkor meg kitalálják, hogy valami baj van
próbálok nem gyenge jellem lenni
ahhoz képest most is baktatok majd mamához, apa miatt :(
Annyit kene eldonteni, hogy felnott hatarozott (egyedulallo) anya vagy/leszel.
Vagy meg majd azt is megmondhatja Neked BARKI hogy jobbrol balra fesuld a gyerek hajat!
Donts! Ez a gyereked es a te erdeked is! Igy kiszipolyoznak es pisloghatsz mint hal a szatyorban mikor majd azt is megmondjak, hogy a gyereked korul mit hogy tegy!
Nem mindegy mit lat beloled a csalad! Egy idiotat aki felcsinaltatta magat, vagy egy felnott not egy anYat aki kepes megoldani a maga es a gyereke eletet!
Szitkouodasra valaszolj annyit Neked is szep napot kedves mama! Apukadnak meg annyit hogy ezer a dolgom, ha akartok valamit gyertek at, hozzatok ebedet, de ha nem jon senki gondolom egy szendvicset megkensz magadnak!
jelenleg ott tartok, hogy kikapcsolva használom a telot és bekapcs-kor ellenőrzöm kik kerestek és hívom vissza akiket akarok.
mert legutóbb is elkezdett hisztizni, meg balhézni, egyszerűen nem érti meg a "nem megyek"-et.
és magamhoz nem akarom áthívni, mert akkor meg az lenne a baj, hogy ezer dolgom lenne és nem tudnám hogy elküldeni. nem akarom ide szoktatni. félek ettől ha már ez ilyen.
a mamák azzal a tengernyi idejükkel azt hiszik körülöttük forog a világ.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!