Miért van az, hogy a lányunokák mindig nagyobb figyelmet kapnak a nagyszüleiktől?

Lehet, hogy úgy vélik, de valójában nem a lány unokák kapnak nagyobb figyelmet a nagyszülőktől, hanem a nagyszülők kapnak nagyobb figyelmet a lány unokáktól.

Csak figyeld meg alaposabban azokat a helyzeteket, amikor ugyanattól a gyerektől van fiú és lány unokája is a nagyszülőnek. Nem nagyobb figyelmet kap a nagyszülő a lány unokától, hanem nagyobb figyelmet vár el tőle, amit általában meg is kap. Ez még attól is független, hogy az adott unokák a fiának, vagy a lányának a gyerekei.

Abban valóban nagyobb figyelmet kap a lány unoka, hogy az ő viselkedését, tetteit szigorúbban ítélik meg a nagyszülők (főleg akik már olyan korúak, hogy idősek otthonában élnek, a 80 fölötti korosztály) Az én szüleim, a barátaik és kortárs közeli ismerőseik "csak" 75 - 80 közöttiek, de lényegesen szigorúbban ítélnek meg egy lányt, mint egy fiút, jóval többet várnak el a lányoktól figyelem és törődés terén.

Kíváncsi vagyok, vajon az így vélekedő megkérdezett idősek milyen példákat hoznának fel a több figyelemre. Mert valószínűleg ugyanazokat, mint az egyik már 90 felé közelítő ismerősöm: ő is állítja, hogy mennyit törődött mindig is a lányával, a fiával feleannyit sem. Valójában pedig a fia elköltözött egy másik városba, időnként meglátogatja, a lánya ugyanabban a községben maradt, naponta látogatja, intézi az ügyeit, hordja az orvoshoz, kiváltja a gyógyszereit.

Szerintem ez családfüggő.

Nálunk anyai nagyszüleim imádtak mind három unokájukat (sajnos már meghaltak). Igaz sok év van köztem és az unokabátyáim között, de egészen az utolsó időkig ha az egyik kapott valamit, akkor a másik kettő is kapott valamit, támogatva volt, stb. Hozzájuk akármikor oda lehetett menni, szeretettel fogadtak minket, érdekelte őket, hogy kivel mi van és soha nem éreztették, hogy a fiú vagy a lány jobb lenne mint a másik.

Ezzel szemben apai nagyapámat nem ismerem, így róla nem tudok nyilatkozni, viszont nagyanyámnak hiába én vagyok az egyetlen unokája átlag kb. úgy viselkedik velem, mintha legalábbis gyilkos lennék vagy valami más nagy bűntettet követtem volna el. Soha semmi okot nem adtam neki rá, ő mégse szeret, sőt egy vadidegen gyerek is fontosabb neki, mint a saját unokája... Ez van, már megszoktam, csak kiakasztó mikor neki áll panaszkodni, hogy anyuval miért nem megyünk hozzá... (Talán mert állandóan fúr minket, meg neki a fiai a családja...)

Van tapasztalatom pro és kontra.

Mi lányok vagyunk testvérek, így a saját nagyszüleimet illetően nincs lehetőség összehasonlításra. De például a párom anyukája a kisfiú-unokáért van inkább oda, mint a kislányért. Szerintem van ilyen is, olyan is.

Nálunk én voltam egyedül lány, 3 fiú tesóm van. Anyai nagyszüleimre nem nagyon emlékszem. :( Apai nagyszülők pénzeltek ( szegény a halála előtt pár hónappal is adott, pedig már 22 elmúltam. Akár kéthetente is). Édesanyám szerint a legidősebb fiú, és én voltunk a kedvencek. na jó, hogy én az voltam, azt tudom :D Szegény már mozogni sem nagyon tudott ( egyik felére lebénult az első agyvérzés után), de ha mentem, egyből nekiállt krumplit sütni :) Öcsémet valamiért úgy érzem, nem kedvelték annyira. (bár sejtem az okát). Szóval nálunk inkább sorszámozva volt, bár mindig mi mentünk leggyakrabban. Valahogy jó volt ott lenni, imádtam, még akkor is, mikor beteg lett.

Egyébként akkor én vagyok az élő példa, hogy a lányok nem nyugodtabbak, mint a fiúk. Pl. a Tesóim soha annyi zűrt nem okoztak, mint én ( bár lehet, csak nem tetszett a jókislány szerep, és az, amit a szüleim nekem szántak). A 3 éves lányom pedig kb. 5 percig nincs nyugton. A házimunkával sem haladok, mert konkrétan 1 percre sem vehetem le róla a szememet. Egyébként ismerősöknél, ahol fiú-lány is van, mindenhol azt hallom, hogy a csajok zűrösebbek :D