Hogyan tudnék felkészülni erre lelkileg? Hogyan "tegyem túl" magam rajta?

Hasonló helyzetben voltam 2008-ban. Akkor azt mondták, hogy hónapjai vannak hátra a mamámnak. Hidegzuhanyként ért a hír minket. Akkoriban iszonyat sokat sírtam. (28 éves voltam)

Néha már el sem hittem, hogy honnan jönnek még a könnyek... sokszor annyira bedagadt a szemem a sírástól, hogy nem bírtam kinyitni.

Aztán végülis 2 évig élt még a mama. Mikor meghalt, addigra már teljesen kisírtam magam.

Rajtam csak a sírás segített. Orvosilag bizonyított, hogy a könnyekkel stresszhormonok távoznak. Ezért is igaz a mondás, hogy megkönnyebbül aki sír.

Szia!

Sajnálom a Mamádat és az egész családodat! Nagyon nehéz a helyzetetek valóban.

Ismerős a helyzet, Anyunak is hiába könyörögtünk, nem ment orvoshoz, végül bele is halt a szívbetegségébe, iszonyat nehéz időszak volt, míg haldoklott. :/ Rossz, hogy kevésszer tudod látogatni, de ahányszor csak lehetőséged adódik rá, menj el Hozzá! Mondd el Neki, hogy mennyire szereted, jól fog esni mind a kettőtöknek. Beletörődni ebbe valóban nem lehet, inkább csak elfogadni, mert sajnos mást nem lehet tenni. Talán az segíthet, hogy arra gondolsz, hogy Neki jobb lesz majd, mert nem fog semmi tovább fájni. De igazából nincs igazi vigasz.

Amit írsz, hogy rágódsz, az nem jó! Ilyenkor félre lehet és kell is tenni az álarcot, miszerint a férfiak mindig kemények. Ha sírni kell, akkor kell. Ne tartsd bent. Bennem 4 hónapig bent rekedt minden és majd' szétrobbantam. Rosszabb volt egyszerre felrobbanni. Azóta is ritkán sikerül, pedig nagyon fáj. Úgyhogy ha Neked sikerül kiadni, élj vele, az egy kicsit enyhíti a nyomást.

Erőt kívánok!

Érthető a reakciód. A düh is ennek a "folyamatnak" - bocs a szóért! - a része.

Nincs valaki, akivel tudnál beszélgetni arról, ami most Benned zajlik? Nehéz egyedül vinni ezt a terhet és ugye a család is biztos szomorú és fél, így gondolom Velük sem tudsz beszélgetni.