Nemrég meghalt a nagymamám. Nagyon közel állt hozzám és nagyon hiányzik. Aki átélte ezt már, hogy jutott túl rajta?

Szia!

Mint ahogy az első is írta sajnos csak az idő ami enyhít majd a fájdalmakon.

Nekem 8 hónapja halt meg, olyan volt mintha az Édesanyám lett volna. A mai napig sírok miatta (most is hogy írok róla), de már valamivel könnyebb.

Bő fél évig kis se mozdultam, csak dolgozni jártam el.

Előtte sose jártam el discoba. Végül mások ajánlották menjek el, igyak engedjem el magam. Nekem ez segített sokat. Nem fordultam be az alkoholtól, mert jól éreztem magam, kipörögtem magamból a sok fájdalmat, indulatot.

3x voltam most nem járunk, majd lehet megyünk még.

De például bő egy hónapja volt egy műtétem akkor visszább estem kicsit, de már "jól vagyok".

Sok-sok idő. Add ki a fájdalmad, ha rádjön a sírhatnék, sírj, ha ütnöd kell, üss... Én a mai napig tudok sírni apukám halála miatt (7 éve halt meg), elfelejteni nem lehet, elengedni kell. Néha gyújthatsz gyertyát, kilátogathatsz hozzá beszélgetni.

Ne vond meg magadtól a szórakozást. Ha hívnak valahova, menj nyugodtan, ha kedved van, attól te még érezhetsz fájdalmat belülről.

Őszinte részvétem.

Gyásznak hívják azt a fájdalmas, és nagyon mély lelki folyamatot, amin át kell menned. Utána minden könnyebb lesz. Addig pedig kitartás. Sírj, amikor úgy érzed, kerüld az embereket, keresd, amikor hiányoznak. Keresd meg magadnak azt, ami neked segít a gyászban: zenehallgatás, mandafestés, úszás, futás, filmek nézése...bármi.

Én is gyászolok - nagyon megértelek és együtt érzek veled.

Sejtem mit érezhetsz, én is nagyon szerettem a mamámat és mi közös házban is éltünk már egész pici korom óta :(

Sokkhatásként ért, amikor elhunyt, nagyon hiányzik most is, pedig már 5 éve volt.

Mindig eszembe jut tárgyakról, ünnepekről, jönnek az emlékek.

Az elején nagyon nehéz volt...de ahogy telt az idő elfogadtam és szeretettel gondolok rá :)

Hidd el neked is könnyebb lesz idővel, kitartást kívánok!

27N

nem tudom miért javasolják némelyek hogy ha kell üss,vagy a vagy őrjöngj.

ez borzalom.

egyiket se kéne és a természetes dolgot -a halált-méltósággal és kellő tisztelettel kell elviselni. a mi kulturánkban keveset foglalkozunk vele és azt sem normálisan tesszük.sokaknak kellene támpont és kapaszokdó az ilyen események feldolgozásához,ennek hiányát érzem most az itt olvasott javaslatokból is.

semmi helye sem az örjöngésnek,sem a kinyilvánitott hisztériának.

aminek van létjogosultsága-az a szeretettel és meghittséggel gondolkodásnak van,valamint a legszebb dolog,hogy nagyidat ennyire szeretted.igy őrizd meg őt és amikor gondolsz rá-akkor arra is gondolj,mire lenne büszke ha hogyan viselkednél?mit tennél?na pontosan azt tedd.

ima?kihez és mihez és miért?

nagyi már nincs de benned mindig is lesz.és ez a legfontosabb.

Szia.

Őszinte részvétem!

Nekem is meghalt a nagyanyám, saját megfogalmazásomban az édesanyám halt meg. Vele nőttem fel szó szerint, vele éltem.

Úgy kell elviselni, hogy beszélgetsz vele, hogy odaképzeled magad mellé, hogy amit elmondanál neki fizikailag azt elmondod magadban és tudatosítsd magadban hogy ő hallgat téged.

Kaptam tőle egy virágot, az ebédlőmben van, elképzelem hogy Ő maga a virág. A virág pár hónap alatt annyit növekedett, hogy lassan nem fér el a szobában.

Tudom, hogy a nagyanyám él .... bennem!

Te is ezt tegyed, a fájdalom sosem enyhül!