Most mi legyen? Mit tennétek a helyünkben?

Nem egyformán öregszenek az emberek. Apukám demens lett, minden áron ment volna haza a feleségéhez. Kérdeztem tőle, hát ki ez az asszony itt melletted? -Tudom én?- mondta. Nem hitte el, hogy a ház, amiben lakik, az övé. Fényképeket mutattam az építkezésről, akkor megnyugodott, elsírta magát, hogy akkor nem kell elmennie? 10 perc múlva ismét rákezdte, pakolta a bőröndbe anyukám ruháit is, hogy ő megy haza.

Gondolom, az ápolónő is megígérte, hogy persze, viszem megvizsgáltatni a kaját - aztán kidobta. Így kell lenyugtatni arra a 10 percre őket.

Nagy lelkierőre van szükségetek, sok dologgal megvádolnak benneteket, de segítsetek, legalább amit elfogadnak. Nem rosszindulatúak, hanem betegek.

Nagybátyád meg vigye őket magához, ha meg az nem tetszik neki, akkor kussoljon!

9-es vagyok.

Szerintem egy szerető család számára sem könnyű meghozni azt a döntést, hogy a szülőket/nagyszülőket otthonba adják. A mai világban ezt sokan elítélik, úgy fogják fel, hogy az aki ilyet tesz egy szerettével, az lemond róla, emberileg csődöt mondott. Mi ezt megjártuk és kaptunk hideget-meleget is miatta bőven. Abszolút nem kell azt hinni, hogy ez csettintésre megy és örül az ember, hogy megszabadult az öregektől, de szerintem van egy pont ami fölött ezt már nem lehet csinálni.

Még elvagytok ti is, de ha a nagyidnak 0-24-ben segítségre lesz szüksége, akkor mi lesz? Majd a nagybácsi költözik oda és pelenkázza, eteti, fürdeti? Egy ponton el kell dönteni, hogy megtartom a munkahelyemet élünk és megadok neki mindent amit tudok így, akár otthonba adom, ahol szakszerű segítséget kap, avagy feladom a munkámat, napról napra élünk a semmiből, de ápolom...

Nálunk a nagyim hozta fel, hogy otthonba akar menni, de már csak akkor, amikor tényleg mindig kellett, hogy legyen mellette valaki. Amikor már megfordulni sem tud az ágyban, nemhogy felkelni, kimenni a mosdóba, vagy bármi, az egy nehéz pillanat.

Az otthonban ellátják, figyelnek a gyógyszereire, van társasága, tud beszélgetni, van egy kis udvaruk, ott van mamám összes virága, amikre világ életében büszke volt. Jön-megy, ha nem bír, tolják. Tornáztatják, közös programokkal lekötik őket és ami a számára a legfontosabb, hogy református otthonba került, így istentisztelet is van, a lelkésszel, bármikor beszélgethet bármiről, amit otthonról már nem tehetett meg.

Mi így 1,5 év után úgy látjuk, hogy bár nehéz, de nagyon jó döntés volt az otthon, a nagyim teljesen kivirult, pedig mindig is nehéz, morcos természet volt, nulla alkalmazkodó képességgel. :) Nem mellesleg így mi is sokkal nyugodtabbak vagyunk, hogy minden rendben van vele, figyelnek rá.

Lényeg a lényeg, nagybátyádat költöztessétek be hozzájuk 1-2 hétre, hagy tapasztalja meg a helyzetet. Amíg fenntartható ez így ép ésszel, addig nem feltétlenül kell őket az otthonba költöztetni, de szerintem nem kellene teljesen elzárkózni a lehetőség elől.