Szerintetek egy öreg embertől elfogadható ha így viselkedik? Mennyire tolerálnád?
Párom nagypapájának régóta ígérgettük ,hogy elvisszük a dél-Magyarországon élő húgához látogatóba, és mivel terveztük párommal,hogy lemegyünk a Balatonhoz, úgy egyeztünk meg a nagypapával,hogy teszünk egy kitérőt és elvisszük őt a húgához, és 4 nap múlva érte megyünk mikor is hazaindulunk.
Útközben a hátsóülésen ülő papa jelezte,hogy éhes, mivel nem ebédelt mert izgatott volt, hogy végre megy valahová így tettem el neki kaját, egy műanyag tányérban.Odaadtam neki, közben kaptam egy hívást így telefonon beszéltem mikor a papa befejezte az ebédelést, előrenyújtotta nekem a tányért,hogy vegyem el, de nem tudtam elvenni a telefon miatt, párom szólt neki hogy tegye csak le hátul, mire ő némi ételmaradékkal együtt kihajította a tányért a tetőablakon, majd elégedetten konstatálta, hogy kell a bánatnak az üres tányér.(ráadásul ez nem az az egyszer használatos 25 forintos tányér volt)
Akkor útközben végig eregetett, hogy neki már nem jók a záróizmai és nem tudja visszatartani, ez viszont nem teljesen igaz, mert korábban azt ecsetelte,hogy az orvosnál milyen nehezen tudta visszatartani 1,5 órán keresztül amíg várt, és végül kiderült,hogy nem vécézett.Ezért meg kellett állnunk egy pihenőnél, ahol ő elment a vécére, mi pedig vásárolni mentünk párommal.
Mikor kijöttünk a papa közölte,hogy a wcért fizetni kell így ő a kamionok között végezte el a dolgát mert már csak odáig bírt elmenni.
Innét aztán gyorsan tovább is álltunk, majd később egy benzinkútnál álltunk meg ahol volt ilyen gyorskajálda féleség ahová a papa is bejött és leült egy német család asztalához, majd a megkopott német tudását megcsillogtatva beszélgetésbe elegyedett velük.(nagyon "örültek" neki)
Párom hagyta volna,hogy üljön csak a németek közt, én mentem oda,hogy nem illik és elhoztam onnét.
Aztán végre célba értünk a papával, majd miután otthagytuk mondtam a páromnak,hogy szerintem kicsit sok az amit művel.Kidobálja a dolgokat a kocsiból, a kamionparkolóba sz*rik, leül egy idegen család mellé beszélgetni, telefingja a kocsit ahelyett,hogy szólna,hogy vécére kell mennie... nem szeretném ha a visszaúton is ez lenne, de párom szerint rá kell hagyni mert már öreg.
Szerintem pedig nem kéne ráhagyni.
Szerintetek?Szóvá tegyem a nagypapának ezeket?
Kár lenne ezért a pár óráért felrúgni az amúgy jó kapcsolatotokat!
Én nem látok olyan kirívó dolgot ebben, öreg most izgult, hogy végre kimozdult!
Én is sz-rtam már parkolóban a budi mellé...gusztusosabb volt, mint a budi!
Azért minden pukinál ne álljatok már egy hosszú úton!
Párod hozzáállását kövesd!
A másik dolog pedig, a gyerekek is pontosan ugyanezt csinálják...csak a gyereket te magad fogod a parkolóban megsz-ratni, mert odáig bírja...
Szerintem a tányérról beszélgessetek el vele mert az balesetet is okozhat, mondjuk mögöttetek jövőnek eltalálja szélvédőjét aki ijedtében félrerántja a kormányt.
Egyébként szerintem örülj hogy csak ennyi a gond, ahogy öregszik és szellemileg leépül lesz ez még rosszabb is. Mi úgy vagyunk az idősebb rokonokkal hogy amíg saját vagy mások épségét nem veszélyeztetik addig eltűrünk bármit, de egyre többször kell résen lennünk hogy senkinek se essen baja.(kinyitott gáz de nincs begyújtva, szoba közepén felejtett konyhakés, kenyérpirító a mosogatóban, 10 éve lejárt halkonzerv ami fogalmam sincs honnan került elő, és még sorolhatnám)
Kedves első! A véleményeddel önmagadról állítottál ki bizonyítványt!
Kedves kérdező! Többen is írták, hogy az öregség második gyerekkor. Én sem vagyok már fiatal, nem fog úgy az agyam, mint korábban, nyilván nekem is vannak rigolyáim, vagy csak nem tudok úgy viselkedni, ahogy az ma megszokott. Nem tudom, mennyit vagytok együtt a papával, mennyire ismeritek a szokásait vagy a mániáit. Mindenesetre egy utazás felforgathatja az addigi életvitelét, pláne, ha régen utazott, és régen találkozott a rokonával. A tányér-dobálást én nem direkt tenném szóvá, csak amikor enni készül, akkor mondanám el, hogy balesetveszélyes, és magam is jobban figyelnék rá. Mint egy kisgyerekre...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!