Van egy nagyon sértődékeny nagymamám, hogyan magyarázzal el neki, hogy kibontakozásra van szükségem? 14/L
A nagymamám nagyon sértődékeny, de a családdal már megszoktuk, mert egyébként irtóan kedves, csak néha értelmetlen dolgokon is megsértődik, és nagyon önérzetes. Engem szeret korlátok közé zárni.
Pl.: jómagam egy jógyerek vagyok elégge. Nincs velem gond. Van barátom, erről a család is tud, ismerik is a fiút, és nagyon kedvelik, mert intelligens, kedves, csendes, udvarias.
Csakhogy, mama szeret mindig nagyon szemmel tartani, ami miatt én én lehetek önmagam amikor a barátommal találkozunk.
És amiatt, hogy állandóan hallgatőzik, bejár a szobába különböző okokat keresve (nem vagytok éhesek, kész a kaja, sütöttem sütik, nem jöttök ki tvzni, nem vagytok szomjasak) hogy szemmel tartson, és biztosan tudhassa, nem csinálunk semmi "rosszat", bennem az az érzés támad, hogy esélyem sincs kibontakozni, szoros keretek közé vagyok szorítva, egyfolytában felügyelve vagyok, és, hogy nem bíznak bennem.
Pl.: egy telefon beszélgetés anyával, aki megtanult kezelni:
-szia kicsim, mész ma valahová?
-még nem tudom, mert reggel van.
-jó. De ha mész valahova, amjd azért hívj fel.
Gy telefon beszélgetés mamaval, aki felügyel, korlátok közé zár:
-szia babuska, ne menj sehová egyedül, és ne is hívj meg senkit otthonra. Amíg nem vagyok otthon. Hívj fel többször is, hogy biztosan minden rendben van-e.
Én értem, hogy aggódik, de kell, hogy legyen benne, az unokájával szemben egy cseppnyi bizalom. Hogyha én úgy döntök, ogy szeretnék lemenni a játszótérre játszani a többi gyerekkel, akkor felhívom, és szólok neki, hogy hol vagyok, hogy tudjon róla. és a játszótéren is vigyázok magamra, hogyha éhes vagyok, meg tudok magamnak kenni egy vajaskenyeret.
Sajnos mivel eléggé művészlélek vagyok, szüksége m van a szabadságra, hogy kiélhessem magam a vásznon vagy zongora billentyűin. Ez vonatkozik az életemre is. Figyelek a harmóniára, és tudom magamtól, hogy hol a "vászon széle", melyik hang hamis. Nem kell, hogy minden pillanatban valaki mögöttem álljon, és visszatartson, burokban elszigetelve félre tegyen önmagának. Olyan ember kell, aki szárnyakat ad, és megtanít repülni.
És hogyha már megy magamtól, nincs értelme visszafogni.
Én nem mondom, hogy az életet megtanultam élni, de olyan karokra van szükségem, aki előre visz, és hagy tapasztalatot szerezni, és megbízik a tetteimben.
Mert az nem jó, hogyha valaki felügyel rám minden percben, és nem enged kibontakozni. Sőt, fel is hívja rá a figyelmet, hogy ne is próbáljak önmagam lenni, csak legyek otthon ülő jókislány, szociális kapcsolatokra nincs szükségem, legyek mindenből 5-ös, és ezzel le is van tudva az életem.
Ésezzel korlátokat szab, dobozba zár, amiből én úgy is kitörök, és járom a magam útját.
A kettő közt annyi a különbség, hogy ha támogatást kapok, és bizalmat, akkor megtalálom az egyensúlyt a jó és a rossz között, megtanulok egyedül szárnyalni, és még szabadnak is érzem magam.
Hogyha burokba zárm és minden léptemet figyeli, nem tanulok megelesni, az esés után felállni, vagy rosszabb esetben kitörök, és kipróbálom a tiltott gyümölcs ízét, amelytől annyira óvtak, ettől ők még bizonytalanabbak lesznek, és itt az ördögi kör, amely a mélybe vezet, és magamat rabnak érzem, akit megfigyeltet a CiA, és nem lehetek önmagam.
Szerintetek, hogy mndjam el mamának, hogy bízzon bennem, és adjon teret, ne felügyeljen és ezzel tőlem is bizalmat nyer, és ha problémába ütközök, majd önként beavatom, úgy, hogy ne sértődjön meg?
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!