Tisztelet a KIVÉTELNEK! Nektek mi a tapasztalatotok? Szerintem a mostani nagyszülők már rég nem olyan kedvesek és segítőkészek, mit a mi nagymamáink voltak annak idején. Miért van ez?
Párom anyja rokkant nyugdíjas. Szerintem semmi baja, fogalmam sincs, hogy hogyan tud 2012-ben még rokkant nyugdíjas lenni. Állítása szerint el tud látni gyereket. Jelenleg itthon vagyok Gyesen, de folyton zaklat, hogy menjek ide meg oda és majd vigyázz a gyerekemre. Sosem kérdezi meg, hogy akarom-e hogy vigyázzon rá.
Ha mondom neki ide megyünk, már vágja rá gyerekem marad itthon, ő vigyázz rá. Pedig az én szüleim is élnek, ugyanúgy szeretik, mint Ő. Sőt még jobban. Csak ők nem erőszakoskodnak. Ezért az erőszakoskodása végett mindig az én szüleim vigyáznak a gyerekünkre. Főleg, mert a párom anyja mikor depressziós nem szedi még az inzulin gyógyszerét sem (meg akar halni), így pedig nem bízom rá a gyerekem.
Tudom az sem jó, ha nem segítenek a nagyszülők, de higgyétek el ez az erőszakoskodás sem jó. Már meg se mondom akarunk-e valahová menni, így nem erőszakoskodik.
Egyrészt magasabb a nyugdíjkorhatár, ezért sok nagyszülő még aktív kereső, egész nap dolgozik, munka után meg már pihenne, hiszen annyira azért nem fiatal, több idő kell, hogy kipihenje magát, na meg örül, hogy a saját gyerekeit már felnevelte, jönne a jól megérdemelt nyugalom. Persze, sokan manapság később szülnek gyereket, így bizonyos esetekben idősebbek a nagyszülők is, de nem biztos, hogy ez a többségnél így van. Én elég fiatalon szültem, így anyukám még csak 45 éves volt, amikor nagymama lett. Ez így oké is, nyilván 45 évesen neccesen lett volna nyugdíjas, de ha teszem azt, tíz évvel később, 30 évesen szülök (ami azért manapság erősen átlagos életkor), akkor is még csak 55 éves lett volna, szintén nem nyugdíjas.
Másrészt, manapság mások a társadalmi elvárások is. Egy ötvenes nőtől (ha mondjuk akkor lesz nagymama) elvárt, hogy ne egy anyóka legyen, hanem a korához illően nőies, csinos, aktív. Ezzel (meg a munkával) elég nehéz összeegyeztetni azt a képet, ami ettől függetlenül él a köztudatban a nagymamákról, akik rétest sütnek, tepsivel a kezükben, otthonkában várják az unokákat és lesik minden kívánságukat.
Na most, sokan ezt a kettős elvárást nem tudják szerintem megfelelően kezelni, ezért vannak ilyen "rossz" nagymamák. Pedig igazából, véleményem szerint, csak arról van szó, hogy változnak a szerepek. Ahogy a szülői szerepek, úgy a nagyszülői szerepek is. Ebből érdekes szociológiai tanulmányt lehetne írni :)
Nekem épp az ellenkezője: soha nem vigyázott rám nagyszülő éjszakára és ha ott is voltunk max 1 órát (ennél többet soha), csak ülni és rajzolni volt szabad. Szerencsére keveset mentünk, pedig 20 percre laktak gyalog.
Anyukám minta nagyi: süt, főz, takarít, varr, énekel, mondókázik, szeret, ölel... (apukám sajnos már nem él).
Lassacskán meg ott tartunk, hogy a nagyszülők nem is lesznek, mert egyszerűen nem érik meg az unokák születését. Nálunk 4/1 nagyszülő él...
Ahogy visszaemlékszem, én egyik nagymamámnál sem szerettem lenni, pedig az 20-25 évvel ezelőtt volt. Viszont az unokatesóim nagymamáját imádom a mai napig, őt még a szomszéd gyerekek is Nagyikának hívják :).
Én azt hiszem szeretnék majd vmi hagyományos nagyi lenni, bár még nagyon kicsik a gyerekeim, de nagyon bennem van az, hogy én is hiányoltam ezt a klasszikus nagymamát, nekik sem adatott meg, hát talán az ő gyerekeiknek jobban alakul.
Szóval régen se volt minden nagyszülő jófej, csak talán nem beszéltek róla ilyen nyíltan az emberek.
Én is úgy látom, hogy a mai nagymamák már nem az a sütit sütős, igazi nagymamák. Bár hozzátenném, az én mamám 95 lenne, ha élne, de nem sokszor ettem náluk gyerekként. És vigyázni sem szoktak ránk. Édesanyám szülei mások voltak, de ők meg nagyon korán meghaltak.
Valahogy a férfiak anyja szinte mindig ilyen, tesznek az unokákra, csak mert a fiáé... az én anyósjelöltem is hasonló. Nem is vinném hozzá a gyereket, ha lenne, ugyanis aki nem tudja, hogy a rántott húsban a zsemlemorzsa búzalisztből van, az egy kisgyereket hogy is tudna etetni... össze adna neki mindent, amit nem szabad (ráadásul az én családomban genetikailag kritikus pont ez étkezés, több ételallergia is előfordult már). Akkor már inkább a saját szüleimhez vinném, ők legalább egy alap szinttel tisztában vannak.
Egyébként a kérdésed másik részére válaszolva... igen, a pénz... és a kommunista rendszer sajnos ilyen generációt nevelt ki. Látom ezt a szüleim korosztályában... legtöbbnek más nem számít, csak a pénz (nem az abból vehető értékek, nem, a pénz maga), értékeket nem ismernek, nem számít sem élet, sem egészség, sem a természet (legtöbbjük utálja az állatokat, sokan az állatkínzók közül is innen kerülnek ki, ők azok, akik gond nélkül agyoncsapják - többen is vannak a faluban - az újszülött kiscicákat, kiskutyákat, csak ne legyen rájuk gond). Sajnos az én generációm már ezeket a rossz példákat látja és nagyon nehéz kiemelkedni ebből, magam is azon vagyok, így tudom.
Mert ma annyi hülyeséget ki tudnak találni az anyák, mintha nem lenne jobb dolguk csak a nagyikat bántani, amiért vigyáz a gyerekre.
Itt egy példa.
http://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__babak_..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!