Azért bánt a nagymamám állandóan, mert megöregedett? Ezt fogadjam el?

A mamám 79 éves. Szellemileg nincs leépülve, az egészsége is tűrhető. Gyerek korom óta nagyon jó vele a kapcsolatom, mindig nagyon szerettük egymást, de mióta megszületett a lányom, állandóan piszkál. Szerinte nem vagyok jó anya. Persze ezt soha nem mondja ki, csak célozgat. Szerinte azért rossz evő a gyerek, mert pici korában nem adtam neki minden ételből, amit mi is ettünk, mert nem adtam neki 3 hónaposan házi tehéntejet, kakaót, májat, füstölt szalonnát, házi kolbászt...stb.

Előfordult, hogy meglátogatott minket és csak nézte a babát, hogy "istenem, milyen kis vékony a karja". Az volt a baja, hogy 6 hónaposan nem volt legalább 12 kg :)

Azt is mondogatja, hogy nagyon kell rá figyelni - mintha mi nem tudnánk - és a férjem biztos el fogja ütni egyszer az autóval, mert a tv-ben is mutattak egy ilyen esetet és a kutyáink is biztos meg fogják majd támadni, mert a tv-ben ilyet is látott. Mindenbe beleszól. Ha nem viszem ki az udvarra amikor a szomszéd szemetet éget éppen és füst van, akkor az baj, mert nem levegőzik eleget. Nem érti meg, hogy a füstöt szívni nem egészséges. Múltkor nem értette, hogy miért nem engedem, hogy adjon egy kanál kristálycukrot az 1 éves gyereknek. Minek kellene neki kristálycukor? Az apja cukorbeteg, azt mondták neki is lehet rá hajlama. Mama szerint a cukorban sok kalcium van, ezért sokat kell belőle enni. Azért is bánt, mert nem engedek meg mindent a lányomnak. Szerinte 4 éves koráig nem szabad fegyelmezni, mert akkor félénk lesz. Persze ezeket mindig úgy mondja, hogy ő megkérdezett egy gyermekpszichológust és az mondta, hogy nem szabad fegyelmezni, megkérdezett egy orvost és az mondta, hogy sok cukrot kell enni...stb Most eladta a házát és 1-2 hónapon belül a közelünkbe fog költözni. Meg is jegyezte, hogy ha ideköltözik, akkor majd sűrűn kijön hozzánk és ő lesz a lányommal egész nap és én csinálhatom a saját dolgomat.

Ja és a kedvencem: "örülhetsz, hogy ilyen szerencsés vagy, más gyerek hisztizik, sokat sír, de ezzel a kis drágasággal semmi gond nincs, kiegyensúlyozott, boldog gyerek...összeteheted a 2 kezed, hogy ilyen szerencsés vagy". Ez valóban szerencse kérdése? Nekem semmi közöm nincs hozzá? Ha valamit, nem úgy csinálok, ahogy ő elképzeli, csak ingatja a fejét és ennyit mond: "nem sértődsz meg, ha mondok valamit? ezt nem így kellene...azt se így kellene...nem jól csináltad...már az elején elrontottad..."

Ő az anyámat és a nagybátyámat naponta megverte mogyoróvesszővel, mert állítólag rosszak voltak. 1 é 2 évesek voltak, mikor egyedül hagyta őket a házban, mert vitte az ebédet nagyapámnak. Engem óvodás koromban egyedül hagyott az udvaron 5 kutyával, beengedett az ólba a 150 kg-os disznó mellé, az ebéd mellé mindig kaptam vörösbort általános iskolás koromban. Akkor most miért ad nekem nevelési tanácsokat? Mikor ezeket felhozom és kérdőre vonom, akkor csak annyit mond, hogy azóta már másként gondolkodik. A férjem szerint ez korral jár, el kell fogadni. Tényleg szó nélkül tűrjek mindent?

33 és 36 éves házaspár vagyunk, nem 13 évesek, akik teljesen tudatlanok. Bántani nem szeretném, de már annyira idegesít. Ráadásul én fogom gondozni, ha már nagyon idős lesz.