Miért vállalt munkát a nagyapám, nyugdíj mellett😳?
Mert szeretne dolgozni és/vagy pénzt keresni.
Miért nem kérdezed meg töle?
Nekem sok ismerősöm azért, mert halálra unná magát otthon, ha semmi rendszeres, értelmes feladata nem lenne.
A szüleim is pár éve nyugdíjasok lettem, ők is dolgoznak, csak kicsit kevesebbet. Számítanak is rájuk a munkahelyükön, és ez jól esik nekik.
És nyilván a pénz sem jön rosszul. Sok mindent megengedhetnek maguknak, amire eddig nem jutott. Így kb. 2x annyi a bevételük egy hónapban.
Mert nem tud magával mit kezdeni.
Szomorú, de vannak ilyen emberek, akik csak robotként élik le az életüket.
Itt nem azokra gondolok, akik kényszerből dolgoznak.
Sok oka lehet. Párat már írtak (és azt is, tőle kellene kérdezned).
Én például azért, mert egyedül élek ugyan de el tudnám magam foglalni otthon is. De hozzászoktam, hogy feladatom van. Belebolondultam volna, ha egyik napról a másikra nincs hova mennem. 67. évemben járok. Egyelőre egészségem rendben, és kedvem is van hozzá. Majd vissza fogok venni 6 órásra, majd 4 órásra. Vagy úgy, hogy nem megyek minden nap.
Sok idős belehal abba, hogy nyugdíjas. Depressziós lesz, úgy érzi csak teher másoknak. Nincs feladata.
Ám akinél ezek nem jelentkeznek, úgymond feltalálja magát sem ritka, a gyors leépülés. A kiskert, barkácsolás stb. még érdekes kezdetben. Végre van időm ezekkel foglalkozni.
Aztán egy reggelen hiába zörgetik az ajtaját, mert nem tudja kinyitni. Csendben elment.
Az nem robot, aki normális elfoglaltságra vágyik. Nem azért dolgoznak, mert nem találják fel magukat, hanem mert mást is szeretnének a család segítésén meg a kiskerten kívül is.
Na meg, aki eddig sem gyárban dolgozott, hanem használta a tudását, az miért dobna el mindent, mert elért egy bizonyos életkort?
Szerintem ezt csak az nem érti, aki utálja a munkáját.
A pihenést nagyon hamar meg lehet unni. Egy szomszéd bácsi, ahogy nyugdíjas lett, abba is hagyta a munkát, aztán 2 hónap után mondta, hogy megy munkát keresni, mert már kipihente magát és mindent megcsinált otthon is :) De van nyugdíjas, sőt önkéntes munkatársam is. Ők szeretik ezt a munkát. Mi meg örülünk, hogy itt vannak, mert nekik van a legnagyobb tapasztalatuk.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!