Nagyanyám azért bunkózik velem, meg szemétkedik a telefonba mert nem megyek haza segíteni. Alig vártam,hogy eljöhessek tőlük,mert minősíthetetlenül bántak velem , otthon is állandóan balhéztak. Most meg elvárja,hogy menjek haza segíteni?

Azt mondta,ha nem megyek haza amikor a segítség,meg az anyagi segítség kellene, akkor maradjak ott,ahol eddig is voltam, oda ne menjek többet. Soha nem ébred rá arra,hogy épp miattuk léptem le otthonról,mert már elegem volt abból,ahogyan,amilyen módon beszéltek velem, és mást sem tudtak csak szidni hol engem,hol másokat. Állandóan ökölbe szorított kézzel ültem az asztalnál,hogy mikor kötnek megint belém valami hülyeség miatt. Nagynénémről, aki 15 km-re lakik tőlük,egy rossz szót nem lehet szólni,mert 3 gyereke van,hogyan menne haza segíteni..És tőlem,hogyan várják el,amikor olyannyira meggyötörtek,hogy pánikrohamos lettem felnőtt koromra? Nem fogja fel a borsónyi agyával,hogy épp miattuk nem akarok hazamenni? És milyen dolog az,hogy az unokától várja a megváltást, holott vannak gyerekei..Plusz még hánykolódik is,mert "ezért neveltünk fel?" Letiltottam a számát,nem is fogom neki egy jó darabig felvenni. Velem így ne beszéljen telefonba, ahogyan ma is tette. Szerintetek nekem kellene emiatt rosszul éreznem magam? Szikrányi bűntudat sincsen benne,és a párom meg a családja is azt mondta,hogy most azokat a testi lelki bajokat nem győzzük helyre hozni,amit ők okoztak,de még várják a segítséget? Egy frászt..