Hogy dolgozzam ezt fel?

Bármennyire is nehéz ezt sajnos el kell fogadni,én bele sem mertem gondolni hogy mi lessz ha a nagyapám eltávozik ,de sajnos 2 ével ezelőtt 81 évesen bekövetkezett,ez ellen nem lehet mit tenni és ha teljesen egészében nem is lehet ezt elfogadni,szépen lassan hozzászokunk,ez az élet rendje

Bölcs ember mondta nagyon régen azt, hogy "ahogy a halálról gondolkodunk, az egalább olyan fontos, mint ahogy az élethez állunk hozzá". Mai, főleg fiatalabb generációknál abszolút megfigyelhető, hogy a halál, de már az öregedés, őszülés stb. is abszolút tabutéma, bepánikolnak tőle, semmi egészséges gondolatuk nincsen azzal kapcsolatban, ami végső soron a véges életünket is értelmessé teszi (mert az élet legfőbb értéke az, hogy felismered, nem tart örökké, ezért még időben kezdesz vele valamit). Hogy ezt hogyan lehet feldolgozni? Tök egyszerű. Beszélgetni kell a családtagjaiddal, a barátaiddal, olvasni kell szépirodalmat, művelni kell magad, tehát értelmes felnőtt emberré kell válni, és észre fogod venni, hogy kezelni fogod tudni a nagyszülőd halálát. Sőt, ha nem érzelmileg csökött minden más családtagod, még belőlük is meríthetsz erőt. Alapból arrogáns az a gondolat, hogy te hogyan fogod feldolgozni, amikor ez annak a szülődnek, akinek az édesanyjáról beszélünk egy sokkal nagyobb trauma lesz, mint neked. Márpedig ő lesz az, akire rázúdul egy csomó teendő, egy csomó családtag, és te is belőle fogsz erőt meríteni. Abból, akinek konkrétan nehezebb, mint neked. Én ezt egyszer már láttam, édesanyám szülei egymást fél évvel követve meghaltak, az édesapám kezelt mindent, miközben anyukám gyászolt, én meg segítettem neki. Fogalmam sincs, mi lesz, ha az ő szülei halnak meg, de velük kicsit felnőttebb fejjel igyekszem több időt tölteni, amíg még lehet, mint a már nem élő nagyszüleimmel, mert az is lehet, és az is lehet, hogy legközelebb még több dolgom lesz. De fel vagyok rá készülve, akkor is, ha szívtelennek hangzik. A saját szüleim elvesztése nehezebb lenne, abba bele sem szeretek gondolni, de azt is megoldanánk bizonyára. Érzelmileg meg... Előbb-utóbb az ember mindent túlél, legfeljebb kicsit ráncosabb lesz a végén. Ezzel nem bagatellizálni akarom, de végső soron ezek annyira magánügyek, hogy amúgy is kb. lehetetlen kifejteni őket. Egyszerűen el kell fogadni, hogy ilyen az élet, aztán megküzdeni vele, amikor eljön az ideje.

4 szvl akk nem vagyok normálisan, mert 16 évesen nem halt meg senkim aki fontos volt? Ok😆

16 hát normálisan kéne megfogalmazni😅

#15 Elég nagy baj, ha neked meg kell halnia valakidnek, hogy találkozz azzal a gondolattal, hogy meghalhat valakid. Akkor beléd tényleg kár a közoktatás. Gyerek, már 11 évesen kötelező elolvasni A Pál utcai fiúkat, ne haragudjál már, 11 évesen megismertetnek azzal a gondolattal, hogy egy tizenéves kisfiú is igenis meghallhat. Nagyon ignoráns baromnak kell lenni ahhoz, hogy ebből már 11 évesen ne vonj le semmilyen tanulságot. Egy 16-18 éves embernek ha nem is halt még meg senkije, abszolút felkészültnek kéne lennie érzelmileg egy családi halálesetre. Érettségit szerinted miért hívnak érettségit, 18 éves korodtól miért van szavazójogod? Elvileg addigra benőtt a fejed lágya, nem kell átélned a traumákat ahhoz, hogy intelligens emberként el tudd képzelni.

nem valószínű, hogy úgy **