Nagyszülők miért változnak meg teljesen az unokával?

Ez mindenhol így van. Nagyanyám poénkodott azzal, hogy kapott egy új lehetőséget szülőnek lenni, de ez alkalommal majd nem bassza el. De egyébként tényleg, apámat szíjjal elverték, ha részegen ment haza, engem ágyba fektettek és másnap reggelit készítettek nekem, mire felkeltem.

Már hozzám is teljesen másképp állnak a szüleim felnőttként, mint gyerekként. Kiskamaszként felkeltettek hajnalban, semmi jogom nem volt semmihez, ha most felnőttként ott alszom, akkor szerintem nekem kellene hálásnak lennem, hogy szállást adnak nekem, de egy megbecsült vendég vagyok otthon, aki bármit kizabálhat a hűtőből, és nem keltenek fel akkor sem, ha tízig alszok. Nincs gyerekem, de ha lenne, szerintem a szüleim rommá kényeztetnék, pedig velem kifejezetten szigorúak voltak.

De igazából ez egy nagyszülő fealdata, én emlékszem, milyen jó volt, mikor iskolásként suli után bejárásom volt nagymamámhoz, és ehettem lecsót, vagy rántottát ebédre (mindenkori kedvenc komfortkajáim, mindig én főztem meg a sperhelten), akkor is, ha nem volt otthon, tudtam, hogy csak kinyitom a hűtőjét, és kiveszek belőle azt, amit csak akarok. Ez nekem olyan biztonságérzetet adott, többször felhívtam munkahelyi problémával, vagy állásinterjú előtt, tudtam, hogy nem tud érdemben segíteni, de szükségem volt arra, hogy beszéljek azzal a személlyel, aki feltétel nélkül szeret engem, bármi is történjen.

Megvan az a feeling, amikor kivittél egy játékot, és már csak szórakozásból szívatod körbe azt a bosst, amelyikkel lowként még megizzadtál, és végigparáztad a fight-ot, hogy el ne szúrd? Na ez ugyanaz IRL.

Ifjú szülőként az emberben még az él, hogy milyen volt iskolásnak lenni, benő az ember feje lágya, rájön, hogy mégsem csak hülyeséget tanítottak neki. Frissek az első munkával töltött hónapok emlékei, és az, hogy a régi osztálytársak közül ki hova jutott. Ennyi tapasztalat alapján hoznak döntést, hogy hogyan nevelik a gyereket. Emellett igyekeznek minden hibától megóvni a gyereket, amit úgy éreznek, hogy saját maguk beleestek.

Nagyszülőként erre már eggyel messzebbről tekint az ember, nem a saját gyerekkori hibái a friss emlékek, hanem a szülőként megejtett hibák. Az unokával való lazább viselkedés egy kicsit a felismerése annak, hogy a saját gyerekükkel sem kellett volna annyira vaskalaposnak lenni, egyúttal a szülőket, azaz a saját gyerekeiket továbbra is próbálják a saját hibáiktól megóvni, csak ezúttal már a szülőként ejtett hibákról van szó. Emellett a sok év alatt összegyűjtenek egy rakat olyan módszert, amivel szigor nélkül is célt érhetnek a nevelésben, jobban kiismerik az embereket.

Én így látom ezt a jelenséget.