Elmennétek a nagymamátok temetésére, az utolsó kb. 10 évében már csak gonoszkodott veletek, és az összes ott lévő rokonnal se vagytok jóban?

Én büszke vagyok, és megmutatnam hogy lehet gonosz a nagymama, és lehetnek nem kedvesek a rokonok, én akkor is megjelennek a temetésen.

Lehet, virágot nem vinnék, és lehet hogy nem állnam végig az egészet, és ha másik faluba/városba kell menni, ha nincs közel, lehet nem mennek el.

#5:

Olyat írni egy emberről, hogy "megdögölt", szimplán csak primkó taplóság, de te nyilván erre is büszke vagy.

Ha tartották a kapcsolatot, akkor persze, menj el.

Azzal meg nem kell foglalkozni, hogy ki lesz még ott. Ez nem egy buli.

Ezt neked kell érezned legbelül. Cselekedj úgy, ahogy a szíved diktálja. Ha úgy érzed, hogy ott a helyed, akkor menj, ha meg nem szeretnél, akkor ne menj. Ne másokra hallgass, csak a saját érzéseidre. Minden kapcsolat más és más, nincs két egyforma vagy ugyanolyan. Hiába írod le a helyzetet, csak te tudod, csak te érzed, csak te éled meg a saját érzéseidet, amik hozzá fűződnek. Mi innen bármit is tanácsolunk neked, az elsülhet akár jól is, de ellenkezőleg, rosszul is.

Én az egyik nagymamámat nagyon szerettem gyerekként, ő volt a kedvenc nagyszülőm. Aztán meghalt a fia 43 évesen (aki az én apám volt) és teljesen kifordult magából a nagymama, szerinte mindenért mi voltunk a hibásak, még apu haláláért is (infarktus). Nagyon sokat bántott minket a tesómmal és anyuval, rendkívül gonosz lett velünk, miután elvesztette a fiát. (Mintha csak az ő fia lett volna, mintha a mi fájdalmunk kisebb lett volna az övénél.) Az utolsó 15 évben már nem is beszéltünk vele, annyira ellenséges volt velünk.

Amikor elhunyt a nagymama is, akkor a tesóm és anyum úgy érezte, hogy ők semmiképpen se szeretnének jönni a nagymama temetésére, mert nem tudnak elnézni afelett, ahogy velünk viselkedett a nagyi apu halála után. Teljesen kifordult önmagából. Én megértettem és átéreztem anyu és a tesóm indokát, meg sem fordult a fejemben megkérdőjelezni a döntésüket. Egy percig sem hibáztatom vagy vonom felelősségre őket, hogy miért nem jöttek a temetésre. Ők úgy érezték, hogy nem szeretnének jönni.

De én úgy éreztem, hogy nekem el kell mennem. Tudom, hogy sokat bántott minket a nagymamám, de úgy éreztem, hogy azt az első 20 évet amit kaptam tőle, azt el kell gyászolnom. Abban a 20 évben igazán kedves volt velem, nagyon szeretett engem. Legalábbis kisgyerekként és aztán fiatal felnőttként így éreztem. Nekem kellett az, hogy el tudjak köszönni attól a nagymamámtól, akit gyerekként még szerettem. Annak ellenére, hogy az utolsó 15 évében már egyáltalán nem tartottuk vele a kapcsolatot.

Szóval minden emberi kapcsolat más és más. Ne másokra hallgass, hanem a saját érzéseidre. Ha úgy érzed, hogy semmi keresnivalód nincs a temetésen, akkor ne legyen lelkiismeret furdalásod amiatt, ha nem mész el. De ha az segítene a lelkednek, ha elmész és elbúcsúzol tőle, akkor menj, és legyél ott. A te érzéseidet felé csak te érzed. Azokra hallgass, ne ránk.