Van ilyen helyzetben jó vagy rossz döntés?
Nagypapám kórházban van, kb. másfél hete. Idősek otthonából került át, sajnos mind tudjuk miért... Már nem eszik/iszik, nem ül fel, csak fekszik, nem kommunikál. Ezeket a családomtól tudom. Én már nem mentem be hozzá. 37 éves vagyok, világ életemben napi szintű kapcsolatban voltam a nagyszüleimmel, nagyon jó viszonyban voltunk. Én nem bírnám ki, hogy így lássam. Úgy érzem , "könnyebb" úgy elengednem, hogy még 1 hete beszéltem vele, és akkor még tudatánál volt, mondott pár mondott nekem, ami kedves volt, majd elmondtuk a másiknak, hogy sok puszit küldünk majd leraktuk a telefont. Utána lett rosszul 2-3 nappal később, most pedig már "csak várunk". Rengeteg sírok itthon, nagyon fáj, hogy már nem lesz az életemben, de egyszerűen képtelen voltam/vagyok bemenni, nem akarom így látni.
Mit gondoltok? Meg fogom valaha ezt bánni? Van jó vagy rossz döntés ha ilyen helyzetről van szó? A családban van, aki mélységesen elítél emiatt, de szerencsére pl. A szüleim és a férjem egyáltalán nem, azt mondták mindenki maga tudja, hogyan akar elbúcsúzni.
válasza:A kérdés az, hogy annak ellenére, hogy nem kommunikál, magánál van-e, és hogy korábban mit gondoltatok az ilyesmiről.
Első sorban nem az számít, te mit gondolsz róla, hanem hogy ő mit. Most az a lényeg, hogy a meghalás minél kevésbé legyen rossz a nagyapádnak.
Ha én a nagypapa egyrészt tudom, hogy korábban úgy gondoltuk az unokámmal (és ebben egyetértettünk), hogy nem akarnám, hogy így lásson, ráadásul tenni a jobblétemért már orvosilag ő sem tud, akkor nekem úgy lenne kerek, ha az unoka már nincs ott.
Ha ilyen megegyezés nem volt, akkor az az illendő, főleg, ha ilyen napi szintű, mondhatni szeretetteljes, volt a kapcsolat, hogy mégiscsak lehetősége legyen a haldoklónak elbúcsúzni a szeretett személytől. Az, hogy nem tud vagy akar kommunikálni, nem azt jelenti (kivéve az agyvérzés és egyéb súlyos neurológiai eseteket), hogy nincs magánál és nem érzékel semmit.
43F
válasza:"Én nem bírnám ki, hogy így lássam".
Elképzelni nem tudod, hogy mennyi mindent kibír az ember. Menj be és fogd meg a kezét. Lehet, hogy csak rád vár, hogy el tudjon menni.
Szomorú dolgok ezek, de az élet velejárói.
Soha nem volt ilyenről beszélgetés. Bár egyszer azt mondta nekem: ne sírj, ha már nem leszek itt veletek! Nem kell emiatt szomorkodni.
Ebből talán azt gondolom, nem akarná, hogy szenvedjek miatta. Nekem pedig 40 kilóra lefogyva látni, és hogy csak fekszik ott mozdulatlanul, borzasztó szenvedés lenne...
Édesanyám volt bennt, nem tudja, hogy érzékelte-e papa, hogy ott vagy. Beszélt hozzá, megpuszilta, de ki sem nyitotta a szemét. De talán hallotta, csak annyira gyenge már, hogy nem tud reagálni. Nem tudjuk. :(
#2!
És utána egész életemben az a kép legyen a szemem előtt? Ennél sokkal jobb állapotban lévő, pár nappal a halála előtt lévő rokonomat láttam, ennek már 6 éve és csak az az utolsó találkozás képe él a fejemben. Borzasztó, hogy nem lehet elfelejteni dolgokat...
Hát akkor egy ilyen állapotban lévőt nem szeretnék látni... Egész hátralévő életemben csak így látnám magam előtt.... Borzalmas lenne...
válasza: válasza: válasza: válasza:Önző vagy. Undorítóan önző. Soha nem szeretted őt, soha nem volt szoros a kapcsolatotok, csak rólad szóltak a találkozások.
Remélhetőleg egyszer majd visszakapod a saját unokádtól.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!