Tényleg szánalmas hogy 20 évesen érettségiztem le?

Nálam is úgy alakult, hogy pontosan ennyi évesen érettségiztem (nem bukás miatt) és nem érdekelt volna ha bárki bármit szól.

Felnőttek esti iskolájában meg negyven-ötven éves korban is érettségiznek.

A drága nagyinak a hozzáállása a szánalmas. Amit igazából ha jobban belegondolsz, érettségizett emberként, alaposan végiggondolva te magad is át tudsz gondolni. A gondolkodás biztos, hogy nem az erőssége.

De hadd meséljek! Tudod, én is voltam szánalmas, semmirekellő, meg család szégyene, meg miegymás. A család apai ága nem válgoatott a szidalmak terén. Most 40 vagyok, és teljesen tisztán látom, hogy a keserűség, és a tudatlanság beszélt belőlük. A nagypapa szakmunkás volt, és életének nagy részében kocsmárosként dolgozott, már amikor épp nem rúgták ki a borkészlet megcsapolása miatt. Sebaj, olyankor ment másik kocsmába dolgozni, ahonnan aztán évekig megint lopta a piát. Ez volt az ő dicső, és eredményes élete. A feleségéé a 6 elemi. A legkisebbik fiuk, a kedvencük épp, hogy a szakmunkást el tudta végezni, és 16 éves korában még nem tudta helyesen leírni a nevét. De kritizálni azt nagyon tudtak. Ha nem voltam színötös, mindig jött a fejmosás, hogy feleslegesen tanulok, meg semmit nem fogok elérni. Főleg főiskolán. (Érted: azok kritizáltak, akik még a közelében sem voltak, és elképzelésük sincs róla, hogy az mi.) Sokáig azt is titkoltuk előttük, hogy informatika szakra jártam, mert az akkora szégyen volt. A különbség köztünk az, hogy én átláttam reálisan a dolgokat, és tudtam, hogy az ő gondolkodásuk torz. Nyilván nem esett jól, bosszantott a dolog, de nem vettem magamra. Eleve ha azt nézzük, hogy már az érettségivel is olyasmit értem el, amit ők együtt sem voltak képesek, már az bőven engem igazol, az elmúlt 20 év meg főleg. Van egy diplomám, két szakképesítésem, két nyelvvizsgám, jópár szakmai eredményem tanulóként, és felnőttként is. És egyedüliként a családban MENSA-tag vagyok. Másrészt: az életem az enyém, és nem másoké. Magamnak élek, azért, hogy én boldog legyek, és nem azért, hogy valaki frusztrált rokon boxzsákja legyek. Tessék az ijet elengedni, meg ezek alaján talán őt magát innentől nem úgy tekinteni, mint akinek a véleménye releváns.

Annak meg, hogy mikor mit végez el az ember, szintén nincs nagy jelentősége. Barátnőm azért érettségizett 20 évesen, mert gimiben bukott. Igaz, részben egészségügyi okai is voltak, részben meg az, hogy nem saját döntése volt, hogy melyik iskolában tanult, és miután átment másik iskolába, semmi problémája nem volt a tanulással. Első randin tudod, hogy mi volt az, amire a legeslegjobban felfigyeltem? Hogy mennyire okos és értelmes.

Pályám kezdetén pedig tanár voltam. Egykori pedagógusként azt tudom mondani, hogy a legnagyobb hibája az okrarási rendszernek (és az emberek felfogásának), hogy túl merev. Főleg az életkorokat, és határidőket illetően. 1-2 év különbség lényegében semmit nem jelent. Azt kell(ene) nézni, hogy az ember miket ért el, és nem azt, hogy mikor, meg nem is azt, hogy miket nem. Tök mindegy, hogy azt az érettségit 18, 20, vagy 25 évesen teszi le az ember, az ugyanolyan érettségi. Ha valaki tök alkalmatlan rá, akkor neki 40 évesen sem lesz meg. (Legalábbis tisztességes úton, saját erőből biztosan nem.) Amikor pedig valami eredményt elértem/elérek, senkit nem érdekel, hogy én vajon hány évesen érettségiztem, hányadikra sikerült a nyelvvizsgám, vagy hogy azt az eredményt mennyi idő után, és hányadik próbálkozásra értem el. Hanem azt, hogy elértem. Az életben pedig talán a legfőbb szempont, hogy boldog legyél. Életből csak egy van, és az pedig a tiéd.

Kérdező: azért is tanácsos megoldani hogy ne érintsenek kellemetlenül a hasonló, rosszindulatú megjegyzések, mert az ilyen emberek mindig tudnak olyat mondani, ami rosszul eshet.

Ha valamit elérsz, akkor - mivel tudja: hatással van rád - bedobhatja a "de bezzeg a X meg Y és Z mennyit ért el" undorító dumát.

Lehet hogy a saját sikertelensége miatt mondogatja ezt.

Húsz évesen érettségiztem, utána mentem felsőoktatásba, voltak harmincévesek is az évfolyamban, mindenkivel jól elvoltunk és senkit nem érdekelt ez.