Nagyszülői láthatáson mit szabad és mit nem?
Miután megítélték a nagyszülőknek a láthatást és átjönnek muszáj a szülőknek kedvesnek lenniük? Kötelesek vagyunk társalogni? Ha nem tetszik amit a gyerekemmel tesz vagy amit mond neki rászólhatok?
A kistesó is hamarosan megszületik, ebben az esetben muszáj megengednem, hogy megfogják és babázzanak?
19. Ez a mérgező nagyon felkapott szó lett, mint a nárcisztikus. Dobálóznak vele.
Szerintem is kéne vizsga de csak az olyanoknak mint te. Gondolom te vagy a nagymamika aki nem nyomhatja el a menyét/vejét.
Szerintem az az ember, aki nem képes kulturáltan néhány szót váltani, udvariasan viselkedni egy másik emberrel pár óra erejéig, amikor együtt vannak, az a gyerekének sem képes ezt megtanítani. Ha pedig képtelen jó példát mutatni, akkor alkalmatlan arra, hogy szülő legyen, hiszen a rosszat tanulja el tőle a gyerek. Ha pedig egy családtaggal bánnak így, az különösen visszatetsző. A kérdező esetében ez a viselkedés pedig ráadásul a minimális empátia hiányát is mutatja, hiszen a gyermekének a saját nagyszüleit utasítja el, és kezeli úgy, mintha bűnözők lennének.
Az egyetlen, amiben igaza van, hogy szólhat, ha valami nem tetszik neki, amit a nagyszülő az unokával tesz. Csak az a baj, hogy az előítélet, amit táplál a nagyszülők felé, megakadályozza abban, hogy képes legyen felismerni, mi az, amiért valóban szólni kellene.
Tényleg csak sajnálni tudom azokat a gyerekeket, akiknek ilyen légkörben kell élniük.
(Nyilván, ha ezek a nagyszülők valami rosszat tettek, vagy olyan életvitelt folytatnak, ami nem elfogadható, akkor más a helyzet, de szerintem a kérdező esetében nem erről van szó, legalábbis egy nem utalt ilyesmire.)
Egészen szomorú, hogy az a mentalitás terjed fiatalok között, hogy a családi kapcsolatok fenntartása felesleges, káros nyűg csak.
Aztán csodálkozunk, mennyi a depressziós, gyökértelen, magát elveszettnek érző fiatal.
Előző, nem tudom, mit akartál írni, de, ha figyelmesen olvastad, felfoghattad volna, hogy kiemeltem a kommentem végén, hogy NEM azokról az egyedi, ritkán előforduló esetekről írok, amikor valóban ajánlatos távol tartani a gyereket a nagyszülőktől.
És még valamit:
Rosszul tudjátok, mert a gyermeketek NEM a tulajdonotok. Megvannak a saját jogai, többek között az egészséges családi kapcsolatokhoz. Joguk van a nagyszüleikhez! Öket szegényítitek, ha elveszitek tőlük azt az élményt, amit egy szerető-kényeztező, elfogadó nagymama vagy nagypapa jelent.
Számomra például a nagymamám jelentette azt személyt, aki tökéletesen elfogad, feltétel nélkül szeret, mondhatni, már-már imád. És nekem szükségem volt arra az érzésre, hogy ilyen személy jelen legyen az életemben. Kevesebb lettem volna nélküle.
Jól van, abbahagyom. Láthatóan mind szövegértelmezési problémákkal küszködtök.
Mivel többször kihangsúlyoztam, hogy nem az egyes esetekben valóban előforduló mérgező nagyszülőkről írok, hanem ÁLTALÁNOSSÁGBAN arról, hogy a nagyszülő igenis a család fontos része.
Méghozzá azért írtam ezt, mert sajnálatosan terjed az a helytelen felfogás, hogy a család az csak szorosan az apa-anya-gyermek, kizárva ebből mindenki mást.
Ha nem értitek, hát nem értitek.
Bocsánat a késői válaszért, csak időközben megszületett a kislányom és így 2 gyerek mellett nem igen akad a kezembe telefon.
Mivel részletesebb információ hiányában már ennyire el is ítélsz felesleges az időmet rászánnom, hogy "magyarázkodjak", a véleményed ugyanaz marad meg igazából nem is érdekel mit gondolsz. Akik hasonló helyzetben vannak Ők megértenek.
Köszönöm azoknak akik mellém állnak és megértik a helyzetemet!
Azóta meglett a határozat és minden hónap 2. szombatján jöhetnek 9-12 óraig, 3 óra hosszát.
Megy a színjáték, mintha mi sem történt volna, de közben direkt olyan dolgokat tesznek, hogy bosszantsanak minket.
Látszik, hogy igazából őket nem igazán érdeklik az unokák, csak dicsekedni és versengeni akarnak a rokonokkal (mert a rokonságban mindig ezt csinálják). Meg persze, ha már elintézték ezt a papírt akkor muszáj jönniük.
Nem írnám le részletesebben, hogy miket tesznek, de annyi biztos, hogy soha nem bízom rájuk a gyerekeimet és érzem, hogy ez a színjáték nem fog sokáig tartani.
Jelenleg még ezt a kamera dolgot nem csináltuk meg, ráér akkor, ha már kezd feszültebb lenni a légkör.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!