Fekvőbeteg, idős, demens beteg nálatok is éjszakára "megbolondul" és állandóan kiabál?

Örülök kérdező, hogy egy fokkal jobb lett. Nálunk apa csinálta azt, hogy àllandóan a kertbe akart kimenni fürdeni a medencében. Rendesen engedte a vizet és mászott bele. A medence el lett pakolva, a csap elzárva, de akkor is ez volt a mániája. Ez ugyan úgy januárban, mint júliusban. Egy idő után csak otthon kóborolt a szobában és kereste a medencét. Soha nem használta a medencét korábban. Pelenkával nekünk szerencsénk volt, soha nem volt tudatában, hogy azt le is lehet venni, hogy az mi egyáltalán, ha bement neki, akkor sem érdekelte.

rettentoen sajnallak kerdezo iszonyat lehet amin keresztul mentek. en beadnam otthonba mielott a ti egeszsegi allapototok es a kapcsolataitok is megserulnek. en nem Mo on elek es gyerekunk sincs de akiknek van itt nem szokas az hogyaz ilyen betegeket otthon a csalad gondozza. az otthonok valtozoak en 60 felett vagyok demindig is ugy volt hogy amig el biruk magunkat latni , szukseg eseten bejarono stb segitseggel maradunk itthon aztan ha ugy alakul eladjuk vagy az eletben maradott eladja majd a hazat es bemegy egy jo minosegu otthonba. ha az illeto demens lesz akkor ugyis a helyzet fog donteni ki es mikor kerul otthonba. En nem tartok ettol ha lenne gyerek akkor se apoltatnam magam vele mert az csak egy nagy teher semmi mas. Raadasul ha a gyerek tobb szaz vagy ezer km re lakik a szuloktol akkor meg ilyesmirol gondolkozni se lehet. van egy baratnom mind a harom lanyuk mas allamokban elnek a legkozelebbi 800 km re van a legtavolabbi 3000 kmre el a csaladjaval. Gondolkozzatok el az intezeti elhelyezesen mindenki csak megkonnyebbul tole. ha nem tudod megakadalyozni hogy osszekenje magat akkor sajnos egyedul modszer hogy leszedalni ejjelre vagy megfelelo kotessel rogziteni a kezeit.

utolso vagyok megint. nem tudom ki mit fog reagalni arra amit most irok. itt nalunk torvenybe lepett az eutanazia 2 eve, de csak azoknal akiknek kezelhetetlen fajdalmai es kezelhetetlen betegsege van es 3 orvos egybehangzoan igazolja hogy 12 honapnal kevesebb ideje van hatra. de a lenyeg amit akartam irni nem ez. Mi a ferjemmel ugy dontottunk hogy ha valami sulyos baleset er bennunket egyikunk sem engedi az ujra elesztest sem es a gepen valo eletben tartast sem. a masik az en elhatarozasom a ferjem egyenlore ebben az ugyben meg nem dontott. en rendszeresen jarok vizsgalatra (kb evente) hogy nincs e valamilyen demens vagy Alzheimeres betegsegre utalo tunetem. amennyiben olyan diagnozist kapnek hogy a betegseg megkezdodott, kernek egy masodik velemenyt ha az is igy szolna akkor en magam lepek ki az eletbol mielott a tudatom elhomalyosodna es nem tudnam egyedul megtenni. rendelkezesemre all hozza az eszkoz, a lehetoseg es a tudas is hogy problema mentesen vegre tudjam hajtani ha szukseges lenne. Sokan nem tudnak ezt elfogadni en viszont nem szeretnek ilyen allapotban sem otthgonban sem hospiceben sem masutt "elni". ez nem elet hanem vegetalas szamomra elfogadhatatlan szinten. Hangsulyozom ez kizarolag az en velemenyem es mivel vallasos sem vagyok az sem befolyasolja a dontesemet.

Jó meglátás utolsó, magyar jogszabály és gyakorlat persze teljesen más, emiatt nehéz ezt átültetni, de egyetértek veled teljesen

koszonom, azt gondoltam nagyon idegen az en gondolkodasom az otthonitol.

Ezek nagyon kemény dolgok, és minden elismerésem, hogy ezt végigcsinálod. Nagymamám évekig volt demens, azzal kezdődött, hogy kerestette az egyik fejkendőjét, vagy hogy nem volt hajlandó elismerni, hogy anyu visszavitte neki a kimosott ágyneműjét. A szomszéd faluban laktak, jártunk hozzájuk, de nyilván nem lehettünk mindig ott, olyan is volt, hogy 1-2 telet nálunk töltöttek el. Idővel egyre rosszabb lett a helyzet, "látomásai" voltak, hogy egy ló meg akarta harapni a fejét, idegenek vannak körülötte, akik gyertyát csepegtetnek a szemébe, nem otthon van, és vigyük őt haza stb., volt, hogy a pelenkát is szétszedte magán. Általában csak feküdt az ágyon, de a demens pillanataiban néha olyan erő volt benne, hogy saját erőből megfordult, és az ágy másik végében volt a feje, mint korábban. Megismerni általában megismert minket, tudta a nevünket, de a másik szavában már félrebeszélt. Végül kiszáradással kórházba került, az ápolási osztályon volt vagy 2 hónapig, aztán egyszer elaludt. Nagyapámnál szerencsére csak párszor jött elő az utolsó néhány hónapjában, olyankor ő sem aludt se nappal, se éjszaka. Nem kiabált, csak folyamatosan duruzsolt, hogy micsoda nagy kenyér lebeg a levegőben, meg hogy egy kismadárnak öntött vizet a pohárba, mert az szomjas volt, meg idegenek járnak itt. Mondjuk neki már valószínűleg kezdtek leállni a szervei, a vérnyomása is alacsony lehetett, de csont és bőr emberré fogyott le, így a vérnyomásmérőt sem lehetett már a karjára tenni. Amúgy viszont tiszta volt, ezektől a napoktól eltekintve. Az utolsó pillanatig egyedül felült az ágyban, halála előtt fél órával még egyedül evett. Nem akart kórházba menni, mondta is, hogy itthon akar meghalni, így tiszteletben tartottuk a kérését. Én a magam részéről nem ítélek el senkit, aki kórházba vagy otthonba viteti a súlyosan demens hozzátartozóját, mert aki fiatal, dolgozik, családos, annak azért "teher" egy demens hozzátartozó, aki pedig idősebb, esetleg nehezebben mozog, annak azért. Ezt az egészet csak az tudja megérteni, akinek már van gyakorlati tapasztalata ilyen téren. A demens beteg felemészti és tönkreteszi a családot, állandóan vele kell foglalkozni, nem lehet tőle pihenni. Szívtelenségnek tűnik ezt kimondani, de hosszú távon mindenkinek rámegy a testi-lelki egészsége, ha a demens beteg a család körében marad.