Komolyan csak úgy néznem kellene az emberi méltóság tiprását?
Nagymamám súlyosan beteg. Kb. 2 hete derült ki, amikor kapott egy mélyvénás trombózist. Kiderült, hogy több hasi szervén sok-sok apró daganat van, köztük a máján is. Az orvos csak azt hajtogatta, hogy a primer daganatot nem találja. Anyám először ezt úgy értelmezte, hogy nincs is primer daganat, és ez nem is rák (közben meg azt jelenti, hogy az a sok kicsi rengeteg ÁTTÉT). Az orvos elég rébuszokban ugyan, de felvilágosította, hogy nem eglszen így van, majd hazaadta a mamámat.
A zárójelentést megkaparintottam, és elolvastam, és kis guglizás teljesen nyilvánvalóan lejött, hogy kb. hetei vannak hátra.
Anyámat kérdőre vontam, mire közölte, hogy már tudja ő is, de a mamámnak ne szóljak egy szót sem, mert ő nem tudja. Rögtön kérdeztem, hogy miért, mire kiderült, hogy anyám úgy fogja fel az egészet, hogy jobb, ha nem tud róla, mert sokkal több esélye van meggyógyulni, ha bizakodó, pozitív, spirituálisann fogja fel az egészet.
Szerintem meg ez bullshit úgy, ahogy van, és mindenkinek joga van tájékoztatást kapni a saját állapotáról, és az orvost is felelősségre lehet vonni, hogy ezt nem tette meg.
Mindennek le lettem hordva, napok óta veszekszünk ezen. Ma már megfenyegettem, hogy ha nem mondja el, akkor én fogom, mire apámnak füttyentett, aki lekent egy pofont és fél órás fejmosást kaptam, hogy egy életről semmi nem tudó kis egyetemista hülyegyerek vagyok 19 évesen, földhöz vagyok ragadva és csak elkeseríteném a mamát, szóval fogjam be a pofámat, különben baj lesz.
Mit kellene tennem ebben a helyzetben? Ismerősöknek nem is merem elmondani, sem tanácsot kérni, mert biztos még jobban kapnék, ha megtudnák, hogy "terjesztem".
Igy azert mar mas a helyzet es a kerdesbe is ezt kellett volna beleirnod, mert ez a lenyeg!
Megusztal volna 3 oldalnyi felesleges kommentet, ha a lenyegi informacioval kezded a kerdest.
Egyertelmuen el kell mondani neki a diagnozist, papirokat meg kell mutatni.
Inkább arról van szó, hogy maguk a szülők nem tudnak szembenézni a szerettük leendő halálával, ezért tagadják maguk előtt is, és persze a haldokló előtt is a tényeket.
Tapasztaltam ilyet a magam és a feleségem rokonságában is.
Úgyhogy még most, középkorúan és egészségesen megmondtam a feleségemnek, hogyha én megöregszem és ilyen helyzetbe kerülök, előlem soha semmit ne titkoljon el az állapotomról, kilátásaimról.
Nekem is a hajam szála égnek állt attól a titkolózásról, ami hónapokon át folyt, miközben kb. a beteg is tisztában volt a helyzetével. De mivel távolabbi rokon voltam, nem szóltam bele.
Nagyon durva amit a szüleid művelnek. Micsoda embertelenség. Jól teszed, hogy elmondod a nagyinak. Én azt javasolnám, hogy ne otthon mondd el neki hanem valamilyen ürüggyel vidd vissza az orvoshoz és ott mondd el neki és beszéljen az orvossal is. Ha nem otthon mondod el akkor a szüleid nem tudnak közvetlenül utána beléd kötni, közben hazugságokkal félbeszakítani és szidni mert nincsenek ott és egyébként is joga van a nagyinak beszélni az orvosával, ezen kívül az orvosnak tudnia kellene róla, hogy milyen a nagyi állapota, látnia kellene a sárgulást és tüneteket, tudnia kellene, hogy a szüleid hogy félrevezetik.
Amikor a szüleid nincsenek otthon, akkor mondd a nagyinak, hogy menjetek az orvoshoz, ki is találhatsz valamit ha először nem akar, például, hogy az orvos akar beszélni vele vagy hogy kell valami vizsgálat. Ha akar menni és nem ellenkezik, akkor könnyebb dolgod van.
Az orvosokhoz persze időpont kell de te hiába kérnél időpontot egy hónappal későbbre mert addig rosszabbodhat az állapota és ha a szüleid pont otthon lennének akkor nem engednék el a nagyit az orvoshoz és téged sem, ez biztos. Meg kellene kérni az orvost nagyon udvariasan, hogy pár percet szánjon rád és persze ha fogad, ha egyáltalán, akkor elmondod, hogy a szüleid viselkedése miatt máshogy nem tudtál segíteni a nagyinak kideríteni az igazat és aggódtál is érte. Én nem vagyok orvos de ha az lennék akkor én tuti megérteném, hogy miért döntöttél így. A másik lehetőség, hogy ha a kezelőorvosnak van magánrendelése akkor oda kellene menni, akár időpont nélkül kivárni a sort és hátha fogad de ha mégse akkor legfeljebb kérsz időpontot hogy ne potyára menjél és azon a napon tenni kell róla, hogy elvihesd a nagyit. A harmadik lehetőség, hogy a háziorvosnak elmondod mi történt, hogy mi a diagnózis, a szüleid viselkedését, a nagyi tüneteit és megkéred, hogy segítsen ebben, hogy a nagyi élhessen az őt megillető jogokkal.
Ha a nagyi egészségéről, életéről és jogairól van szó, akkor elő kell venni minden bátorságod és ha már a szüleid helytelenül viselkednek, akkor legalább neked törődnöd kell a nagyi érdekeivel. Inkább vessz össze a szüleiddel és egy ideig haragudjanak mint hogy aztán neked legyen bűntudatod később. Gondolom szereted is a nagyidat, biztos ő is téged, megérdemli a támogatásod.
következő kérdés:
szüleim 19 évesen kiraktak mert nem értettünk egyet valamiben és nem támogatnak tovább, mit tegyek?
Itt a válaszolók többsége életerős, egészséges fiatal, vagy ha nem is fiatal, de nem hetek választják el a haláltól. Ezért is írnak olyat, hogy joga van tudni stb, mert beleképzelik magukat a helyzetbe. "Jaj, még had tegyek fel pár képet az instára, jaj had egyek még a kedvenc éttermembe..bla,bla".
Szerintetek ebből a helyzetből mit lehet kihozni? A Nagyi élje le élete hátralévő rövid idejét úgy, hogy azon kattogjon, vajon mikor hal meg? Volt ilyen beteggel dolgom (ápolónő vagyok). Folyton attól rettegett, hogy meghal. Szó szerint egy percre sem lehetett egyedül hagyni, mert már ideges lett.
A Kérdező csak fontoskodni akar, meg emberi méltóságról beszél, de nulla érzelmi intelligenciával rendelkezik. Hogy gondolta ezt közölni? Ja igen, megmutatja a jelentést..a Nagyi rájön..és akkor? Megbeszélik, hogy milyen temetést szeretne???
Abban igaza van az Anyjának, hogy a pozitív hozzáállás nagyon jó hatással van a lelki állapotra és gyakran segíti a gyógyulást. Nem azt akarom mondani, hogy ettől a Nagyi meggyógyul, de segíthet abban, hogy utolsó napjait napjait békésen élje végig.
Szóval Kérdező, ne fontoskodj, ne okoskodj inkább hallgass a szüleidre. Ellenkező esetben remélem kivágnak a pi-ba és akkor ott mutasd meg, hogy mekkora Jani vagy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!