Komolyan csak úgy néznem kellene az emberi méltóság tiprását?
Nagymamám súlyosan beteg. Kb. 2 hete derült ki, amikor kapott egy mélyvénás trombózist. Kiderült, hogy több hasi szervén sok-sok apró daganat van, köztük a máján is. Az orvos csak azt hajtogatta, hogy a primer daganatot nem találja. Anyám először ezt úgy értelmezte, hogy nincs is primer daganat, és ez nem is rák (közben meg azt jelenti, hogy az a sok kicsi rengeteg ÁTTÉT). Az orvos elég rébuszokban ugyan, de felvilágosította, hogy nem eglszen így van, majd hazaadta a mamámat.
A zárójelentést megkaparintottam, és elolvastam, és kis guglizás teljesen nyilvánvalóan lejött, hogy kb. hetei vannak hátra.
Anyámat kérdőre vontam, mire közölte, hogy már tudja ő is, de a mamámnak ne szóljak egy szót sem, mert ő nem tudja. Rögtön kérdeztem, hogy miért, mire kiderült, hogy anyám úgy fogja fel az egészet, hogy jobb, ha nem tud róla, mert sokkal több esélye van meggyógyulni, ha bizakodó, pozitív, spirituálisann fogja fel az egészet.
Szerintem meg ez bullshit úgy, ahogy van, és mindenkinek joga van tájékoztatást kapni a saját állapotáról, és az orvost is felelősségre lehet vonni, hogy ezt nem tette meg.
Mindennek le lettem hordva, napok óta veszekszünk ezen. Ma már megfenyegettem, hogy ha nem mondja el, akkor én fogom, mire apámnak füttyentett, aki lekent egy pofont és fél órás fejmosást kaptam, hogy egy életről semmi nem tudó kis egyetemista hülyegyerek vagyok 19 évesen, földhöz vagyok ragadva és csak elkeseríteném a mamát, szóval fogjam be a pofámat, különben baj lesz.
Mit kellene tennem ebben a helyzetben? Ismerősöknek nem is merem elmondani, sem tanácsot kérni, mert biztos még jobban kapnék, ha megtudnák, hogy "terjesztem".
Bízd a szüleidre. Ők jobban ismerik a nagymamádat. Aztán meg lehet, hogy a mama mindent tud, ő meg előttetek titkolja.
Ne szólj a nagymamádnak semmit, mert akkor feladja, és tuti, hogy rövidebb lesz az élete, és akkor mindenki téged von felelősségre, rajtad marad, hogy ha nem szólsz neki, tovább élhetett volna még.
Forró fejű vagy, nem minden fekete és fehér. Az emberi méltóság védelmének sok árnyalata van.
Ne dönts nagymamád sorsa felett. Kíméld, szeresd, ápold, tegyél meg érte mindent, ami tőled telik, de TARTSD A SZÁD!
Most nem azért, de tőlem is kaptál volna egyet. Mond, te magadnál vagy??? Gugliztál egyet és erre TE (gondolom nem vagy orvos) megállapítod, hogy a Mamádnak hetei vannak hátra! Hogy gondoltad ezt? Anyádnak igaza van! Mit terveztél?
- Szia Mama, csak szólok, hogy a doki nem tudja, de én rákerestem a neten és kiderült, hogy már csak néhány heted van hátra!
Normális vagy????
"egy életről semmi nem tudó kis egyetemista hülyegyerek vagyok 19 évesen"
Noshátizé...egyetértek.
3., azt hiszem ezt orvosa válogatja. Mikor a férjem rákos lett, az orvosa először engem tájékoztatott, majd azt mondta, válasszak, vagy ő mondja el, vagy én. Én 1 hétig halogattam a dolgot, további kezelésre másik orvoshoz került a férjem, aki azonnal közölte vele a diagnózist. Arról viszont továbbra is csak én tudtam, hogy kb. 1 évet jósoltak neki.
Anyunak rögtön elmondta az orvosa, hogy rákos.
Apukám úgy halt meg, hogy nem tudta, hogy rákbeteg. Jobbnak láttam nem elmondani.
Kedves kérdező, bízd a szüleidre a dolgot! Valóban igaz, hogy van, aki hamarabb feladja, ha tudja a betegségét. Nem egyszerű dolgok ezek. És...hát...a remény hal meg utoljára.
"egy életről semmi nem tudó kis egyetemista hülyegyerek vagyok 19 évesen"
Ennek az írásnak csak ennyi a lényege. Hogy tuggyuk hogy ő
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!