Milyen háborús történeteket meséltek a ti nagyszuleitek?

Nagymamám mindig azt mesélte, hogy egész éjszaka, meg egész nap jöttek a gépek több 100 egyszerre és hogy már előre lehetett hallani a motorok zúgását, meg beindultak a szirénák.

Ha szerencséjük volt, akkor csak átrepültek, de a vasútállomást rendszeresen bombázták, amiből nyilván kapott bőven az egész város is.

Mesélte, hogy mennyire sajnálták akkor is a zsidókat, látta amikor bevagonírozták és elvitték őket.

Az oroszokról olyan nagyon sokat nem mondott. Viszonylag hamar elfoglalták a környéket és vonultak tovább.

Nagyapám rövid ideig harcolt a második világháborúban, aztán hadifogságba került. Még Magyarország területén, a harcok idején megszökött, az Alföldön húzta meg magát egy tanyán. Valahogy sikerült átjutnia a Dunán, aztán pont Húsvét előtt Nagycsütörtökön tért haza özvegy édesanyjához. Neki nagyapám az egyetlen gyermeke volt, férje (dédapám) pedig az I. VH-ben halt meg, egyszóval nagy csapás lett volna, ha ebben a háborúban az egyetlen fiát is elveszíti.

De mindezeket 10-20 év alatt mondták el szinte utalásonként. Összefüggő történetet sosem mesélt nagyapám. Nem volt bőbeszédű ember. Inkább a lányai (anyukám és testvérei) meséltek. Ők mesélték azt is, hogy azon a tanyán szívesen tartották volna nagyapámat (dolgos, talpraesett parasztgyerek volt), a lányukat is hozzáadták volna, de nagyapám egyrészt haza akart jönni, másrészt katolikusok (más felekezetűek) voltak, ő meg nem akart áttérni.

Nagypapám a harcokról igazán nem mondott soha semmit, nem tudom lőtt-e valaha, ölt-e embert. Vagy egyáltalán mennyire voltak "komoly" harccsoport, hiszen alig 20-on éves volt. Valahol Csehszlovákiában fogták el őket az oroszok.

Hadifogságban volt Oroszországban, elmondása szerint Szibériában, de hogy pontosan hol azt nem tudom. Azt mesélte, hogy az oroszok amikor vonultak a hadifoglyok, akkor közéjük lőttek és gránátot dobtak közéjük. Az előtte haladónak lekapta a fejét a repesz, és látta ahogy a fej még pislog.

A fogságról annyit mondott, hogy nagyon éheztek, a legtöbben éhen haltak, és csak a nagyapámhoz hasonló apró, szikár emberek maradtak életben a többiek mind éhen haltak vagy betegségben haltak meg.

Az oroszokkal beszélgettek, tanultak oroszul, együtt kártyáztak az őrökkel. Nekem az jött le, hogy egy iylen tábor az őrnek is ugyanolyan büntetés volt mint a fogolynak.

Másik nagymamám még kislány volt, ő is azt mesélte, hogy bújtatták az idősebb nővéreit, mert mindenkit megerőszakoltak az oroszok. Őt nem bántották mert még kisgyerek volt.

Papámat lepofozta két SS katona.

Később a kocsmából vitték el az oroszok kényszermunkára. De hazajutott hazafelé tüzet raktak mert fáztak többen jöttek. Valahonnan a sötétből lőni kezdték őket szétszaladtak nem mindenkinek sikerült. 91 évesen távozott becsületesen egyszerűen élte le az életét.

Mamámékhoz bement pár visszavonolú német katona ételt követelve. Mikor megkapták a hátsó kapun távoztak. Ahogy kiugrottak hátul nyílt a főkapu oroszok jöttek de nem találkoztak a németekkel.

Azok is ételt követelték meg mást is megerőszakolták mamát az én dédanyámat is.

Papa lehet ezért is szidta őket még utolsó évében is....

Nagyapám és egy haverja pilóták akartak lenni. Ehhez kellettek ugye vizsgálatok. Mindenen megfeleltek, kivéve 1-1 területet. Papámnak gond volt a szemével, ezért a haverját küldte maga helyett szemvizsgálatra, a havernak gond volt a vérnyomásával, így papám ment helyette. Aztán ez valahogy kiderült, így végül nem lett pilóta.

Mamám anyját majdnem lelőtte egy orosz katona, de a másik orosz ráförmedt, hogy "mégis mi a fenét képzelsz magadról?! Annak a nőnek ott van 3 gyereke, semmit nem vétett ellened, ne bántsd!"-ez mondjuk már 56-ban volt, de az sem épp békidőszak.

1. Aki már nem él nagypapám ő 1924-ben született és 1944-ben levente volt (az kb. olyan, mint a cserkész, vagy hitlerjugend, vagy hasonló csak magyar változatban) és a visszavonuló németek elvitték őt kényszermunkára Drezdába, Németországba. Ott volt Drezdában, amikor az amerikaiak szarrá bombázták a várost és meggyilkoltak százezernyi ártatlan civilt. Túlélte és utána tömegsír ásására kötelezték és látta első kézből az elégett, meghalt áldozatokat. Utána még évtizedekig rémálmai voltak ezzel kapcsolatban.

2. Aki már nem él mamám ő 1934-ben született. Amikor átvonult a front az alföldi falujukon 10-11 éves volt. Azt mondta arra emlékszik, hogy az amerikai bombázókat kísérő vadászgépek rajtaütéseket végeztek a földön és legéppuskáztak egy fiatal fiút a faluból, aki épp a mezőn dolgozott. És hogy nagyon féltek a bombázástól, de nem tudtak mit tenni, kb. csak az asztal alá tudtak bebújni, bár az semmit nem ért volna.

Amikor megérkeztek a szovjetek, akkor beköltöztettek egy szovjet tisztet a házukban az alsóépületbe, aki kedves volt, valamint összejárt kefélni egy szovjet doktornővel, aki szintén a vörös hadsereg tagja volt.

Arra is emlékezett, hogy a vörös hadseregnek voltak iszonyú civilizálatlan, közép-ázsiai tagjai is ott, akik pl. a BILIBEN akartak ételt készíteni, mert nem tudták mi az a bili és hogy abba pisilni és kakilni szoktak.

3. Aki még él mamám ő 1939-ben született és arra emlékszik bújtatták az egyik 20 év körüli szomszéd lányt egy rejtett zugban a házukban, hogy a szovjetek nehogy megtalálják és megerőszakolják. Ezen kívül mivel a szülei nagyon felhalmozósak voltak (volt jó nagy kamrájuk), ezért ők adtak egy pár szomszédnak is többször élelmiszert, hogy azok ne éhezzenek és legyen mit enniük, amikor átvonult a front.