Érdekelne mások érzései, akik hasonló helyzetben voltak. Lelkifurdalásom van, nem tehetek róla. (?)

En ilyen esetben vegig nezek par szivfacsaro videot beteg gyerekekrol, hogy egy kicsit magamba szalljak, es rajojjek mennyire nem szamit a nem.

Nyilvan nem tehetsz rola, hogy igy erzel, es addig amig nem kezelitek bunbakkent a gyereket, nincs ezzel semmi baj. Ilyen az emberi termeszet. Sajnos.

Szerintem nem kell ezt szégyellni, az érzésekkel nem tudunk mit kezdeni. Amikor nekem a fiam után lányom született, eszméletlenül boldog voltam. Tudom, hogy boldog lettem volna fiúval is és ugyanúgy szeretném, de olyan jó megtapasztalni, milyen nevelni egy kislányt. És igen, teljesen más.

Egyébként szerintem ez elmúlik idővel, hiszen a szeretet képes elnyomni ezeket az érzéseket. Bár nem egy házaspárt ismerek, akik azért vállalnak sokadig gyereket, hátha más nemű születik.

Csak megjegyzem, hogy a picivel még véletlenül sem szabad éreztetni, főleg nem mondani, hogy nem őt várták, mert egy életre meg lehet ezzel lelkileg nyomorítani.

Ne akard megtudni milyen szar érzés úgy felnölni, hogy mást vártak mint ami lettél..

Milyen az mikor sosem tudsz megfelelni egyik szülődnek sem.

Amikor anyád folyton a nővéredhez méreget, te a senki.

Amikor apád csak azt hajtogatja, hogy ő fiút akart..

Én ott vagy te, aki nem tudja, hogy mi a szarnak született akkor meg ha senkinek nem kell..

Milyen szar mikor nem tudsz igazi lány lenni,szégyelsz szoknyát hordani, mert apád fiút akart és fiúsan nevelnek..

3 lányom van. Egy szemernyi csalódottság sincs bennem.