Haszonélvezeti joggal törvényesen el tudná adni / ki tudná adni a lakást a nagyszülő?
Együtt élünk a szüleimmel illetve az egyik nagyszülőmmel egy kertes családi házban, viszont mivel egyre inkább kiálhatatlanul viselkedik a nagyszülőm, a szüleim azon gondolkoznak, hogy elköltözünk egy albérletbe.
A családi ház tulajdonosai a szüleim, a nagyszülőmnek csak haszonélvezeti joga van az ingatlanon, viszont én személyesen attól tartok, hogy bosszúból megpróbálná az ingatlant minél inkább kiszolgáltatni másoknak, vagy akár eladni / kiadni.
Ez törvényes úton lehetséges számára?
Pedig képben van mindennel, pl. papám halált is felhántorgatja, hogy Ő is biztos miattunk halt meg, holott elég súlyos és gyors lefolyású betegsége volt. Érzelmileg próbálja meg zsarolni és manipulálni az Anyám, amiből neki már nagyon elege van.
Nálam is próbálkozott az ilyen burkolt zsarolással illetve önsajnáltatással, viszont tudom, hogy alapvetően baromi jó "sora" van neki, mert kb. semmit nem kell neki fizetnie. A számlákat, bevásárlását mindent a szüleim intéznek, neki maximum annyi anyagi dolga van hogy kiváltsa havonta a gyógyszereit. A nyugdíjából is kb. egyenes arányosan van ezért elkérve, szóval nem a teljes nyugdíját kezelik a szüleim, hanem kb a 40-50%-át, a maradék pénzzel pedig fogalmunk sincs hogy mit csinál, ami kb 60-70 ezer forint.
Bocsánat, nem panaszkodás képpen írtam ki a kérdést, csak már engem is zavar a dolog.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

#38
Kérdező!
Ki nem szarja le, hogy mit hadovál a szomszédnak?
Ez egy elmérgesedett szar helyzet, ha anyagilag megengedhetitek magatoknak, akkor menjetek albiba.
Attól ne tartsatok, hogy a mama nem fizeti a rezsit és elárverezik a házat, mert azt nem tudják, mert nem ő a tulajdonos.
Viszont a mama nyugdíjából fogják vonni a tartozását haláláig.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Azért legyél tárgyilagos, akárhogy utálod!
Azt írod, hogy "...viszont tudom, hogy alapvetően baromi jó "sora" van neki, mert kb. semmit nem kell neki fizetnie."
Utána meg azt, hogy kiváltja a gyógyszereit és a szüleid elvesznek tőle 70ezret.
" A nyugdíjából is kb. egyenes arányosan van ezért elkérve, szóval nem a teljes nyugdíját kezelik a szüleim, hanem kb a 40-50%-át, a maradék pénzzel pedig fogalmunk sincs hogy mit csinál, ami kb 60-70 ezer forint."
Akkor most mi van?
Fül- és szemtanúja voltam annak, hogy a szomszédnak homolokegyenest teljesen mást mondott egy alkalommal, mint ami valójában történt. Konkrétan csúsztatott, illetve kihagyott olyan részeket a vitában, amiből kiderül, hogy az bizony miatt volt ismét. Ilyen logikai kapcsolatot egy demens nem hinném hogy fel tudna építeni.
Nem kívánom neki egyébként azt, hogy demens legyen, mégha ez azzal járna, hogy gyámság alá lehetne helyeztetni, mert a demencia kb. ugyanolyan undorító betegség mint bármilyen daganatos betegség, vagy még rosszabb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!