Temetésre nem baj, ha csak egy szál virágot viszek?
Mivel ti közelebbi rokonok vagytok, szerintem pont ti tudjátok, hogy mi az illendő, mi tiszteli az emlékét. Ha úgy érzitek, hogy ez jobban leírta a kapcsolatotokat, jelentése van, csináljátok így.
Részvétem.
Őszinte részvétem!
Ha úgy ítéled meg, hogy a nagypapának ez tetszene jobban, akkor minden további nélkül megteheted, semmi probléma nincs ezzel.
Ami meg az illendőséget illeti... Ha olyan a környezet, ahol még ilyesmi miatt is megszólják az embert, akkor úgyis találnak majd valamit, amibe beleköthetnek, ha a fejetek tetejére álltok is. Nem kell ezzel foglalkozni.
Mi ki is hirdettük a halálhírrel együtt, hogy nem kell hoznia senkinek semmit.Egy szál vörös rózsát szeretnénk kérni mindenkitől, aki ragaszkodik hozzá, hogy hogy az elhunyt emlékét megtisztelje valamivel. A nagymamám az egyszerűséget szerette, nem akartunk versenyt csinálni belőle kié a szebb, nagyobb koszorú, mert sajnos több rokon temetésén is ezt láttuk, a család egy bizonyos részétől. Utána ezen csámcsogtak, már a halotti toron ez volt a téma, mert láttam, hogy a Kati milyen kicsit hozott, de te nézd csak meg majd ha kimész a sírhoz mi milyen nagyot készítettünk. Meg a Marinak a keresztanyja volt, mégis csak a 10ezer forintos koszorút választotta.
Nyilván volt egy-két rokon aki nem tartotta tiszteletben a gyerekek kérését (igen, azok akik miatt a kérés meg lett fogalmazva). Nálunk úgy volt szervezve, hogy a temetkezési vállalat emberei vették át a virágokat a temető bejáratánál és vitték a végén a sírhoz, a koszorúval érkezőknek előre szóltak, hogy nem tehetik ki a sírra, be fog kerülni a vállalat autójába, a család kérése értelmében. Mellettük volt egy vázányi vörös rózsa, aki az értetlenkedők közül szerette volna, hogy valami mégis csak kerüljön a sírra nevében, ingyen elvehetett egyet.
Részvétem!
A ti dolgotok. Szerintem az 1 szál virág minden résztvevő részéről a minimum.
Én anno több kisebbb koszorút is rendeltem, nem felvágás miatt, kicsi lett már a családunk, és azt szerettem volna, ha kevesen is maradtunk már, SOK virág legyen! De ez csak az élőknek számít.
Tegyetek úgy, ahogy szerintetek a legjobb!
Nekem annyira nem stílusom a koszorú, és édesanyámnak se volt a kedvence, úgyhogy amikor meghalt, eszemben sem volt, hogy koszorúval nyomuljak a temetésen. Egy szál virág, ennyi. Ráadásul az összes rokon tudta, hogy a krizantémot ki nem állhatta szegény, mégis kapott egy rakással. Szóval itt különbözően gondolkodnak az emberek, van aki önmagának, van aki a külvilág elvárásainak akar megfelelni, van aki meg az elhunyt emléke előtt tiszteleg azzal, hogy úgy vonul fel a temetésére, ahogy az illett az illető stílusához.
Ráadásul utána én szedtem szét a hervadt koszorúkat és döbbenet, hogy vannak ezek összerakva, napokig cincáltam őket, amíg végre szelektíven ki lehetett dobni az összeset...
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!