Szerintetek érezzem fenyegetve magam?

Ne érezd magadat fenyegetve, mert ha nem akarod a két kezeddel ápolni a nagymamát, akkor senki nem fog tudni kényszeríteni rá (hacsak nem hagyod magadat érzelmileg zsarolni). Majd hárman megfizetitek az ápolását, és kész. Nyilván a férfiaknak baromi kényelmes, ha a "gondoskodó" munkák, amikért sem anyagi elismerés, sem presztízs nem jár, viszont rendkívül megterhelőek, egyoldalúan a nőkre vannak hárítva (még ideológiát is gyártanak hozzá, hogy egy nő erre "alkalmasabb", illetve neki nem is illik a pénzt vagy a presztízst keresni). Ezért röhögött a bátyád. Ha nem hagysz magadból palimadarat csinálni, az arcára fog fagyni a mosoly.

Aki örököl utána, mert vele lakik, annak kell ilyenkor gondoskodnia róla. Pénzt is tennék rá, hogy a rokonaid nem fognak se pénzzel, de tettel beszállni a mama ápolásába.

A gyerekek "dolga" a szülőről gondoskodni, nem az unokáké, persze ha senki sem él már, az más kérdés. Nem nemekre leosztott feladat ez. Nekem nincs gondom anyósommal, de ápolni nem fogom, mármint pelenkázás/fürdetés szinten, csak azért, mert neki történetesen két fia van. A saját anyámat megoldanám, érte megtenném, ahogy a nagyszüleim ápolásában segítettem neki anno. Ő viszont nem szeretné és öngondoskodott, ergo megállapodtunk még együtt, nővérem, anya és én, hogy a lakása, amiért egyedülállóként keményen megdolgozott, ezt a célt szolgálja és nem majdnai örökség 8biztosítása, megtakaraítása is van). Ha úgy alakul, hogy rászorul (sajnos van örökletes tényező és alzheimeres, parkinsonos is volt a családban nem is egy), akkor szakszerű otthonba kerül, a lakása egy része fedezi a belépő összeget és a havi juttatást, mondjuk neki a nyugdíja is kvázi magas, 200+. Ő szeretné így és mi tiszteletben tartjuk. Anyósom is oldja meg, mert én nem fogom pelenkázni csak azért, mert nő vagyok. Van két gyereke, akik közül történetesen az egyik a férjem, akinek nyilván segítnék a gondozásban, de nem vállalnám át tőle és el sem várná tőlem olyan alapon, hogy én nő vagyok. Hozzá sem mentem volna, ha ilyen felfogása lenne. Ha ők a bátyjával sem szeretnék, hát majd megfizetnek valakit, ha az otthoni ellátása családi összefogással már nem megoldható. n a saját egytlen szülőmmel szemben érzek felelősséget (nem, apámmal szemben sem, lévén 83 óta nem láttam és sosem fizetett utánunk semmit sem, így még szülőtartásra sem lenne jogosult, azt meg végképp leshetné, hogy ápoljam), de ő meg megoldotta, ha úgy alakulna. Amennyiben békés (reméljük) öregkora lesz (most 71 és aktív, full önellátó), akkor persze marad otthon, főzni, mosni, takarítani engedne minket, de ha mindenkinek mentálisan és fizikálisan is megterhelő ápolásra szorulna, azt ő méltóságon alulinak érzi, hogy ránk tolja és meg kellett "esküdni", ha előbb veszítené el a józan belátását, akkor sem módosítunk ezen a kívánságán. Az ápolás amúgy sem kötelesség, gondoskodó, törődő, funkcionáló családon belül természetes, hogy megoldják, de senkinek nem kötelessége eelankázni és fürdetni még vérségi alapon sem, nemhogy kizárólag nemi alapon. Itt a mamának van élő gyerke, oldja meg az, nem az egyetlen otthon lévő, fiatal lányunokát kell előre vegzálni miatta, bár ilyen gondolokodás mellett, tutira lesz még konfliktus ebből, no akkor kell felállni és otthagyni az egész bagázst. Aki tartja a markát az örökségre, oldja meg az. Ha kell az örökség, tessenek gondoskodni az ellátásról is, vagy le lehet mondani arról, amiért az ember nem dolgozott meg és fel lehet "áldozni" annak a méltó idős éveire és ápolására magánintzéményben, igen kemény pénzért, aki megteremtette. Ha persze szegény a nagyszülő, akkor az megint más, de akkor sem az unoka dolga pelenkázni, ha élnek a gyerkei és az élő gyerekek között is egyenlő feladat, nemre való tekintet nélkül, akár megfizetni, akár elvégezni az ápolást.