Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Nagyszülők » Lényegretörő tényközlésemmel...

Lényegretörő tényközlésemmel bunkó voltam nagyanyámmal, vagy tárgyilagos, és józan gondolkodású?

Figyelt kérdés
Már évek óta velünk lakik, idén 88 éves, és az utóbbi időkben egyre jobban kezd rajta elhatalmasodni a demencia, ami annyit tesz, hogy időnként hülyeségeket beszél, csinál, és időnként csődöt mond az arcfelismerő szoftvere. Mivel napközben unja magát, időnként azzal szórakozik, hogy bejön a szobámba, és 20 percen át igazgatja az ágyneműmet. Ez két dolog miatt zavaró: home office-ban dolgozom, és az állandó motoszkálásaival, neszeivel őrli az idegeimet, a másik pedig, hogy mivel nem nagyon szeret fürdeni, így gyakran büdös is. Ma volt az első alkalom, hogy először finoman próbáltam a tudtára adni, hogy nem muszáj az ágyat centiméterenként kisimítani, jó az úgy, ahogy van, úgyse ő alszik benne (néha unalmában még bele is fekszik ha éppen olyanja van, ami a halálom). Amikor ez nem hatott rá, és tovább csinálta, finoman célozgatva rá hogy elég már az ágysimogatásból, megismételtem a kérést, mire ő megkérdezte, hogy zavar-e engem, mire hirtelen a nagy mélyből hirtelen előtört belőlem a nagy őszinteség: "igen!" Mire ő szépen szedelődzködött és szép csendben kiment a szobából. Már annyira zavart a szaga, és a motoszkálása, és az, hogy már hónapok óta ezt csinálja, hogy egy idő után már szinte előtört belőlem ez a lelki mozzanat. Bunkó voltam, vagy éppenséggel jól tettem, hogy őszinte voltam vele? (10 perc múlva az is igaz, hogy mire én a kérdés végére érek, addigra ő már aranyhal módjára biztos, hogy el fogja felejteni az egészet)

2020. nov. 25. 15:03
1 2 3
 11/25 anonim ***** válasza:
35%

9!


A fiatal unoka életét ennyi nem fogja ám tönkre tenni.


Nagyapám Alzheimeres volt. Hidd el, a kérdező problémája semmi ahhoz hasonlítva.

2020. nov. 25. 15:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/25 anonim ***** válasza:
67%
Persze, nálad senkinek nem lehet rosszabb, ő is "kibírja" még lehet azt a 10 évet is. Tipik magyar mentalitás
2020. nov. 25. 15:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/25 anonim ***** válasza:
80%
De most miért jobb az, hogy otthon kóborol a házban szegény 88 éves néni naphosszat, senkinek nincs ideje rá, akaratán kívül őrli mindenki idegeit (szinte nem is ugyanaz az ember már, aki anno volt) minthogy elhelyeznék egy olyan helyen ahol tudnak rá figyelni, és gondoskodni róla.plusz nagyon sok kérdés van arról, hogy jogos hogy ilyenkor megutálják az adott rokont, mert már tökük ki van vele.
2020. nov. 25. 15:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/25 anonim ***** válasza:
95%
zárd magadra az ajtót. problem solved.
2020. nov. 25. 15:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/25 anonim ***** válasza:
39%

" tökük ki van vele" aha.. persze a kevéske nyugdíja azért jó nem? Csak épp foglalkozni ne kelljen vele senkinek se...


Nem fürdök... Oké magától nem is, mert nincs tudatában de azért kellene megfogni s megfürdetni, ja hogy az undi?

2020. nov. 25. 15:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/25 Savlekotő ***** válasza:
59%
Kulcs? Amúgy a szüleid gondolom pénzét leszedik és letojjátok.. Tegyétek Otthonba ha ennyire zavaró,
2020. nov. 25. 15:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/25 anonim ***** válasza:
67%

"mire hirtelen a nagy mélyből hirtelen előtört belőlem a nagy őszinteség: "igen!"" az ugye megvan hogy ez a mondatod szökesen üti azt hogy "tárgyilagos, és józan gondolkodású"


ne szépítsd, felkaptad a vizet, ez van előfordul.

2020. nov. 25. 15:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/25 anonim ***** válasza:
82%

Egy demens emberrel nagyon nehéz, és innentől csak rosszabb lesz. Tárgyilagos, és józan biztosan nem voltál (Demens emberrel nem is lehet egyébként) mivel kifakadtál rá.


Akkor kezelnéd jól, ha teljesen nyugodtan megmondanád, hogy büdös és segítesz neki megfürdeni. 88 évesen nem mozog olyan könnyen még egy egészséges ember sem.


Egyrészt adjatok neki valami munkát. Az én mamám folyton diót tört, már mindenkitől kértük el a diókat, hogy feltörve vissza adjuk. Mert ez lefoglalta, szerintem nem is tudta mennyit meg pucolt.


Másrészt keressetek neki otthont. Nem tudom merre laktok, de egyes helyeken több éves várólisták vannak. Rohamosan fog romlani a szellemi állapota. Nem lenne jó ha akkor kaptok észhez amikor már tényleg nem ismer fel senkit és gázt, vizet mindent nyitva hagy maga után.

2020. nov. 25. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/25 anonim ***** válasza:
89%
Ismerős demens bácsi a fejébe vette, hogy megöli a feleségét, aki szintén öreg szívbeteg volt. De nem adták otthonba, mert mit szólnak az emberek. Le is ütötte a fejőszékkel a mamát, hogy alig élte túl.
2020. nov. 25. 16:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/25 anonim ***** válasza:
89%
Nem lenne egyszerubb bezarni az ajtot?🤷🏻‍♀️
2020. nov. 25. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!