Egyedül élő, idős szeretteitek hogyan viselik a bezártságot/elszeparáltságot? Nincs olyan érzésetek, hogy a vírus mellett ez is halálos lesz rájuk nézve?
Fogalmam sincs, képes-e vagy sem, mert nekem is új, hogy ilyen tehetetlen.
Azt sem tudom, miért kellett ezt így ideszúrni, amikor adtál egy jó tippet is, amit meg is köszönök. Menne kevésbé csúnya stílusban is, gondolom.
A nagybetűs rejtvényújságnak utána nézek.
Kicsit túlérzékeny vagy, de most sokan azok.
Gondolom, azért valaki csak benéz hozzá, az ápolók, gondozók. Ők segíthetnek neki CD-t feltenni, stb.
Igen, az lehet, hogy túlérzékeny vagyok, de tényleg beszólogatnak. Lehet, nem kéne csodálkozni, mert ez itt divat.
De a családunknak most MINDEN összejött: másik nagymamámat tavaly év végén temettük el, anyut kb. két hete. Nagypapám (anyu apja) kórházban, neki annyi a "szerencséje" (ha lehet ilyet egyáltalán mondani ebben a helyzetben), hogy ő már fel sem fogja.
És akkor itt van az utolsó megmaradó nagyszülőm, aki itt nekünk lassan bekattan, és nem tehetünk semmit. Legalábbis kezdünk kifogyni az ötletekből. Amikor még lehetett jobban menni, akkor az utóbbi időben folyton ott voltunk, persze akkor se volt semmi jó, amit csináltunk... Három kifejezetten nagyi telefont vettünk, mindegyik "használhatatlan" volt, mert nem pont olyan, mint a korábbi, ami tönkrement.
A TV műsor idegesítő, de DVD nem kell. Videokazetta sem, pedig eskü, szereztünk volna lejátszót. A rádió "magától" elállítódik, és a mikró, amit vettünk neki, "semmit sem melegít" (mint kiderült, be se tudta kapcsolni).
A kerekes járókeret elgurult, a sima túl nehéz. A WC deszka magasító túl alacsony volt, de mikor feljebb tettük, akkor meg túl magas, és egyébként is kényelmetlen. Miért ezt a fajtát vettük...
És ez így megy. Most meg a telefonok. Nem tudom, ki ne őrülne bele ebbe, és mindezt úgy, hogy ismétlem: épp anyukánk halálát gyászoljuk közben.
Egyébként, szerintetek az mennyire indokolt, hogy egymáshoz sem mehetnek át? Mármint, ha hetek óta mindenki be van zárva, és senki senkivel sem találkozott, akkor hogyan fertőzhetnék meg egymást?
Az ápolók lehetnének még "veszélyesek", de azok meg így is, úgy is mindenkivel kapcsolatba kerülnek, szóval... Ezt nem értem. :S
Legalább az azonos folyosón lévők, ha mást nem, a folyosón beszélgethetnének.
Vagy van ennek az elszeparálásnak valami oka?
amúgy ha csak úgy simán semmi se jó neki...
hagyjátok, majd lenyugszik, megunja a nyűglődést.
En mamam is otthonban van. Ott viszonylag kevesen laknak igy csak az etkezesnel ultettek oket tavolabb egymastol. Erkelyuk viszont nincs. Kettesevel vannak egy szobaba. Udvarra kimehetnek de egymashoz at nem.
Az elszeparaltsag oka az lehet, hogy ha pl. Egyikuk megis megbetegedne (pl veletlen tunetmentes apolotol elkapja), akkor a leheto legkevesebb esely lenne igy a szobatarsakon kivul atadn masnak.
A takaritast azt nem ertem. Persze ha nem tudjak garantalni, hogy a takarito az vedofelszerelesben, (maszkban) es a legszigorubb eloirasoknak megfeleloen jarkaljon takaritani akkor inkabb ne legyen, de ez biztos szabalyellenes. Ha ez allami intezmeny es tenyleg igaz jelenthetned az antsznek vagy ott rakerdzhetnel ilyet csinalhatnak e.
Nagymamadnak az biztos segitseg, ha minel tobben hivnatok fol.
Mi ezt tesszuk. Egy honapja bezartak ok is, mostanra mar csomagot se lehet bekuldeni. Mi azt talaltuk ki, hogy aki teheti felhivja minel surubben. Igy a gyerekeivel es unokaival is sokkal tobbet beszel es elmondhatja ot mi gyotri meg mi is meselunk neki es az legalabb neki beszedtema, ujonsag. Igaz o nincs bezarva...udvarra kimehetnek, mint irtam.
Esetleg regi szomszedja, regi munkatars, baratno akit ismersz es felhivhatna? Vagy akar nagyon tavoli rokon? Vagy hivja a te parod is fol. Ferfiakkal ugyis maskepp beszelnek, nagymamam is pasiknak nem panaszkodik inkabb sztorizik:-).
Es legjobb ha valami apro vidam tortenettel probalod a figyelmet minden alkalommal terelni vagy megprobalsz tole olyat kerdezni amihez neki kell masra koncentralnia pl. Mama elmondanad annak a ...receptjet vagy hogy is hivtak amit mindig sutottel vagy es amikor te gyerek voltal...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!