Hogy ne legyek bosszantsam fel magamat a nagymamámon?

Nagymamám lassan 70 éves, szellemmileg és fizikailag sincs olyan állapotban, hogy ellássa magát, így magunkhoz vettük. Szüleim egész nap dolgoznak, a testvéreim és én is korán megyünk el és későn érünk haza, szóval gyakorlatilag itt is egyedül van, csak ha van valami, akkor korábban ott tudunk lenni, mintha otthon lenne.

Mindent elfelejt, mindennap el kell neki mondani, hogy már leérettségiztem és elkezdtem az egyetemet, nem tudja, milyen napszak van vagy hogy ő hol van, random (elég bántó) megjegyzéseket tesz mindenkire és még egy csomó ilyen van.

Tudom, hogy ez nagyon nagy önzőség, szégyellem és egyre jobban utàlom magamat érte, de amikor mondjuk hazaérek késő este az egyetemről, jó lenne bekapcsolni a tévét egy kicsit, de nem lehet, mert mama a nappaliban van és zavarja. Vagy amikor vacsora közben megbeszéljül, kinek milyen volt a napja, egyfolytàban azt hajtogatja, hogy milyen illetlen dolog már beszélgetni evés közben és milyen nevelést kaptunk. Ha finoman mondjuk neki, hogy nem tudunk máskor beszélgetni, teljesen kiakad. Reggelente, amikor elmegyünk, lindig elmondja, hogy biztos azért nem vagyink otthon, mert nem akarunk vele lenni. Ezeken pedig állandóan felhúzom magamat, van, hogy oda is szólok neki valamit.

Tudom, hogy nem tehet arról, hogy így viselkedik, de akkor is nagyon nehéz. Szeretem mamát, de màr nem is hasonlít arra, aki volt. Nekem közeledik az első vizsgaidőszak, testvéreimnek is egyre több konfliktisa van a szüleimmel, így egyébként is nagyon feszült a hangulat.

Mit csináljak, vagy hogyan álljak ehhrz hozzá, hogy ne így reagáljak?