Milyen érzés volt az, amikor mások gyerekeihez hasonlítgattak Titeket a Szüleitek?

- Figyelj fiam! Hány éves is vagy te?

- 14, apa.

- Én a te korodban már 15 voltam!

:D

Nálunk apám csinálta ezt, de kicsi gyerekkoromtól kezdve.

Volt, hogy csak ült a tévé előtt és a semmiből "mert xx-nek is a lánya a családi vállalkozásban dolgozik, nem olyan balf-sz mint te". Ráadásul ezeket olyan undorral mondta, hogy totálisan rossznak egy rakás szarnak éreztem magam. Hozzá kell tenni, hogy azok akikhez hasonlított, teljesen más nevelést kaptak, teljesen más családi körülményeik voltak.

Ha ötöst hoztam akkor is biztos puskáztál, egyszeri alkalom volt, biztosan könnyű kérdések voltak.

Verni ritkán vert, mert bezárkóztam, de a lelki terrorja- volt más is, az hagyott bennem nyomot.

Aztán kiderült, hogy nagyon szar tanuló volt. Pedig ő is mindig példálózott, hogy bezzeg ő!

Nekem is mondogatta anyám, de én egy idő után visszaszóltam. Volt egy osztálytársam, aki kitűnő volt, Dalma volt a neve, tehát azt hallgattam, hogy "bezzeg a Dalma...", én meg egy pont után mondtam, hogy igen, és bezzeg a Dalma szülei: elvitték őt nyaralni (mi nem voltunk), kapott ezt-azt (én alig), segítettek neki MINDENBEN, magántanár, korrep stb, nem kellett otthon sokat segítenie, velem folyamatosan takaríttattak, húgomra kellett figyelnem stb.

Nagyon nem tetszett neki, meresztgette is a szemeit. :D

Bugyuta. Bugyutának éreztem, aki ezt csinálta.

Csak néha volt ilyen.

Ez az egyik legsúlyosabb nevelési hiba, amit egy szülő elkövethet. A gyerek megutálja a példaképet, kisebbségi komplexus alakulhat ki benne. Én annak idején nagyon rosszul, daccal, "csakazértis" módon viselkedtem, és szintén meggyűlöltem a példaképet.

72N

#17-es vagyok.

Levonva a konklúziót:

Mi még szerencsésen megúsztuk szerintem. Tény és való, hogy okozhatott volna életreszóló lelki törést, amennyiben folytatják ezt a “jó szokást” otthon.