Tényleg megtörnek a gyerekek egy válás után?

Az enyémek is hálát rebegtek hogy megszabadítottam a bantalmazó nárci apjuktól....nem is mennek láthatásra se annyira nem birják.

Ez abszolut szituációtól függ. Ha tovább húztam volna tuti tönkremennek a gyerekeom. Igy úszták meg.

Bennem az okozott sebeket, hogy állandóan ment a viaskodás még a válás után is. 5 éves voltam, apukám Pesten maradt, anya meg visszaköltözött vidékre a szüleihez. Volt a történetben egy öcsém is, aki még egy éves sem volt, apa így nagyon ritkán látogatta, nem tudta elvinni őt sehova, így nem alakult ki közöttük kapcsolat.

Amikor az apás hétvégékről hazajöttem, mindig megkérdezték, hogy merre jártam, miket csináltam, és miután elmeséltem az élményeimet, leszidtak, hogy milyen érzéketlen bunkó vagyok, hogy a testvérem előtt hencegek, hogy nekem milyen jó, neki meg itthon kellett maradnia. Én olyan 7-8 lehettem, az öcsém 2-3. Direk húztak be a csőbe, sokszor a nagymamám is, mert tudták, hogy úgyis különlegesebb programokat szervezett apukám, mikor havonta egy hétvégére elmentem hozzá, ezeket pedig szívesen mesélem el, de nem azért, hogy bárki rosszul érezze magát emiatt. Ők persze mindig az orrom alá dörgölték, hogy ők is elmentek cukrászdába, kisvonatozni, satöbbi, amíg én nem voltam otthon.

Egy ideig, már gimiben járhattam busszal fel apához, ami nagy segítség volt, mert nem kellett tízezreket a benzinre vagy utazási költségre költenie. Anya egyszer megtudta, hogy egyetlen egy alkalommal apa nem tudott kijönni értem a megállóba, és a barátnője várt rám, akivel amúgy jól kijöttem. Anya ezen vérszemet kapott, és közölte, hogy többet nem mehetek busszal, így apa súlyos pénzeket kellett, hogy beleöljön az utazásba.

Mindig ment a huza-vona, nem tudtak megegyezni semmiben sem, így 15-16 éves koromtól kezdve már nem is beszéltek egyáltalán egymással, én közvetítettem, ha valami volt, de ők már évek óta egy szót sem szóltak egymáshoz. A legrosszabb nekem az egészben, hogy én mindkettőjüket szerettem, ők mégis veszekedtek állandóan, és amikor a másik nem tudta megvédeni magát, egymást ócsárolták (főleg anya, apa ritkán ment el ebbe az irányba). Csak azt érték el, hogy ideges leszek, ha egy iskolai eseményre mindketten eljönnek, nehogy találkozzanak és újra veszekedés legyen a vége.

"nem tudtak megegyezni semmiben sem, így 15-16 éves koromtól kezdve már nem is beszéltek egyáltalán egymással, én közvetítettem, ha valami volt"

Öreg hiba. Pont az a lényeg hogy minél inkább ki legyél vonva az ilyen huza-vonából, mielőtt magadba fordulnál végleg az egésztől. Ez olyan mintha megégetted volna magad a kályhán de még ők akarnák továbbra is odaszorítani a kezedet, mert hogy inkább a tiéd mint az övék. De én is elkövettem ezt a szarvashibát,

ment a "nem adok több pénzt, mondd meg anyádnak hogy blablabla", a "milyen hülyeség ez már? mondd meg apádnak hogy blablabla", stb. én meg (a bamba konfliktuskerülő tehén akinek neveltek) játszottam a postást nekik. Pedig a szerepek nyilvánvalóak, ők a szülők, nekik kell megszervezniük amit meg kell szervezni. Ha meg nem csinálnak semmit az az ő kudarcuk! Az ő pofájuk égjen! Mindegy hogy "15 éves vagy már, ki tudod nyitni a szádat!", az ilyen csak ócska kibúvó a számukra, hogy ne az ő fejük főjön.

Az én barátom szülei az ellenpélda a válására, illetve, hogy mit okozhat egy olyan házasság, amit már csak a gyerekek és egy papír tart össze.

Az ő szülei olyan szinten elhidegültek egymástól még egészen kicsi, talán 4-5 éves korában, hogy a házuk két különböző részébe költöztek, illetve anyuka áttelepült egy jóval távolabbi hálószobába. Az anyukája egy sajátos vallási irányzat megrögzött követője lett, bezárkózott, a gyerekeket is próbálta belerángatni, az apuka meg éjjel-nappal dolgozott a cégükben, így alig látta a gyerekeket, csak azt próbálta elérni, hogy őket ne vezessék meg azzal a vallási katyvasszal.

A párom ebből annyit érzékelt, hogy anya és apa állandóan egymás mellett elbeszélnek, napokig nem is szólnak egymáshoz, apa eltartja anyát, aki szórja a pénzüket fölösleges dologkra, meg a vallási csoportjának adja, közben a gyereket kábé nem nevelte senki, magától volt olyan szorgalmas, hogy jó jegyei voltak, de barátokat alig szerzett...

Ilyen házasságban élni nemcsak a két félnek mindennapi szenvedés, hanem a gyerekeiknek, családtagjaiknak is. Van, ahol már annyira elromlanak a dolgok, hogy csak a válás lehet a kiút.