Nálatok is ekkora dolog a családi vacsora?

Helyesen: utálom.

Majd még fog hiányozni a családi vacsora, ne félj.

Érthető, amit érzel.

Anyukád lehetne rugalmasabb.

Szerintem egyszer négyszemközt beszélgess erről apukáddal. Szerintem ő nem csinálna ebből ekkora ügyet. Ha ővele egyetértetek abban, hogy semmi gond nincs abból, ha néha-néha kihagyod a családi vacsorát (pláne most, nyáron, szünidőben), akkor együtt mondjátok meg mindezt anyukádnak, és akkor remélhetőleg nem lesz balhé miatta.

A szélsőségek kiküszöbölésének a pártján állok.

Azaz: törekedni a családi közös vacsorára, de nem ikyen életszerűtlen mértékben, hogy elzavarjuk a vendéget vagy hazatrombitáljuk a másikat vendégségből miatta.

Úgy látnám élhetőnek, hogy adott ezek szerint egy nagykorú fiú, aki a szülőkkel lakik. Tehát te törekszel, hogy tiszteletben tartsd ezt a családi tradíciót, de a szülők meg nem utáltatják meg veled azzal, hogy soha nem tesznek kivételt. Tehát ha heti egy-két alkalommal nem tudsz részt venni benne, nem baj, ha amúgy többségében ott vagy.

Én így látnám helyesnek. Az ilyen túlfűtött családiaskodásokból lesz a fásult felnőtt, aki rühellni fogja egész életében a családi evészeteket meg még az ünnepeket is. Csak sajnos ezt sok szülő nem látja be, amikor vegzálja a gyereket.

"hogy útálom a családomat, és hogy nem jelentenek nekem semmit (anyutól jön ez)"

Anyukádnak nem jelent semmit a te magánéleted. Ő vesz semmibe, ő néz semmibe téged. Mi a szöszt parancsol? Hagyd rá, ha nem fenyeget azzal, hogy kitesz a házból, amíg nincs hol laknod; ( mert milyen anya lenne ugye az olyan, akinek nem számít a fia lakhatása, megélhetése) ; na szóval amíg nem fenyeget iylesmivel; addig nyugodtan lógd el a vacsorákat. Vagy beszéld meg,hogy mondjuk legyen heti egy "kötelező". Btw, ilyen nővel mint az anyád, nem szivesen ülnék le egyasztalhoz. Amúgy én majd ha lesz új családom, akikkel majd szeretjük egymást; és tehát nem kényszerből, anyagi hiány (pénz) miatt fogunk együtt lakni, együtt élni , egy fedél alá kényszerülni; velük majd én is szeretnék családi vacsorákat; de max heti egyet. Azért gondolom, hogy egyet; mert ne egymáshoz igazodjunk már; mindenkinek akkor jó, amikor megéhezik. Tehát egyénileg. Meg pl van, aki direkt szeret egyedül is enni, az is olyan meghitt tud lenni; tehát az a legjobb, az a lelkileg legfelemelőbb; ha akkor eszik az ember, amikor ő megkívánja. Az evés egy "szent" dolog, bizonyos szempontból meg kell szentelni; tehát azoknak olyan különleges, meghitt alkalmaknak kell lennie; amikor nem feszengsz; mer anyád kényszerít, hogy akkor egyél, amikor ő kitalálja, ráadásul az ő társaságában. Szóval ja. Tök menő lenne, hogyha szeretetben tudnánk egymás mellett heti egyszer elfogyasztani egy vacsorát; de több ennél már nekem is kényelmetlen, kellemetlen lenne. Mert mindenki akkor egyen, amikor jólesik neki; és nem ha a másik kitalálja, meg igazodni kell; és különbenis, akkor lehet a legkényelmesebben, legnyugodtabban, legboldogabban elférni a konyhában, amikor egyedül vna ott az ember. És akkor nem kell a másikat kerülgetni, és nem kell tartani sem attól, hogy pl esetleg egy falatot mondjuk "malacul" kap be az ember (Én nem szoktam, de azért lehet, hogy néha nem néz ki annyira jól, amikor eszem; úgyhogy ezt inkább ezért is szeretem meghagyni magamnak; meg amúgy egyedül, a családom nélkül jobb, meg nem kell hozzájuk igazodni,így kényelmes, békés, meghitt a vacsorázásom; és így esik a legjobban. Békén vagyok hagyva , és csak eszem tök kényelmesen , tök nyugodtan, kötetlenül; nincs megszabva, hogy mikorra kell ottlegyek az asztalnál. Így jó.) Szal én még a szeretőcsaládommal tehát akikkel szeretjük egymást kölcsönösen; akikkel valóban békében, harmóniában szeretetben élünk, na, majd tehát ővelük is max heti 1 közös kajálást csinálnék.

Anyád meg tartsa már tiszteleben tényleg a te saját dolgaid. Csak ilyen látszatvacsorákat akar; amitől tudja magát értékelni talán, hogy egy közösségbe tartozik; lehet, hogy csak önértékelési problémás, de engem kiidegelne. Szoktasd le erről , hogy minden egyes első szavára ugrasz. Nem kell neked ottan ugrabugrálnod, ahogy ő kitalálja. De előtte mondjuk akár meg is mondhatod ezt neki, hogy ne érje őt váratlanul. Tehát szoktasd le róla, hogy számonkérjen. Ha meg hisztizik, akkor hadd csinálja, akkor megintcsak el tudsz menni otthonról. Jó azért, ha van saját kulcsod, és nem tud még kizárni se, de ugye ő elvileg azért akar veled együtt vacsorázni, mert "szeret." Ez amúgy nem szeretet, be ne dőlj neki; mert feltételekhez köti, meg játszmázik veled. Ha meg nem azt csinálod, amit akar; kicsit elkezd érzelmileg zsarolni, hogy "Jaaaj, mert te nem szeretsz minket;mi neked nem vagyunk fontosak..." Menjen má' el a sóhivatalba:D Mondd meg neki, én üzenem:D xD