Miért élem meg ilyen szörnyen, hogy önálló lett a fiam?

Akkor világos.

Esetleg valami eljárós program nincs a környéken? Könyvklub, akármi? Lényeg, hogy foglald le magad valahogy.

Ez a normális, hogy hiányzik, de próbáld tudatosítani magadban, hogy a legjobb helyen van, nem börtönben, nem kórházban, nem a hajléktalanszállón, nem Dél-Amerikában, vagy Afrikában, és ha nálatok lakna , akkor lenne baj, akkor lenne életképtelen, infantilis, önállótlan.

Koncentrálj valami másra is, a párodra, a barátaidra, a munkára, a hobbidra és tudd, hogy úgyis gyakran találkoztok majd, hiszen nem Amerikában él.

Teljesen normálisak az érzéseid.Főleg hogy egy gyermeked van.Bármekkorák is, mindig a gyerekeink lesznek.

Nekünk 3 felnőtt gyermekünk van.2 lány, 1 fiú.Már mindegyik külön él a párjával.

Engem az első gyermekünk elköltözése viselt meg.Örültem hogy boldog, de a család széthullását éreztem.Ebédeltünk, automatikusan neki is tettem tányért,stb.Sokat sírtam miatta.De még otthon volt 2 gyerek, ők lekötöttek.A 2 gyereket jobban viseltem már, mikor elment.Viszont amikor a fiam is elment, és ketten maradtunk a férjemmel, hát ez borzasztó volt.A kiürült fecskefészek.Igazából még most is üresnek érzem az életem.Pedig kb.2 hetente hazajönnek, van munkám, rengeteg elfoglaltságom.

De azok az évek, amikor kicsik voltak,hatalmas boldogság volt.Már soha nem jön vissza.Néha hatalmába kerít, és nem találom otthon a helyem.jobb mikor dolgozom.

Na jól megvigasztaltalak!

Örüljél, de persze érthető az aggodalmad. :)

Ellenpélda: férfirokon harminc elmúlt és még mindig az anyja nyakán él. Mindent az anyja csinál, MINDENT.

Ő is nevetgélt szegény, jaj milyen lesz majd, ha kirepül, túlféltette a srácot. Ez lett az eredménye.

Konkrétan egy bevásárlást nem tud elintézni a "gyerek", az anyja már beletörődött, hogy 80-90 éves koráig ő fogja gondját viselni és már marhára elege van.

És nem egy ilyet látok a környezetemben, felnőtt nők, férfiak alap dolgokat képtelenek megcsinálni, az anyjukra, apjukra bíznak mindent.

Jól nevelted!!!!!