Feladnátok a biztos családot egy bizonytalan szerelemért?

Te nem a családodat félted, hanem attól félsz, hogy a szeretőd hamar rájön, hogy ha a férjedet meg bírtad csalni, őt is meg fogod, és kivág téged. Akkor pedig nem lesz se a jó anyagi háttér, se a szerelem, hanem egyedülálló anyukaként kikerülsz a húspiacra, s mint tudjuk, az ilyenekért nem kapkodnak a férfiak.

#20 Keress egy pasast, látszik, hogy nagyon rég nem volt részed "semmi jóban".

Én feladtam a régi, rossz kapcsolatomat a gyerekeim apjával, de nem az újért. Hanem azért, mert rossz volt.

Igaz, akkor már nekem is ott volt kilátásban az új, akiből azután realitás is lett, és azóta is tart. ❤

Soha nem csinálnám vissza. Próbáltam én menteni, sokáig, de egy ponton túl már nem érdemes. Sokkal nyugodtabb az életem azóta, a gyerekek körüli munka meg azelőtt is az enyém volt...

Ami a beszólást illeti, hogy "a gyerekes nők nem kellenek a húspiacon", én nem érzem disznónak magam. Azoknak, akik a nő hispiaci áru, nem is akarok kelleni. Sok anyáról meg se mondod, hogy gyerekei vannak amúgy, ha épp nincsenek ott mellette. De ha egyedül kellene leélmem az életem, akkor se maradnék a rosszban, akkor inkább ne legyen senkim.

Szomorú ezt így olvasni, sajnállak kérdező, elítélni senkinek nincs joga. Ez így nem élet. Gyakorlatilag egyedül élsz, egyedül csinálsz mindent. Csak papíron vagy házas. Ehhez nem kell férj, ezt egyedül is tudod csinálni. Legközelebb mikor hazajön a férjed, ültesd le és beszéljétek meg! Mond el, hogy így nem jó, ezt nem csinálod így tovább. Fiatal vagy még a magányhoz. Vagy visszajön hozzád, hozzátok, vagy váljatok el, engedje, hogy találj egy férfit, akivel boldog lehetsz.

Ne a másik pasiért válj, hanem magadért!

Egyébként én nem hiszem, hogy a férjednek kint nincs kapcsolata. Ennyi idő alatt valószínű kialakult már ott is egy élete, nem magányos. Annyira ritkán talàlkoztok, hogy kizárt, hogy ne legyen senkije. És ne mond, hogy ő nem olyan. Nézd reális szemmel a dolgokat.

Kedves Kérdező!

Teljesen átérzem a helyzetedet, én is egyedül élek, egyedül csinálok mindent évek óta. A férjem is hetekig van távol, havonta 4-6 napot látom, ami abból áll, hogy mosok, főzök rá. "Szerencsére" nálunk nincs gyerek-nem is lesz-így ennyiből nekem sokkal könnyebb a helyzetem. Szerelemből mentem férjhez, hittem rendületlenül a házasság szentélyében.Aztán hosszú évek után valami megváltozott. A férjem is nyitottabbá vált más nők iránt (nem csalt meg), és napról napra nehezebben viseltem a társas magányt. Mindig azt mondom mosolyogva, hogy nem egyedülálló, csak egyedül élő nő vagyok. Ez rosszabb. Van társad, de mégsincs. Bevallom, az én életemben is volt egy férfi, aki hosszú idő után úgy nézett rám, mint egy istennőre, akit őszintén érdekelt, amit meséltem és nem csak dünnyögött a telefonban, akivel a napi monoton dolgokon (háztartás, kiadások, munka) kívül másról is el tudtam beszélgetni. Én elkövettem azt, amit nem lett volna szabad. Belemenekültem a magányból a férfi karjaiba, mert évek után már annyira szomjaztam a szeretetet, a figyelmet, hogy egy apró, kedves gesztus miatt is elsírtam magam, amit másoktól kaptam. Nem vagyok rá büszke. Elmondtam a férjemnek, elfogadta, velem maradt. A többi részletet nem írnám le itt, nyilvánosan, de én boldog vagyok most.