Azok az emberek, akiket senki sem szeret a saját szüleiken kívül, mennyire tudnak boldog életet élni? Mennyi esélyük van így a boldogságra?

Szociálpszichológusok bebizonyították, hogy azok, akik minél több csoporthoz tartoznak (legyen az a csoport a család, iskola, sport klub, akármi), és ott aktívan részt vesznek akár az irányításban, akár csak a csoport mindennapjaiban, azok több ideig élnek, egészségesebbek, és sokkal pozitívabb az önképük. Ezt tanulom, egy 78as tanulmányban olvastam. Nagyon sok összefüggést megvizsgáltak még, de mindegyik tekintetben azok jöttek ki jobban, akik több csoportnak voltak tagjai. (hangsúlyozom, csoportot bárhogy lehet érteni, ami több emberből áll, célja van, tesznek a fennmaradásáért, és megkülönbözteti valami őket a többitől) Mert az ember a fejlődése során úgy rendezkedett be, hogy kooperáljon, nagyobb a "túlélési esély" egy csoportban. Aki nem tartozik sehova, az szükségszerűen értelmetlennek érzi az életét, motiválatlan, rossz a hangulata, elutasító.

Az ilyen ember úgy találhatja meg a boldogságot, ha letesz arról a kényszerképzetéről, hogy ezután sem fog senkit érdekelni, célja legyen az, hogy érdekeljen másokat, legyen nyitott és érzékeny az emberek felé. Minden agyban dől el...

A másodiknak teljesen igaza.

Még a leggonoszabb embernek is vannak barátai.Az hogy téged

nem szeret senki,az nem igaz,csak nem veszed észre.

Barátokat magadnak kell keresni,ebben más nem tud segíteni.