Jogosan vagyok kiakadva rá?
8 hónapja járunk a barátommal, és most hétvégén kivételesen nem dolgozik, velem tudna lenni, ma úgy volt fél 7kor megyek be hozzá busszal és együtt leszünk és együtt alszunk. Felhivott 6-kor, hogy ne menyjek,mert még koszos, fürdik és 7-negyed 8 ra jön értem. Mondtam,hogy oké, bár kicsit szarul esett, hogy meg volt beszélve, de megértettem. Elmentem barátnőzni, háromnegyed 8-kor még seholsem volt, hazajöttem és felhívtam, aztmondta, hogy még nem végeztek, és hogy darabokba van az autó, és hogy nem tudja mikor jön. Na itt elborult az agyam és lehordtam telefonba, aztán aztmondta, hogy nem tudja mikor végeznek, nem tudja mire jön értem, itt megint kiakadtam, kérdeztem, hogy kivel van, mondta, hogy egyik haverjával (mellesleg aki keresztbe akart tenni az elején nekünk),és hogy ha már nekiállt akkor se fejezi be, erre én kérdeztem tőle, hogy fontosabb XY (haverja) meg annak az autója mint én? Erre nem mondott semmit és idegembe szakítottam vele. Aztán írtam neki egy SMS-t, hogy fel ne merjen hívni, hogy ne haragudjak,mert egy senki lett a szemembe, de ezt csak idegből írtam és nem is akarom,hogy vége legyen, de ez nekem sok volt. Jogosan vagyok kiakadva? Nem ez az első eset (sőt majdnem mindig ez van), hogy meg van beszélve valami és őneki hirtelen más dolga akad, mikor tudja, hogy várom,hogy vele legyek,mert suliidőbe suliba van, du. dolgozik otthon, hétvégén is dolgozik,most július végéig gyakorlata van reggel 7-től 1-ig, du dolgozik otthon, hétvégén megint csak elmegy többnapra máshova dolgozni, és örültem volna, ha végre velem van egy hétvégén.:( Megértettem volna, ha hív negyed 8 előtt, hogy még se tudok menni, xy időbe végzek, arra megpróbálok lemenni, de még csak nem is szólt, én meg várjam mint valami hülye:( Most ez tényleg annyira nem jogos? Mert szerinte az.:( A másik, hogy nem fog bocsánatot kérni,mert szakítottam vele és leírtam, hogy ne keressen, de addig én se akarok az sms-ér, meg hogy lehordam, amíg ő nem kér a viselkedéséért,mert szerintem most se én voltam a rossz. Én kezdeményezzem a bocsánatkérést? Nem tudom,hogy megéri-e kibékülni,mert az elmúlt 1 hónap csak a vitákról szólt, de viszont én szeretem nagyon...
Ő 19 éves én pedig 17.
Mondjuk ezt tényleg nem kellett volna kiírni... :) Ennyi erővel ugyanaz,,mintha ráírtál volna...
ezt tanácsolta itt pont majdnem mindenki,hogy ne keresd :D
erre meg...:D wááá.
de azért érdekes az is,hogy a barátod (akivel 8 hónapja együtt vagytok) nem ír rád mikor látja ,h fent vagy,de mikor kiirod,h ennyi,akkor meg rád ír...
jó...mondjuk írtál neki smst,h ne keressen téged. lehet,h azért nem írt rád amúgy
"mi nök erröl vagyunk hiresek: a szank gyorsabban reagal mint az agyunk"
Az összes normális NŐ nevében ezt kikérem.. Nem mi nők vagyunk erről híresek, hanem ti buta libák.
A válasz megírásának időpontja: tegnap 22:47
Na, tanácsodra elolvastam végül 3x a kérdést, aztán rájöttem, hogy ez nekem magas :D
Lesz, ahogy lesz a sztori, ti alakítsátok nem pedig mi ;)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!