Szerintetek egyenesbe lehet még hozni az életemet?
Sziasztok!
Azért ide írom, mert itt talán nem kamaszok adnak választ.
A problémám, hogy az itt és más fórumokon olvasottak alapján teljesen kétségbe estem. 27 vagyok. Anno 19 évesen rögtön felvettek álmaim egyetemének álomszakára. De két év után a saját betegségem, aztán a családi helyzet miatt félbe kellett hagynom.
25 évesen visszamentem. A tárgyaim nagy része elveszett, de úgy néz ki, másfél év múlva le tudok diplomázni (mérnök informatikus). Igen, csak hát 29 leszek. Itt sokan írják, hogy ilyen idősen már esélyem sem lesz elhelyezkedni.
Ezen kívül eddig nem voltam túl szerencsés férfiak terén. Volt egy kapcsolatom, de ő sosem szeretett, csak arra kellettem, hogy elmondhassa, nincs egyedül. Ezen kívül nincs tapasztalatom. Sokan azt is írják, hogy így, 30 felett majd esélyt sem fogok kapni. Most az egyetem az első, nem akarok másra koncentrálni. De azért egyedül sem akarok maradni.
A fentiekből következik a gyerek kérdés. Sosem akartam sajátot. 7 évesen már tudtam, hogy nem szeretem a gyerekeket. Azóta sem változott. Azon kívül ilyen háttérrel, a munkából sem eshetek ki, tehát ha akarnék, sem tudnám megoldani, pláne, hogy a világon senkim nem lesz, akire támaszkodhatnék, ha egyedül maradok egy gyerekkel. Ettől is félek, mert mi lesz, ha megbánom? Sokan mondják, hogy gyerek nélkül nulla vagyok.
De én így is annak érzem magam. Meg öregnek. Ahogy itt olvasgattam, elkönyveltem, hogy csőd vagyok és nem is lesz jobb.
Hogy lehet ebből kitörni? Már semminek nem látom értelmét. Ami eddig örömet okozott, most szürke lett. Minden nap, amikor nem keresek párt, lelkiismeretfurdalásom van.
Kérlek segítsetek!
egy nagyon kétségbe esett lány
Szia!
Az egyetem sosem késő, nekem van 50 éves csoporttársam is, én 23 vagyok. A másik sose máshoz igazítsd a saját életed. A fontos hogy egy életed van, akármennyire el vagy keseredve sose add fel. A sötétség sem tart örökké, számtalan jó könyvet tudnék írni ami segít hogy pozítivan gondolkodj.
Nekem sem volt sok kapcsolatom, sőt 1 volt csak. Ez sem meghatározó, nem szabad annak lennie.
És amiket írtál hogy öregnek és csődnek érzed magad, ezzel az a baj hogy ezt vonzod be! Mindig pozitívat mondj magadnak, akkor is ha nem ugy gondolod.
Próbáld ki, 30 napig!
Írj össze olyan szavakat mondatokat amit minden nap mondasz magadnak: Szép vagyok, Boldog vagyok... (tényleg nem baj ha épp nem így van). És hidd el így lesz, ezt fogja a tudatod és mindened érezni. Nagyon sok múlik ezen.
És egy jó internetes oldal : Sóvári Mónika, kezd el nézni a videóit. nagyon jók
A gyerek kérdésre adnék inkább választ :
Nem,nem vagy nulla attól,hogy nem válalsz gyereket. Mindenkinek a saját dolga,hogy szeretne-e vagy nem,de durván 40 éves korodig ne próbáld arra fogni,hogy már öreg vagy ehhez,hisz nagy hiba. Én is így voltam vele,3 gyerekem van és a legkisebb akkoe született mikor én 29 éves voltam. Igen voltak a munkában kihagyások de sose vártam ki a 2 évet,de én hamarabb is végeztem az egyetemet mint te,és utánna rögtön meg is házasodtam. Egyetemi éveim alatt volt egy szinétn egyetemista barátom. És nem,szeritnem ha ő nem lett volna akkor se sikerültek volna jobban a dolgok az egyetemen,de mondom elvégztem és elégedett vagyok magammal.
Táged túlságosan érdekel más véleménye ami szerintem nagy hiba. Nem rossz dolog másra hallgatni,de azért nem kell mindig más után menni.
Nyugodtan nyíss a szerelem felé,nem lesz semmi rosszabb (ha persze figyelmes vagy és be tudod osztani az időd) és a gyerek kérdés se érdekeljen. Rengeteg sikeres embernek nincs gyereke.
Elolvastam amit írtál. Én csak a keserűséget látom benne, hogy mindenért panaszkodsz. Miért érdekel, hogy mások mit mondanak? Mások véleménye ennyire fontos neked?
De tudod mit? Nézd másképp az életed. Kezdjük:
Egyetem: 29 évesen diplomás mérnök leszel. Van aki szívesen tanulna 50 évesen is, de nem teheti meg. Szerencsés vagy, mert neked adott a sors ilyen lehetőséget. ( nekem például nem adott)
Szerelem: 27 éves vagy. Fiatal. Neked még van lehetőséged a következő 30 évben szerelembe esni, szép kapcsolatban lenni. Van aki 50 éves, és ekkor lesz egyedül. Neki már csak pár éve van, hogy társat találjon magának. Szerencsés vagy mert még előtted az egész élet.
Gyerek: Sok fiatal nem akar gyereket. Van aki így is éli le az életét. De van aki fiatalként hevesen ellenezte a gyereket, mégis 40 évesen anyuka lett. Szerencsés vagy, mert van vagy 15 éved, hogy eldöntsd megbánod vagy sem, hogy nem vagy anyuka. De ezen kár agyalni.
Siránkozás helyett nézd mindennek a másik oldalát is.
A félelem fogja elrontani az életed , en is igy jártam
” félek , hogy egyedul maradok” innen mar csak hajszálnyi választ egy lélektiprótól , ” csak ne legyek egyedul”, cimen mindent le fogsz nyelni .
Azt is hogy gyereket se akar , majd megszulöd te egyedul , tamasz nelkul , mert ” ketyeg az óra” . Millió nö szúrta igy el az életét , nem leszel elsö
Es ezek szerint kivétel sem
Majd akkor fogod látni , hogy milyen jól voltál ma , amikor a kérdést kiirtad
Kulönben matekeseket , mérnököket a sirból is kiássák , akkora igény van rájuk
Szia! Szerintem ez a gyerek tema kicsit altalonsitva lett a mai vilagban. Ugy mond elvaras lett, kozben meg szerintem jobban teszi az, aki egyebkent sem szeretne ( pl.: te ), hogy nem vallal gyereket. Mert mi ertelme, magadra eroltetni. Sokat hallgatom en is, 7 eve vagyok egyutt a parommal. De meg mindig nem erzem azt, hogy nekem kene egy gyerek. Hazajovok a munkabol, megcsinalom a szukseges hazimunkat es a fentmarado ido csak az enyem. Nincs egy gyerek, se haziallat a nyakamon. A magam ura vagyok. Van idom edzeni, filmezni. Raadasul az utobbi idoben eleg sokat tuloraztam es egyaltalan nem hianyzik, hogy valaki vagy valami itthon ugraljon a nyakamon!
Az egyetemet soha nem keso elkezdeni... Nagyon sokan 40-50 evesen is lediplomaznak. Ha jo szakember leszel, nem a korodat fogjak nezni. Ugyhogy ne add fel az almaid. Most lehet nehez korszakon mesz keresztul, de higyj nekem, hogy egy kis ido es elmulik. Fel a fejjel!
30 evesen nem hiszem, hogy mindent elszurtal, eleg fiatal vagy te meg barmihez. A parkapcsolatot nem kell eroltetni, mert abbol jo nem sul ki. Fiuk/lanyok vegyesen fogyatekosok sajnos es nehez egy normalis embert kifogni, akivel lehet tervezni, van rendes munkahelye es a csaladja is ugy ahogy szazas egy jobb elet kialakitasahoz. Szoval ja, nehez a mai vilagban barmit is elkezdeni epiteni, de nem lehetetlen. A parommal en is kerulok hullamvolgyekbe, de mar 7 eve egyutt vagyunk. Ez lesz a vizvalaszto, szoktak mondani. Barmi megtortenhet, de nem ezen fogok kattogni, hanem hajtok elore! A negativ embereket meg zard ki az eletedbol. ;)
25/F
Sajnos ez vár az összes kitűnő tanuló, mai fiatalra, akik a szüleiktől mindent a popsijuk alá kaptak. Csődbe mennek és nem fognak tudni az életükkel mit kezdeni. És tudod megérdemlik! Maguknak keresték a bajt.
Sajnos nem tudok és nem is akarok segíteni neked, mert ez a te dolgod, hogy megold! Nézz a tükörbe, mondd bele, hogy ,,sz@r vagyok", aztán állj fel a picsogásból, és éld az életed. Hozd rendbe. Ne rinyálj, hogy 30 évesen egyetemen tanulsz, nekem sose volt vagy lesz erre lehetőségem! Viszont többet elértem, mint a legtöbb mai fiatal. És 18 éves vagyok!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!