Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Zsebpénz kérdés, szerintetek...

Zsebpénz kérdés, szerintetek hogyan lenne jó?

Figyelt kérdés

Van a rokonságunkban egy család, apuka egyedül neveli a két gyerekét. Most 13 és 14 évesek, fiú és lány. Pár dolgot megbeszélünk, néha kérdez (ő, mármint az apuka az unokatestvérem). Most nemrég mondta, hogy úgy szokta, hogy konkrétan zsebpénzt nem ad a gyerekeinek. Viszont ha ad pénzt a felesége családja (felesége meghalt 4 éve), akkor azt egy az egybe a gyerekeknek adja. Tehát pl. feleség apukája vagy feleség testvére ad neki (apukának) mondjuk 30-30 ezer forintot, van, hogy többet is, („költsd a gyerekekre”), akkor ő ezt odaadja a két gyereknek. És most kérdezte tőlem, hogy szerintem így helyes-e.

Már csak mert elbizonytalanodott, ugyanis a fiú (ő a 13 éves), rakja egy borítékba, (gyűjti, ami rendben is lenne), és mozijegytől kólán át mindenre tőle kér pénzt továbbra is. A lány pedig a másik véglet, baromságokra szórja el egy hét alatt, olyankor a fél osztály a barátnője, cukrászdáznak, fizeti a többiekét is.

Nehéz tanácsot adnom, bár én nem helyeslem, ahogy csinálja. Egyrészt egyik gyereknél sem tölti be így a zsebpénz funkcióját a kapott pénz. Másrészt szerintem azt a pénzt apuka kapja a meghalt feleség családjától, hogy NEKI megkönnyítsék vele a gyerekek eltartását. (Viszont hülyeséget sem szeretnék neki mondani, nekem nincs gyerekem.)

Mi a véleményetek erről a pénz dologról így?



2018. nov. 12. 13:59
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
91%

Lehetne számlát nyitni a gyerkeknek, és az ilyen pénzeket ott gyüjteni.

Aztán a zsebpénzt apuka adá. Vagy ha nem ad egy konkrét összeget egy hónapban,gyerekek ha elmennek valahová, akkor kapnak/kapnának költőpénzt.

2018. nov. 12. 14:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
86%

Ha ebben a korban nincsenek megtanítva a gyerekek a pénz értékére és használatára, akkor ugyanez lesz később is

Amikor én voltam gyerek, nem kaptunk zsebpénzt. Akkor kaptunk pénzt, ha jól teljesítettünk az iskolában, vagy tisztességgel kivettük a részünket a házimunkából.

Amit a rokonod csinál, az borzasztó. Ennyi idős gyerekeknek már tudniuk kellene a pénzről, mennyit ér, milyen könnyen megy, milyen nehezen jön.

Tényleg érdemesebb lenne nyitni valami alapot, ami kamatozik is, és az ilyen nagyobb összegeket oda berakni, hogyha bármi van, tanulás, jövő alapozás, akkor lehessen mihez nyúlni.

2018. nov. 12. 14:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
86%

Mindenképpen a rendszeres zsebpénz-pártján vagyok.

Mondjuk heti rendszerességgel kapjanak annyi pénzt, ami a heti szükségleteiket kielégíti, pl a mozi, egy kis sütizés, nem tudom ,hogy viszik az ennivalót az iskolába, vagy ott veszik/kapják, de azon felül valamennyi pénzt heti redszerességgel, vagy havi, ahogy jobb, de én a hetivel kezdeném.

És ezen felül nincs kóla-, meg nincs mozi pénz, hanem azt ebből, illetve ha van valami vágyuk, ami nagyobb összeg, pl. egy új telefon vagy egy PS játék, azt szépen abból kaparják össze, és addig kevesebb cukizás meg mozizás.


Nagyon fontos, hogy megtanulják, hogy ha 20 perc alatt elmegy a pénz, akkor egy hétig nincs... Nekem sem adtak zsebpénzt, hanem szülinapra, karácsonyra kaptam egy-egy nagyobb összeg (akkor), amiből persze semmit nem tudtam felmutatni. És sokáig tartott megtanulni rendesen beosztani a fizetésemet, mikor elkezdtem dolgozni.

Ami pedig az anya családjától jön, és az apa tudja nélkülözni, abból tényleg lehet egy megtakarítást kezdeni mind2 gyereknek külön-külön, és nagykorúságra, vagy diplomaosztóra, vagy valamire odaadni. De addigra meg kell tanulniuk bánni vele, különben egy szombat este elmegy.

Én mondjuk megnézném eddig mennyit adok nekik havonta átlagban, körülbelül, és azt osszák be.


Bár még nincs gyerekem, de ha lesz, mindenképpen így fogom csinálni, mert jobb lett volna, ha velem is így csinálnak a szüleim.

2018. nov. 12. 14:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
63%

3-as, nem is kell, hogy szokásod legyen. A Kérdezőtől viszont tanácsot kért a rokona.

Irígység? Ezt meg végképp nem értem, ki lenne ebben a szituban irigy kire. (De mindig van egy ilyen bunkó beszóló, mint te.)

2018. nov. 12. 14:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen a hasznos válaszokat, jókat írtatok!

3-as, neked pedig annyi, hogy nem tudom, ki a bánat lenne ebben a szituban irigy, nem is értem, amit írsz. De hát ugye, ki mint él, úgy ítél, szóval te biztosan tudod, miért írtad. (Nem tudom, az apukára kellene irigynek lenni, aki nevelheti egyedül a két gyerekét, vagy a lányra, mert fél óra alatt elveri a pénzét, vagy rám, mert segíteni szeretnék tanáccsal.) Lehetne gondolkozni, mielőtt ideböfögsz baromságokat.

2018. nov. 12. 15:04
 6/13 anonim ***** válasza:
74%

Én heti\havi zsebpénz híve vagyok.


Én havonta kétszer kaptam, akkoriban a fizetést két részletben kapta anyám. Az enyém havonta kapta, de ő be tudta osztani. Az olyan gyereknek, akinek ez nehezebben megy, jobb a heti.


A zsebpénz az övé, azt csinál vele amit akar, nem kell számonkérni. Ha túl hamar elkölti, a következőig nincs, így megtanulja beosztani.


A nagyszülőktől kapott pénzt én félretenném, meggyűjteném, és akkor használnám fel, ha nagyobb összeget kell a gyerekekre költeni.

2018. nov. 12. 15:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
78%

Szintén a rendszeres zsebpénzt tartom jobbnak. Nekem 12 éves lányom van, havonta kap zsebpénzt. Az alapvető szükségleteit én állom. Annyi kaja, amennyivel jóllakik itthon, ha ezen felül barátokkal el akar menni Mekibe, cukrászdába stb. azt magának fizeti. Ruházkodás, de csak ami tényleg alap, tehát gondoskodom róla, hogy mindig legyen mit felvennie és ne szakadt cuccokban járjon, de nem veszek meg neki mindent, amit akar, csak mert épp az a divat. Piperecuccból azokat állom, amik tényleg szükségesek, tusfürdő, dezodor, sampon, hajbalzsam, hidratáló, fogkrém stb. de ezekből amúgy is mindig bőven van itthon, mert ugye az egész család használja. Sminkcuccot alapvetően magának vesz, de annyira még nem sminkel.

Telefont vagy egyéb nagyobb értéket kérhet ünnepi alkalmakra, szülinap, karácsony stb. Rokonoktól szokott kapni ajándékba még plusz zsebpénzt, illetve amikor még én is pluszba adok neki, az az osztálykirándulás és a nyári tábor, olyankor mindig kap költőpénzt.

Ami zsebpénzből megy: szórakozás, nasi, SIM kártya feltöltés, divatolás, hobbi (festeni és rajzolni szeret).

2018. nov. 12. 17:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
100%

Ha havi rendszerességgel osztogatott 50 ezrekről lenne szó, én tuti irigykednék. A pénzre. Aztán belegondolnék, hogy ennek a pénznek lényegében egy elvesztett édesanya és feleség volt az ára... nem hiszem, hogy bárki irigyelné ezt.


Egyébként kedves kérdező, gondolom azért megvannak amúgy is anyagilag apukáék, különben nem tudná tisztán odaadni a gyerekeknek a pénzt. Ha úgy adják neki, hogy költse rájuk, akkor teljesen jó az, ha odaadja.


Hidd el, aki a legjobban fogja bánni, hogy semmit nem tett félre, az a kislány lesz. Előbb-utóbb elmúlik ez az időszak, hogy a kis barátai előtt menőzhet azzal, hogy meghívja őket fagyira.

Hamar rá fog döbbenni, hogy amíg a testvérének összegyűlt mondjuk 300.000 ft megtakarítása, addig neki nincs egy árva fityingje sem, és átkozni fogja magát, hogy bárcsak ne szórta volna el mindent és bárcsak ő is tett volna félre néha egy kicsit.


A fiú meg legalább előre gondolkodik és félreteszi. Hogy emellett kér az apjától, az szíve joga, hogy apuka ad neki, az meg az ő döntése. Mint írtam, ha anyagi gondban lennének, akkor ezt nem tudná megtenni.


Nem lehet a gyereket kényszeríteni se arra, hogy spóroljon, de arra se, hogy mindent a saját pénzéből vegyen.

Ha apukának ez a helyzet problémás, akkor szépen üljön le a gyerekeivel és hozzon szabályokat. Akárhogy is van, azt semmiképpen nem szabad engedni, hogy a családban a 14 évesek mondják meg, hogy mi hogy legyen és irányítsák az apjukat, aki nyilván hülyére kényezteti őket, hogy kompenzálja anyuka hiányát.


Amit feljebb írtak már, az jó ötlet. Nyisson apuka egy bankszámlát, vagy akár külön kettőt a gyerekeknek és tegye oda folyamatosan a pénzt.


Vagy pedig tegye félre kp-ban, és a lánynak ne adja oda egyszerre az egészet, a kissrácnak meg úgy adja oda, hogy na fiam, ez a zsebpénzed, ebből vegyél magadnak kólát meg mozijegyet meg taréjos kígyót ésatöbbi.

Ennyi.

2018. nov. 12. 18:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
Attól függ, hogy egyébként mennyire van szükség arra a pénzre, hogy apuka eltartsa őket. Ha egyedül is keres annyit, akkor a kapott pénz mehetne a bankba, és majd egyszer meghaphatnák vagy kaphatnak rendszeresen zsebpénzt, az egyszerre nagy összeg szerintem nem jó. Én mindenképp a rendszeres zsebpénzre szavaznék, vagy a rokonoktól kapottat oszthatná el így, vagy adhatna a sajátjából és azt félretehetné, attól függ, hogy jönnek ki anyagilag.
2018. nov. 12. 18:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 A kérdező kommentje:

Tehát a pontosság kedvéért, nem havi rendszerességgel kapják. 250 km-re laknak az anyukájuk családjától, és olyan 3-4 havonta találkoznak.

Az unokatesóm (tehát az apuka) úgy veszem észre, megteheti, hogy odaadja, tehát konkrétan nem abból kell beiskoláznia őket, meg ilyenek. Összegszerűen nem tudom, hogy keres, de multinál mérnök, és hát van árvaellátás is, meg ügyesen is osztja be a pénzt, szóval úgy napi szinten nincs náluk semmi ész nélkül hivalkodó dolog, olyan rendezetten élnek.

Viszont ugye eddig odaadta nekik, de most elbizonytalanodott, ezért kérdezte meg tőlem, hogy szerintem mi lenne a jó.

Jó tanácsokat adtatok, a bankszámlás szerintem tetszeni fog neki is.

2018. nov. 12. 20:38
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!