Érdemes lenne kihívni mostmár a gyámügyet, hogy megmentsem húgom?
A következő információk túlzás nélkül sajnos minden egyes részletben igazak.
Sziasztok, egy aggódó bátyó beszél nektek. 19 éves vagyok, jelenleg egyetemi kolis, és sajnos anyámék pénzelnek még, mert egyetem mellett nem tudok dolgozni. Havi keresetem ösztöndíjból 15 ezer forint, ez nem elég semmire, így szüleim nyakán maradtam.
Nagyon rossz sajnos az otthoni szféra, ezért is menekültem kollégiumba. Tűrtem, türtem, de most már nem bírom. Nem bírom azt látni, hogy húgom valószínűleg a halál szélén áll. Tehát 8 éves kislányról lenne szó. Sajnos 60 kg. Tehát minimum 2-szer akkora mint a társai lány létére. 130 cm mellé, tehát 40 körüli a bmi-je. Ami már halálos kimenetű. És a legelszomorítóbb, hogy anyát ez magaról hidegenhagyja. Szerinte ez teljesen normális, és ugyanúgy tömi a cukros és egészségtelen csoki, puding, stb-vel. Az orvosokra sem hallgat, és az orvosok sem tesznek sajnos semmit azellen, hogy megállítsák :(
A másik, hogy rettenetesen számítógép/telefonfüggő. Szünnapokon reggeltől-estig ezeken lóg, felváltva. 8-kor felkel, beül az egyik kütyü elé, aztán evéseken meg wcszüneteken kívűl este 11-ig játszik megállás nélkül. Iskolanapokon pedig délután hazaér és tanulás helyett lefekvésig játszik (meg is látszik a jegyein). Ha valamiért el kéne neki jönnie a gép elől, bántja szüleimet, addig üti-ver-rúgja-harapja őket amíg vissza nem engedik. Ha mégsem engedik vissza a verekedés után sem, akkor egész nap üvöltözik, mint az újévi malac akit éppen nyúznak, olyan hangnemben amit nem lehet megengedni. Konkrétan egy 8 élves tartja terrorban szüleimet, ami már vicckategória lenne normális helyeken, de itt mégis ez van. Ha nem játszik, akkor meg követelőzik jobb gépért, vagy valami veszekedés megy.
Holnapután megyek vissza a kollégiumba és úgy gondoltam eleget tűrtem. Viszont sajnos ha emiatt széthullik a "család" akkor engem kitagadnak otthonról, és a kolit éppcsak kitudom majd fizetni az ösztöndíjamból, kajára pedig nem marad semmi. Ha pedig kiesek egyetemről, akkor nem lesz hova hazamennem. Dolgozni pedig mint mondtam nappali mellett nincs időm, este 8-ra esek be a kolis ágyba majdnem minden nap és reggel 8-tól talpon vagyok (vagyis a padban). Ha pedig nem csinálok semmit, húgom egyszercsak meghal. Ti mit tennétek a helyemben? Minden segítő válasznak örülök :)
Mindenki nyugodjon le. Akkora kamu, mint egy ház.
8 évesen nem tanul és ez meglátszik a jegyein... Hányadikos a tesó? 2.? Milyen jegyein?
Egy nyolcéves nem tanul otthon. Max gyakorol. Továbbmegyek: NEM KAP JEGYET!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!