Szerintetek is nem normális dolog, hogy én 2 évvel anyum halála után is úgy hagytam a szobáját, ahogy ő hagyta? Van még rajtam kívül valaki, aki ragaszkodna az eredetihez?
Őszintém sajálom édesanyádat!
A szakirodalom ezt patológiás gyásznak hívja, amikor megrekedsz egy ponton a feldolgozás folyamatában. Sajnos az élet megy tovább, és ehhez az is hozzátartozik, hogy a bútorok más helyre kerülnek.
szerintem normális
idővel talán eltudsz majd pakolni
Nekem fél éve halt meg anyukám de még minden ugyanolyan a szobájában mikor aznap reggel elment otthonról, semmihez sem nyúltam és nem is szándékozok pakolászgatni a dolgai között még egy jó darabig.
A telefonomban még mindig benne van a száma, mert akkor úgy érzem velem van meg olyan jó azt hinni, hogy bármikor felhívhatom ha baj van de tudom ez képtelenség.
Ha úgy érzed, hogy nincs erőd, hogy kidobáld onnan Anyukád ruháit és egyéb holmijait akkor ne tedd majd megteszed 1 év múlva vagy 5 év múlva, amikor lelkiekben is felkészültél rá.
Köszönöm a válaszokat! Igen, én is érzem, hogy az nem normális, mikor nem tud az ember elszakadni, nem tudja feldolgozni, meg nem történtté akarja tenni. Én viszont nem érzek semmi ilyesmit. Feldolgoztam, nem sírok naponta, vagy ilyesmi, nem ragaszkodok görcsösen a tárgyaihoz, nem csókolgatom azokat, sőt, még csak nem is szoktam nézegetni sem! Egyszerűen jó érzés, hogy tudom, még mindig ugyanúgy áll. Ezért nem gondolom én ezt betegesnek.
Mindettől függetlenül várom a további véleményeket :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!