Utálom a családom, egy boldog pillanatom se volt velük, most mit tehetnék?

Az a lényeg, hogy kb. A barátaimon kívül nincs senkim, ők is sokkal közelebb állnak hozzám, mint a családom.... nem lehet velük megbeszélni semmit, ha apámnak mondanék valamit, akkor vagy kiröhög vagy hetekig/hónapokig azzal kötekedik (ez a jobb eset, mert van hogy random kigondol rólam dolgokat és azzal bánt), miatta már évek óta egy szabadnapom se volt (persze segítek ha kell, de kollégiumban lakok és hétvégén nem lehet ott maradni, ezért amikor hazamegyek hulla fáradtan, mehetek is dolgozni az egyetlen szabadnapomon az egyetlen faluba amit utálok), nincs miatta semmi magánéletem, látja hogy utálom, de ettől még elráncigál és ha megemlítem hogy egyszer kihagynám, meg van sértődve és annyira le szokott hordani, hogy fiú létemre sírok, ilyenkor meg elkezdi, hogy bőgjél mint egy sz#ros, szinte rendszeresen lenéz engem, egy önálló döntésem nem lehet mellette (elrángat templomba, pont abba az egy iskolába iratott be anyámmal, amibe könyörögtem, hogy ne ls most azt is meg akarja mondani, hogy hova menjek fősulira), ha felhozom, hogy hova mennék fősulira, akkor is cirkuszol, egyetlen munka van amit életemben szerettem volna csinálni, de amikor felhozom, leszokott hülyézni, meg néha csak úgy lebalf#szozik.

Anyám se különb, nem is szól hogy segítsek neki, aztán szalad apámhoz, és megint én vagyok a hibás, vagy ha felhozom hogy mit szeretnék, elküld a pi+#ába és lehülyéz 😢

A nagyszüleim szintén belegázolnak a lelkembe, de ők legalább kevésszer.

Egy ideig gondolkodtam az öngyilkosságon is, de abból hála istennek "kigyógyultam", engem már egyedül csak az érdekel, hogy bírjam ki ezt a néhány hónapot érettségiig és menjek el innen, meg nevet is változtatnék 😢 de addig mit tehetnék? 😭😭😭

Ha esetleg a valamit még szeretnetétek tudni, vagy esetleg vállalnátok hogy egy kicsit beszélhetnénk, nyugodtan írjatok, előre is köszi. 😞