Mit tegyek ha a szüleim elveszik a megkeresett pénzem?
Középiskolás vagyok, és a családi állapotom eléggé kritikus.
Édesapám rendszeresen iszik és veri anyámat.
Anyagilag a padlón vagyunk. Rendszeresen zárták már el nálunk a villanyt, gázt, és a vizet. Többször volt hogy hónapokig fürdés nélkül jártam középiskolába ami miatt az osztálytársaim szekáltak is. Az iskola idő alatt munkát találtam ahol dolgoztam részmunkaidőben, feketén. Többször volt hogy kivették a pénzt a tárcámból amit nehezen megkerestem. Most már elvárás hogy suli idő alatt dolgozzak hogy beszálljak a rezsi fizetésébe. Az érettségi időszak kemény lesz ha közben is dolgoznom kell mert ha nem teszem akkor szigorúbbak lesznek velem azt mondták. Többször kijött a gyámhivatal is de semmit sem tudott tenni. Most azt tervezem hogy otthagyom a sulit, elmegyek dolgozni főállásban és valami olcsó albérletben folytatom tovább az életemet. Azt szeretném kérdezni tőletek hogy szerintetek mi lenne a legjobb megoldás ebben a helyzetben? Még nem gondoltam át minden részletet, szóval szerintetek miken bukhat el a dolog? Gondolom ha szüleim megtudják hogy ezt tervezem akkor többé nem mehetek haza, tehát a ruháimat sem vihetem el. Az albérletben nem sok mindenem lesz. Édesanyám ugyan úgy viselkedik velem mint édesapám, csak azt adják meg amit a törvény előír nekik, de valamikor azt sem és a helyzet egyre rosszabbodik. Többször volt hogy már a földön aludtam. Bíróságra nem akarok járni mert azt fizetnem kéne és amennyire utánanéztem a gyámhivatalnak a törvény szerint nem sok mindent tudnak tenni. Más rokonom nincsen aki segíteni tudna.
9,
Ha kiskorú, nem nyithat bankszámlát a szülei tudta és jelenléte nelkuil, annak meg ugyan mi értelme lenne, így is úgy is elvennék a pénzét
Ha nem vagy még 18, kezdeményezheted te magad, hogy a gyámhivatal vegyen téged állami gondozás alá. Ezt nagy eséllyel megteszik, ha mesélsz a körülményeidről. Ilyen esetben szerintem elviheted a cuccaidat, talán még hatósági felügyeletet is kapsz a kipakoláshoz.
Az a gond, hogy nem vagy tisztában a jogaiddal. Családsegítő központba menj el, és ott segítenek!
Viszont készülj fel arra, hogy az állami gondozottak élete sem fenékig tejfel!
A sulit semmiképpen ne hagyd ott, főleg érettségi előtt! Ezzel egy életre elvágod magad minden esélytől a boldoguláshoz, csak lepramelód lehet.
Addig meg valami rejtekhelyre eldughatod a pénzedet, eláshatod, vagy ilyesmi, de arra is lehetőséged lehet TALÁN, hogy a gyámügynél helyezed letétben.
Én mégis azt tenném, hogy addig lépnék a gyámügynél, amíg szabadságom van, mert ki tudja,hogy mit terveznek: bezárnak? Bár akkor nyilván még annyi pénzt se látnak, viszont, ha 16 éves kor után már nem vagy tanköteles, bezárnak, és nem mész suliba, akkor kirúgnak. Ezzel zsarolhatnak.
Próbáld meg az érettségit még megcsinálni, addig kihúzni. Anélkül munkát találni sem könnyű. Az érettségire mindenképpen szükséged lenne a mai világban.
Járj a gyámhivatal nyakára és mindenki nyakára, aki ezzel a dologgal foglalkozhat, a tanáraidat is zaklasd nyugodtan a problémáddal, mert nem létezik, hogy nem tud senki semmit csinálni! Jár neked a normális élet, ahogy mindenkinek, jogod van hozzá és addig járj a nyakukra, amíg nem csinálnak valamit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!