Megkeresett a "lányom" 15 év után. Hogyan kéne reagálnom?
3,5 éves volt mikor ott hagytam őket. Meg tudtam h nem az enyém a gyerek,hanem a feleségem szeretője az apja,akivel felvállalták egymást mikor borult minden.
Nekem is nehéz volt ott hagyni,de úgy gondoltam h ott az igazi apja,még kicsi könnyebben elfelejt engem ha nem tartom vele a kapcsolatot.
Az anyjával a válásunk elég csúnya volt. Próbált minnél több mindent lehúzni rólam. Halogatta,hátráltatta a lakás eladását mivel neki jóval kevesebb járt volna mint a fele (20 milliós lakásból,15 millió az én örökségem volt,5 millió pedig kölcsön. Papir mindenről volt,így csak az 5 millión kellett osztozni).
Gyerektartást is akart volna,a bíróságon folyton azzal érvelt hogy nem érdeke a gyereknek az apaság megdöntése. Majdnem 3 évbe telt mire kimondták a válást,és meg döntötték az apaságot is. Én ezalatt az idő alatt nem tartottam a gyerekkel a kapcsolatot,el is költöztem másik városba.
A "lányom" most megkeresett,kéri h ha eddig nem gondoskodtam róla akkor most itt az ideje h támogassam az egyetemi tanulmányait. Nem tudom hogyan talált meg,az anyja egyedül nevelte fel őt,és sokat kellett nélkülözniük,a nevelő apja(az igazi apja,a feleségem szeretője) is 5 éve elhagyta a volt feleségemet.
Számomra az derült ki az egészből,hogy a volt nejem nem mondta el a gyereknek az igazságot. A szeretője pedig nem vette a nevére a gyereket vagy nem tudom,mert mi másért talált volna meg engem a lány,miért nem az igazi apjához fordul? A lány elhordott mindennek,meg hogy ha eddig nem törödtem vele,akkor most itt az ideje.
Én nem akarom támogatni. Azóta megnösültem újra,vannak saját gyerekeim is. Nem tudom hogyan reagáljak a lány megkeresésére? nekem kéne talán elmondanom mi történt a múltban?
Mondd el neki, hogy nem te vagy az apja. Ha nagyon feszegeti a dolgot, akkor akár a teljes igazságot is elmondhatod neki.
28N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!