Mit tegyek ha a szüleim elveszik a megkeresett pénzem?
Középiskolás vagyok, és a családi állapotom eléggé kritikus.
Édesapám rendszeresen iszik és veri anyámat.
Anyagilag a padlón vagyunk. Rendszeresen zárták már el nálunk a villanyt, gázt, és a vizet. Többször volt hogy hónapokig fürdés nélkül jártam középiskolába ami miatt az osztálytársaim szekáltak is. Az iskola idő alatt munkát találtam ahol dolgoztam részmunkaidőben, feketén. Többször volt hogy kivették a pénzt a tárcámból amit nehezen megkerestem. Most már elvárás hogy suli idő alatt dolgozzak hogy beszálljak a rezsi fizetésébe. Az érettségi időszak kemény lesz ha közben is dolgoznom kell mert ha nem teszem akkor szigorúbbak lesznek velem azt mondták. Többször kijött a gyámhivatal is de semmit sem tudott tenni. Most azt tervezem hogy otthagyom a sulit, elmegyek dolgozni főállásban és valami olcsó albérletben folytatom tovább az életemet. Azt szeretném kérdezni tőletek hogy szerintetek mi lenne a legjobb megoldás ebben a helyzetben? Még nem gondoltam át minden részletet, szóval szerintetek miken bukhat el a dolog? Gondolom ha szüleim megtudják hogy ezt tervezem akkor többé nem mehetek haza, tehát a ruháimat sem vihetem el. Az albérletben nem sok mindenem lesz. Édesanyám ugyan úgy viselkedik velem mint édesapám, csak azt adják meg amit a törvény előír nekik, de valamikor azt sem és a helyzet egyre rosszabbodik. Többször volt hogy már a földön aludtam. Bíróságra nem akarok járni mert azt fizetnem kéne és amennyire utánanéztem a gyámhivatalnak a törvény szerint nem sok mindent tudnak tenni. Más rokonom nincsen aki segíteni tudna.
Ha a kolesz rosszabb, mint otthon, akkor az otthoni állapotokat erősen eltúlzod.
A hónapokig fürdés nélkül rész is sántit, ha valami miatt nincs melegvíz (évente egyszer azért előfordul csőtörés vagy hasonló miatt), akkor fogok egy lábost, melegítek egy lavórnyi vizet és abban megfürdök.
A vizet nem zárják el, csak nyomást csökkentenek.
Szóval a mosakodást azért meg lehetne oldani valahogy.
A sulit ne hagyd abba. Én is akartam, de ezt megtudta a munkaadó, és azért nem vett fel, hogy ne hagyjam abba miatta a sulit. Így közel 20 év távlatából ennek nagyon örülök.
Szóval az érettségit mindenképpen bírd ki.
Pénzt dugd el, kérd számlára, de mindenképpen gyűjtögess, hogy amikor kilépsz a házból, legyen mivel elindulnod.
#10, nehogy már ő legyen a hibás, mert az anyja életképtelen, és ráadásul a saját gyerekét is kiteszi ennek. Tudod hányan másztunk ki ebből, egyrészt magunk miatt, másrészt, legfőképpen a gyerek miatt?
Ha elzárják a vizet, nem a melegvizet zárják, hanem a hideget. Épphogy csöpög olyankor, így nem igen lehet benne fürdeni. Nálunk egyszer a szomszéd tartozása miatt elzárták, mert ügyesen összekeverték, de hadd ne abban az egy hétben mire hajlandóak voltak visszacsinálni, épp csak mosakodni tudtam.
Kérdező. Tudtommal bankszámlanyitáshoz szerintem szülő is kell, azt pedig nem szeretnéd ha tudnának róla. Lényeg, hogy keress egy olyan helyez a pénzednek, amihez nem férnek hozzá. Egy minimális összeget adj oda nekik maximum, hogy elkerüld a veszekedéseket.
Mindenképp érettségizz le. Utána pedig azt javaslom, jelentkezz egyetemre. Igyekezz állami támogatottra összeszedni a pontokat, tehát jól nézz utána mindennek, és tanulj, hogy jó érettségiket írj. Amellett is tudsz dolgozni, szerzel diplomát, és ott a kollégium, ami töredéke egy albérletnek, így sokkal többet tudsz félrerakni a megkeresett pénzedből.
Ne add fel, nem egyszerű ebből kimászni, de nem is lehetetlen. Annyit jegyezz meg, hogy ez neked milyen volt és soha ne akard ezt többet, se magadnak, se a gyerekeidnek.
Egy alberlet nagyon draga! Meg ha olcsot is szeretnel. Egy honap utan bajban lennel. Nem olyan egyszeru ez hogy a berleti dijat tudom fizetni mert alacsony eltartani magadat plusz rezsi nagyon sok penz! De ha talalsz jo aron es ugy latod belefer..Tedd azt amit jonak latsz! Ne masokra hallgas! Itt senki nem lat bele abba min mesz keresztul de latod itelkeznek is. Olyan konnyen beszelnek hogy tanulj de foggalmuk sincs hogy egy ilyen helyzetbe mik jarnak az agyadban amiknek ilyen korban nem szabadna!!! Es igen anyad es apad a hibas nem is ertem azt aki anyadat itt vedi. Nem adtak meg azt aminen egy gyereknek szuksege van! SZERETETT TAMOGATAS ES. NYUGALOM!!!! Amit erzel azt tedd!Mindig ne csak ebbe a helyzetbe.
Ui: 17evesen koltoztem el de a parommal azota is egyutt elunk mindenunk megvan . Nincs veszve semmi! :)
Érettségi nélkül nem fogsz olyan melót találni, amiből egyedül fizess egy albit. Ha meg szobát, esetleg szobarészt bérelsz, az meg már olyan mint egy kolesz, csak drágább. Ha tényleg akarod, akkor érettségi, összepakolod a tatyód és mész, Komárom környékén bentlakással keresnek gyárakba embereket, szépen mész oda, ez ma már nem gyapotszedés, nyilván nem láblógatós meló de nem kell belehalni. Megerősödsz kicsit anyagilag, keresgélsz állást másikat aztán összejön, érettségivel és munkatapasztalattal akárhova mehetsz. Vagy fegyveres szervhez, ott is szokott lenni szálló jelképes összegért, viszont a lelkedet nem fogják ápolgatni se kiképzésen se utána. Aztán vissza se nézel, legyenek a szüleid ketten maguknak ha így jó nekik.
Persze ha ez már "túl sok macera", akkor otthon lehet maradni és sírni ezen még 10 évet.
Szokásos kamu...
Gyámhivatal egy fenét nem tud tenni, kiemel a családból, mert veszélyeztetve vagy, nics meleg víz, nincs fűtés, sem kaja és agresszor az apád.
De ez csak a szokásos "unatkozom aztán ideteszek valamit"-kitaláció.
Nyár van, menj ki az udvarra, vagy a bartáaidhoz -ár, ha lennének, nem ide írogatnál légbőlkapott dolgokat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!