Ti ugyanazt gondoljátok magatokról, mimt a családotok?

Magadat jobban ismered bárkinél, a legsötétebb és a legrejtettebb énedet is ismered és ezek is azt a képet képzik, amely a magadról gondoltakat jelenti.

Ennél fogva az, amit magadról gondolsz, sosem egyezik egyetlen emberével se.

:D Jó vicc, a családom gyakorlatilag EGYÁLTALÁN nem ismer.

Mivel mindig csak kioktattak, meg leszóltak, erre-arra sem vagy képes, stb., így egy idő után semmit nem mondtam el nekik.

Minek?

29 vagyok, külföldön élek már 2 éve lassan, így szerencsére teljesen megszűnt a belelátás az életembe :)

A családom a gyerek\tini énemet "ismeri".

A Férjem a felnőtt énemet.

Én az egész énemet, minden gondolatommal.

De az ember változik. Akár csak egy új ember vagy munkahely stb. kihozhatja belőled azt, amit még te se tudtál magadról.

Ha finoman fogalmaznék, akkor lófarkat nem tudnak rólam.

Biztos van egy képük a személyiségemről, de ők csak a "családi" oldalamat ismerik. Alapból ha nagy ritkán otthon vagyok, mit látnak? Döglök, gépezek, TV előtt vagyok, unom magam. Közben ha Pesten vagyok akkor mindig megyek valamerre, szervezek programot vagy éppen dolgozom, hasznosan töltöm az időt.

Vagy elég a születésnapokra, karácsonyra gondolni. Soha nem kapok semmi személyre szóló, egyedi ajándékot. Szokásos tusfürdő + édesség és le van tudva. Vagy kapok valamit ami egyáltalán nem mozgat meg, mert nem az én vágyam.

Vagy mivel anyámmal beszélem meg telefonon az életem nagy döntéseit, agyalásaimat, mi legyen hogy legyen, ezért valahol úgy láthat a mai napig, mint határozatlan gyereket. Más az ilyen őrlődéseimről nem tud, csak a döntéseim tényét látja.

Azok öcsém nálunk a szent, ő mindig mindenben a tökély. Bár magáról nem így vélekedik, teljesen normális a kapcsolatunk.

Apánk szerint ő az etalon, mindig azzal jön, hogy bezzeg az öcsém mennyit keres... Azt persze nem látja, hogy én amúgy legalább kétszer annyit, pedig kisbabával vagyok otthon, hajnalban, éjjel dolgozom.

Apámról meg ne is beszéljünk.

Tőle soha egy jó szót nem kaptam. Gyerekkorom óta el voltam könyvelve vesztesnek. Gyerekkoromban megkaptam, hogy én semmire nem viszem, senki nem lesz belőlem, soha nem fogok dolgozni. Apámnak a jelszava az volt, hogy "tanulj, mert te dolgozni sosem fogsz".

Aztán most 2-3 éve dolgozom, visszafizettem a tanulmányi hiteleimet, fizetem az életemet, havi 200 körül teszek félre, igyekszem teljesíteni a bakancslistámat, minél több élményt szerezni. Munkámban is mondhatni, hogy jó vagyok. Szépen lassan halad előre az életem.